Tetoválók. :Nektek volt már olyan vendégetek akinek semmi elképzelése sem volt arról hogy mit szeretne tetováltatni magára, hanem csak azt mondta el hogy miért tetené fel? Pl :rosz gyerekkor, vagy valami más sérelem miatt.

Az ilyen döntésképtelen kevésbé baj, mint aki görcsösen ragaszkodik valami szärhoz.

Aki nem tudja mit akar, azzal lehet tárgyalni, és szép lassan szűkíteni a kört, ötleteket adni. Pl. színes vagy szürkeárnyalat az amit szívesebben viselne? Milyen sítlus tetszik neki? (mutatni párat) Milyen méretben? Hova?

És akkor ezen belül lehet neki mutatni koncepciókat, portfóliót, hátha talál valamit amibe beleszeret.

Nem lehet minden vendég dizájner, van aki vizuális kultúrában nincs otthon egyáltalán.

Persze nem kell ráerőltetni semmit, de a ló túlsó oldalára sem esünk át.

Ilyen esetben csak az hatalmas piros stoptábla, ha nem tudja, ÉS semmi nem tetszik neki, hisztizik, drámázik, pánikol. Ilyenkor többnyire egy kis időt kell neki adni, higgdajon le, igyon egy kávét, aztán hideg fejjel megbeszéljük. Ha nem megy, akkor viszonlátásra, keressen mást.

A tetoválásban sem csak a "mély jelentésselbíró" minta lehet művészetileg értékes...az is elég ha esztétikus, és széppé teszi a testet, akkor már elértük a célt. Pont ahogy a festészetben is egyenrangú a nonfiguratív és az akademista szemléletű mű.

Az más kérdés, hogy a tipikus diszkónonfi meg a tucatmaori mennyire képvisel esztétikai értéket.

Elküldeni csak akkor szoktam valakit, ha csökönyösen akar valamit, ami technikailag nem lehetséges, vagy nem néz ki jól (pl. ötforintos méretű utolsó vacsora a tenyerére, haver átlal rajzolt nonfiguratív krikszkraksz...Na ezt nem kéne.)

Amit még nem vagyok hajlandó, az az önkényuralmi jelkép, degradáló szavak, kifejezések...