Megismertem egy fiút, de félek, hogy túl "buta" vagyok hozzá. Van esélye annak, hogy így bármi is legyen?

Ő egy nagyon okos fiú, nem is értem mit akar tőlem...Most PhDzik, a világ legjobb egyetemeitől kap jobbnál jobb ajánlatokat, jelenleg is egy élvonalbeli egyetemen van.

Nekem meg csak középsulim van, mióta végeztem azóta dolgozom. Jelenleg gyerekekkel foglalkozom mint nanny...

Külföldön vagyunk mind a ketten, ugyan abban az országban, csak másik városban. Ő talált meg a fbon egy az ország magyarjait össze gyűjtő csoportban.

Rengeteget beszélgettünk, aztán találkoztunk, azóta is beszélünk, hétvégén megint találkozunk.

Tudja rólam, hogy nem egyforma szellemi szintem állunk, mégis foglalkozik velem, mintha randizni szeretne a közeljövőben... Bókol, dicsér, és olyanokat mond, hogy alig hiszem, de ez a hitetlenkedés egy kamaszkori múló komplexus utóhatása.

Ha nem félnék ennyire, akkor gondolkodás nélkül lecsapnék rá, mert ilyen ember nincs minden bokorban. Én legalábbis még nem találkoztam olyan huszonéves fiatal férfival, aki már most azért rak félre, hogy a leendő gyermekeinek biztos anyagi háttere legyen. Aki családot szeretne, és aki tudatosan készül rá. Pedig volt már egy-két párkapcsolatom. Én is így, eszerint gondolkodom és teszek félre.

Mindig alacsonyabb rendűnek tartottam magam azoknál akik valamilyen felsőoktatási intézményben tanultak, épp ezért sosem kerestem olyan párt, aki egyetemista volt. Úgy gondoltam, hogy hozzám nem illik egy ilyen tanult ember...hogy számára gáz lenne az én színvonalamon tengődni.

Nem vagyok tanulatlan, valamelyes hozzá tudok szólni mindenhez, de órákig nem tudnék elcsevegni sem a szépirodalomról, sem a festészetről, sem semmiről. Nagyon csapongó a tudásom.

S ha nagyon előre tekintek a jövőre, egy ilyen lány, egy tanult férjnek nem kínos ha társaságba mennek?

Pedig szeretném kideriteni mi lesz velünk, de ilyen kisebbségi komplexussal nehéz.