Lányok! Mióta nem engeditek?

Én hamar lettem "önàlló".

Anyukàmat elveszítettem 9 éves koromban. Onnantól kezdve apukàmra számíthattam.

Neki is nehéz volt. Hiszen egyedül maradt egy kis lànnyal.

Onnantól kezdve hogy ketten maradtunk, en választottam a ruhàimat. Ő nem is tudta volna eldönteni ezt.

Igazából már gyerekként is úgy működött a dolog, hogy bizonyos árkategóiáig, de azt kaptam, amit én akartam. A véleményét meg most is ki kérem, ha bizonytalan vagyok.

Napi szinten meg annyi, hogyha ő nézett időjárást, akkor mondja, hogy szerinte ne/vegyek pulcsit/kabátot. Aztán általában megfogadom.

18l

Igazából mi nem vagyunk szegények.

Most voltunk kabátot venni nekem, még növésben vagyok, nagyon gyorsan növök. Volt pár kabát, aki mind a kettőnknek tetszett, de az ára az összesnek 20000 felett volt, és én mondtam, hogy nem kell olyan kabát, ami drága és fél év alatt kinövöm. Szóval nagyon anyagias vagyok.

A kédésedre visszatérve:

-Amikor már tudtam beszélni, akkor választhattam magamnak ruhákat

-mindig elfogadom a tanácsait, de azt veszek fel amit akarok iskolás korom óta