Kezdőoldal » Szexualitás » Biszexualitás » Mi lehet a helyzet ezzel a...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi lehet a helyzet ezzel a sráccal?

Figyelt kérdés

Na ez az egész történet:

Van egy fiú osztálytársam (én is fiú vagyok), akivel kb 2 hete kezdtem el beszélgetni így érettségi évben, egész eddig semmilyen kommunikáció nem volt közöttünk. Nagyon gyorsan ráhangolódtunk egymás témáira, bármit meg tudunk beszélni (érdekes módon csak chatben, élő szövegben nem igazán). Már az elején is szóba került, hogy mindegyikőnknek van egy titka, amit majd ha elég erős lesz a bizalom, akkor elmondjuk (itt még bármi lehetett volna ez a titok). Na és telt az idő, szépen minden nap beszéltünk; néha ő, néha én írtam rá a másikra, és szép lassan szóba került a maszturbálás (szép szóval) és egyre forróbb lett a hangulat, hogy úgy mondjam (közöltük egymással, ha éppen kivertük, de semmi képes üzenet, vagy ilyesmi...). Aztán egyik nap feldobtam, hogy kérdezzen valamit, bármit, és én őszintén válaszolok rá; erre ő azt kérdezte (amire egyébként nem nagyon számítottam), hogy én milyen pornót nézek? Erre én, habár nem teljesen őszintén, de elmondtam néhány kategóriát, amiből még nem az jön, le, hogy biszex lennék, majd egyből vissza is kérdeztem. Ő pedig még hosszabban kifejtette, hogy ő milyeneket néz, és mondta, hogy időnként meleg pornót is szokott, ha kanos... ezt azért kicsit vonakodva mondta el. Erre megnyugtattam, hogy szerintem evvel semmi probléma, viszont ez azt jeletni, hogy biszex (amit be is ismert), majd egyből ezután én is bevalottam neki, ami meglehetősen kényelmessé tette a helyzetet, mivelhogy mindegyikőnk tudta a másik legnagyobb titkát (mindketten most mondtuk el először valakinek).

Aztán teltek a napok, közben minden nap szinte erről beszéltünk a szokásos témák mellett, még egyszer egy alsónadrágos fényképet is küldtünk egymásnak zuhanyzás előtt, meg mindenféle erotikus dolgoról beszéltünk, olyan szinten, hogy mondjuk melyikőnk mit próbálna ki, stb...

És akkor jött az a nap, ami eléggé lesokkolt; rájött, hogy ő mégse tudja ezt csinálni, mert igazából nem érez semmit a fiúk iránt, csak kanos szokott lenni és olyankor elborul az agya - erre megnyugtattam, hogy én sem érzek érzelmi vonzódást, csak testit, úgyhogy nem értettük félre egymást. És most tartunk itt, hogy ő már mégse akarja annyira ezt az egészet, a barátkozást igen (mert annak indult a beszélgetés), de a többit a társadalmi elfogadottság miatt és amiatt, mert nem biztos magában (ezt csak én mondom) nem.

A történet fontos része, hogy neki jelenleg is barátnője van, akivel még nem feküdt le, de valahogy mégis úgy érezte, hogy ebbe az irányba is nyitnia kell és egyébként kitörő örömmel írta, hogy már azt hitte, hogy egész életében el kell majd nyomnia ezt az érzést. Nekem jelenleg nincs barátnőm. Persze amíg neki van, nem lett volna ebből semmi gondolom, morálisan azért úgy nem lett volna rendben. Kevésbé fontos részlet, hogy 18-ak vagyunk mindketten.


Szerintetek ebből még lesz valami a barátságon kívül? Illetve most akkor tényleg biszex vagy sem? Én úgy hiszem, hogy ha valaki el is próbálja nyomni magában, akkor se fogja tartani ezt örökké...


Köszönöm a válaszokat előre is!



2019. nov. 9. 10:18
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
100%

Szimplán csak megijedt, hogy realizálódhatnak a titkos vágyai.

Én visszavennék a tempbóból, de felszínen tartanám a dolgot, és előbb utóbb tuti összejönne valami!


DE mivel van barátnője, a korrekt az lenne, hogy nem nyomulsz.

2019. nov. 9. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 A kérdező kommentje:

Mivel partner volt az egészben, így a barátnő egy darabig háttérbe szorult. Aztán szóba hoztam őt is, és lehet akkor esett le neki, hogy nem lenne kóser, hiába a vonzalmak...

Egyébként mondtam neki, hogy lehet gyors ez a tempó (nem nekem volt az), de mondta, hogy neki így teljesen jó - hát aztán mégse annyira. Mondta tegnap, hogy most megpróbálja magát leszoktatni erről az egészről, de mondtam neki, hogy ha tényleg biszex, akkor nem fog sikerülni, hiába próbálkozik (amikor nem ismertem be magamnak eleinte, hogy az vagyok, akkor én is ugyaezt csináltam annyi különbséggel, hogy nekem nem volt kivel megbeszélnem; szóval szerintem ő csak nemrég jött erre rá vagy kezdte sejteni és most kezd csak benne realizálódni, amit viszont nem akar beismerni (ezért a fellángolások, majd visszaesések)).

2019. nov. 9. 11:02
 3/21 anonim ***** válasza:
100%
Hát akkor te mindent értesz. Mi a kérdés? :)
2019. nov. 9. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 A kérdező kommentje:
Ha pszichológiai szempontból nézem magam, akkor valójában már mindennel tisztában vagyok és tudom is a választ, viszont kell egy külső megerősítés is, hogy biztosan álljak hozzá ehhez az egészhez. Ennek oka pedig az, hogy még nincs ebben az egészben tapasztalatom, viszont nem is akarom elrontani, mert ez olyan alkalom, ami sose fog visszatérni.
2019. nov. 9. 11:14
 5/21 A kérdező kommentje:
A legjobb talán egy stabil barátság kialakítása, amiből később még bármi lehet, ha benne is rendeződtek a gondolatok?
2019. nov. 9. 11:17
 6/21 anonim ***** válasza:
100%
Ez lesz a helyes út szerintem is.
2019. nov. 9. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 A kérdező kommentje:
Azért más véleményét is szívesen olvasnám el... :D
2019. nov. 9. 12:18
 8/21 anonim ***** válasza:
74%

Nekem az a tapasztalatom, hogy ilyen 22, de főleg 20 alatt mindenki óvatosabb ezekkel (lányokra ez még jobban igaz). Kell egyszerűen egy érettség hozzá, hogy az ember ne szégyellje a vágyait. Majd ahogy idősödsz, látni fogod, hogy egyrészt az emberek bevállalósabbak, könnyedebben beszélnek dolgokról, másrészt egyre kevésbé igénylik a mindenféle körmönfont udvarlási rituálékat. Fiatal csajoknak még kell ez a sok húzd-meg-ereszd-meg, egy érett nőnél már hál' istennek nem nagyon kell vacakolni ezzel, hanem mindenki tudja, mit akar, és adott esetben ki is mondja.


Ebből a sztoriból számomra is csak az lenne problémás, hogy a srácnak van barátnője. Ha nem így lenne, arra biztatnálak, hogy menj el bulizni/táborba/valahova, ahol kettesben lehetsz vele, részegedjetek le egy kicsit, aztán történjen, aminek történnie kell. De kapcsolatba én se rondítanék bele. (Bár kérdés, hogy vonzódik-e eléggé a lányhoz...) A helyedben én várnék és beszélgetnék vele, ha ő is benne van. Aztán majd meglátjátok.

2019. nov. 9. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 A kérdező kommentje:

Hát minden nap beszélünk vele, ha nem erről, akkor máskor. Minden esetre visszaolvastam a beszélgetésünket onnantól, ahol a fejébe vette...

És rájöttem, hogy megijedt ettől az egésztől. Valami amiről azt hitte, hogy lehet sose jön el, egyik napról a másikra lehetségessé vált, ráadásul olyannal, akit már évek óta ismer. Minden esetre itt a bizalommal már biztosan nincs probléma, mindketten megbízunk a másikban teljesen, vagyis ha valami lenne akkor nem fog sokat vacilálni, hogy elmondja vagy sem.

A baratnőjéhez is nagyon ragaszkodik, és ezért is magyarázza evvel, hogy nem az (bár idáig úgy beszélt róla, mintha csak erre vágyna). Na de ha valaki melegpornót néz "csak" azért, mert kanos, akkor már legalább biszex.

Szóval én türelmes leszek, had szedje össze magát.

Egyébként érdekes módon ezt ő nem tartja megcsalásnak, ha a barátnőzés közben egy azonos neművel is lennének szexuális kalandjai.

2019. nov. 9. 15:00
 10/21 anonim ***** válasza:
Akkor innentől viszont a te egyéni döntésed, hogy neked ez erkölcsileg belefér-e. Ha pedig nem vele, de ki szeretnéd próbálni egy szintén kezdővel, akkor ajánlom magam :)
2019. nov. 9. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!