Kezdőoldal » Szerelem, szex » Ismerkedés » Ez jelent valamit, vagy csak...

Ez jelent valamit, vagy csak beleképzelem az egészbe? Miattam, vagy a "jó hely" miatt ül mindig oda?

Figyelt kérdés

Van egy srác, akivel majdnem minden nap ugyanazon a buszon utazunk haza (Volán, 30-35 perc az út), és eddig mindig, kivétel nélkül mellém ült le, még akkor is, ha nem ugyanazon a helyen ültem, mint szoktam (de általában oda ülök, csak múltkor ott már ült valaki, ezért másik helyet kellett keresnem, és akkor is mellém ült le). Pedig tudja, hogy én korábban szállok le, mint ő, és hogy fel kell majd állnia, hogy kiengedjen.


Eddig még nem beszéltünk, de néha észreveszem, hogy néz. Legutóbb pedig elaludtam mellette, és arra ébredtem, hogy véletlenül (?) oldalba vágott a könyökével, és hogy akkor is elkapta a tekintetét, meg utána is a szemem sarkából láttam, hogy felém néz, és mikor ránéztem, akkor elfordította gyorsan a fejét.


Ez jelent valamit, vagy csak túl sokat látok bele a dologba? Legközelebb talán majd rámosolygok és köszönök neki, ha megint mellém ül, hátha akkor lesz mersze elkezdeni beszélgetni, már ha egyáltalán szeretne. Bár nem tudom, nem tűnik egy olyan félénk srácnak, lehet nem akar tőlem semmit, csak ő is szeret ott ülni, ahogy én is mindig ugyanarra a helyre ülök le.


Külsősként ti mit gondoltok?

17/L, ő meg talán olyan 18-20 körül lehet.



2014. máj. 18. 17:12
 1/7 anonim válasza:
ez aranyos:D hát ha jó srác szerintem köszönj neki:D hátha értelmes is. egyébként gyanús szerintem is:)
2014. máj. 18. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:

Ja és valamelyik nap, mikor a buszhoz mentem, a metrón is együtt utaztunk (egy ajtóval arrébb állt tőlem), és miután észre vett, akkor is végig engem nézett már, és el sem vette a tekintetét, mikor rá néztem.


Igen, elég jó srácnak néz ki. Mindenképp bepróbálkozom egy mosollyal és a köszönéssel, aztán lesz ami lesz. :)

2014. máj. 18. 20:22
 3/7 anonim válasza:
sok szerencsét:DD azért ha gondolod leírhatnád mi sül ki a dologból, kiváncsi vagyok:D
2014. máj. 18. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Komoly a baj...
2014. máj. 21. 02:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
Szerintem is tetszel neki,hogy ment összejöttél már vele?
2014. máj. 25. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:
Áh, azóta nem is láttam... Majd ha esetleg lesz vmi, akkor írok. :D
2014. máj. 27. 20:51
 7/7 anonim ***** válasza:
Ok......
2014. máj. 27. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!