Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Huszonévesek mennyire vannak jelen a BDSM világában?
1es vagyok
Ezert kezdtem ugy h 19 vagyok
De ettol fuggetlenul imadom …
Szeretem, izgat, de nem mondanám hogy annyira nagy szakértője lennék, illetve nem vagyok fent egy társkeresőn sem, úgyhogy nem tudom mennyire számít ez "jelenlevésnek".
Inkább egy szexuális szokás/ízlésként nézek rá mint életstílusként.
Vágyak szintjén biztos, én amióta rájöttem, hogy nem csak pisilni lehet vele, érdeklődök a szado-mazo iránt. Eleinte nem tudtam, hogy ilyen létezik, csal ahogy kutattam a vágyaim után jöttem rá, hogy hohó, vannak még ezzel mások is.
----
Na most, más dolog fantáziálni és más dolog megélni. Nekem már az nagy dolog volt, hogy magamnak beismertem, hogy ez engem érdekel, és következő lépés hogy elfogadjam, hogy ez nem baj. A hétköznapi életben a klasszikus értékeket vallom, miszerint nőt nem ütünk meg, tisztelettel közelítünk a másik iránt. Ehhez képest már fantázia szintjén is ijesztő a lányok fenekelése, korbácsolása, pornóban pl. csak ez izgat.
----
Ahhoz, hogy az ember bátran felvállalja a szexuálitását meg kell érni, a BDSM pedig olyan emberismeret kíván, ami a korral jön meg. Ismerni kell magad és a másikat is. Biztos vagyok benne, hogy sok huszonévest izgat a dolog, és közülük vannak olyan szerencsések, akik valamilyen formában ezt meg is tudják élni (sokan nem tudják, vagy nem merik). Abban is biztos vagyok, ezen emberek BDSM-hez való hozzáállása más lesz 20 év múlva, a tapasztalattal egy más szintre jutnak, és talán az hasonlít a klasszikus értelemben vett BDSM-hez.
----
Tehát akárhogy is nézzük, Persze, hogy jelen vannak a huszonévesek is, hiszen egy huszinévesnek is vannak szexuális vágyaik, és senki sem tudja elkezdeni a dolgot úgy, hogy már van 20 év tapasztalata. Ha te 20 év körüli vagy, akkor biztos találkozol olyan sub/dom beállítottságú emberrel, akit hasonlóan érdekel a téma, de ezt közösen kell felfedeznetek. BDSM-ben gyakorlottan mozgó, és vágyait jól ismerő ember inkább a 30-40-50-es éveiben fog járni.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!