Mennyire vagy testpozitív? Mennyire van hatással az önérzetedre a média, a környezeted által elvárt szépségideál?

Nálam nagyon ambivalens. Most ez beképzelten fog hangzani, de tudom magamról, hogy jó pozícióból indulok. Szép az arcom, jó az alakom. Szóval azzal tisztában vagyok, hogy jól nézek ki. Viszont emiatt magasabbra is rakom a mércét, és teljesen le tudja nullázni az önbizalmam a legapróbb dolog is. Tiniként pl a pattanások. Korrektor nélkül a sarki kisboltba sem mentem le, és folyamatosan azon járt az eszem, hogy vajon mennyire feltűnőek, meg hogyan takarhatnám el őket. Volt hogy találkozót mondtam le miattuk.

Most felnőttként is így van, teljesen szomorúságba tud taszítani egy stria vagy egy pár szőrbenövés. Ha elengedem magam, és vékonyból átlagos alkatom lesz, már kövérnek érzem magam. Lassan romlik a szemem, és sírógörcs kerülget ha arra gondolok, hogy szemüveg kell majd. 27 vagyok, és teljesen kétségbeesve nézem az apróbb ráncokat a homlokomon.

Ráadásul ha férfiakról van szó, akkor még kevésbé van önbizalmam. Én a természetességet szeretem, nincs műpillám, műkörmöm, keveset sminkelek. Emiatt valahogy úgy érzem hogy az átlag szépégideálnak kevésbé felelek meg, és hiába látom én magamat szépnek, azt nehezen tudom elhinni hogy a sok feltűnőbb nő között rajtam is megakad valaki szeme.

Szóval nem gondolnám hogy egészséges a viszonyom a testemmel. Fogalmam sincs mi lesz ha elkezdek feltűnően öregedni.

Most azért jobb a viszonyom a testemhez mint tinikét, mert már nincsenek pattanásaim. De ez nem fejlődés, hiszen a probléma szűnt meg, én egy fokkal sem lettem elfogadóbb magammal szemben.

Középiskolás koromban próbáltam igazodni az elvárásokhoz. Nem betegesen, de elég nagy igyekezettel.

Aztán megismertem a páromat, akivel eleinte barátokként kezeltük egymást, a szerelem csak később jött meg. Megtanultam, hogy mi tetszik neki, és rajta keresztül hogy mire buknak a férfiak. Egész másra, mint amit lányként fontosnak tartottam. Egy mosoly, egy érintés, figyelmes meghallgatás, fontosabb nekik, mint hogy milyen drága ruha van rajtam, vagy borotvált-e a lábam, vagy nincs-e egy lencsényi sár a cipőmön, amire mindig figyeltem a randira készülődés izgalmában.

Aztán ahogy egyre kevésbé szégyenlős lettem, megtapasztaltam, hogy egy csodás hajkölteménynél, kihúzott szemöldöknél sokkal hatásosabb egy kiálló mellbimbó, egy szándékosan véletlenül megrezdülő cici, egy jó pillanatban bevetett lehajolás feszes nadrágban, és hasonló turpisságok. Ilyen praktikák mellett azt sem vennék észre a férfiak, ha akkor másztam volna ki a disznóólból, talán még a szagot is imádnák! Teljesen elmúltak a testemmel, külalakommal kapcsolatos félelmek. Jól érzem magam a bőrömben, és annak tudatában, hogy mekkora hatással tudok lenni a kiszemelt "áldozatra"!

Iskolában kövek dobáltak mert ronda voltam és szegény.

Sose volt önbizalmam.