Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csak én látom azt, hogy a bdsm világában, nincs, és talán soha se lesz rend?
Történetesen, ebben a szubkultúrában. Szinte nincs egy egyetemes rend, mivel ez nem mindig a szexről szól! De mégis általában két ember játékáról! Na talán itt is kezdődne a probléma?! Hogy ugye a hálószoba négy fala között, amit most ne hálószobának nevezzünk. Az történik amit a domináns akar! Ami a közhiedelemmel ellentétben, szembe megy minden írott, és íratlan szabállyal? Igen mert sajnos a kezdő, és már tévesen bevezetett, szub ok elhiszik hogy a domináns az Atya Úristen és a megváltó, és még sorolhatnám. Sajnos ez egy olyan platformja a közösségi életnek, ahol szabadon garázdálkodhatnak még a szexuálisan erőszakos emberek is, álarc mögött! Nem beszélve a mester, meg tanító, és még ki tudja mennyi titulussal ellátott emberek, akik autodidakta módon szereztek tapasztalatot. S ezáltal és a néhai partnerek mendemondája szerint kerültek a köztudatba, gyakorlatilag egy hétköznapi emberként, csak egy kicsivel több szereplés vággyal. Elhallgatva a sérült partnerek eseteit! Ez egy közelmúltban történt, negatív esemény okán merült fel bennem!
Ahol egy Mesternek, mások által megbízhatónak mondott ember csinált egy balfsz hibát, amit elhitetve a szub ismerősömmel, hogy az úgy jól is van! Nem teregetem ki a történetet, mert egyedi eset és magukra ismernének a szereplői a történetnek!
Van egy réteg a bdsm világának, aminek jómagam is tagja, és részese vagyok. Ahol olyanok a szabályok, hogy nincs félnivalója egyik félnek sem!
Felmerül a kérdés, hogy hogyan lehetne jogszabályokkal elébe menni a bajnak ,amit ez a szabályoktól mentes világ kitermel.
"1
Mit fröcsögsz? Milyen történetről beszélsz? Egyelőre neked nincs életed, és szólsz be ismeretlen mindenkinek!
Hát tudod, a véraláfutásosra fenekelés a házibuliban. Már el is felejtetted? :O Az mondjuk durva azért...
És az ilyen stílusú ember nevel a bdsm világának tanítványokat...szomorú.
A történet ben te hol látsz véraláfutásról szóló bejegyzést?
Ebben a történetben egy igen súlyos csipesz által történ sérülés ha nagyon érdekel! Inkább kérdezz mint hogy kinevetteted magad.
Nem tudom miről is beszélsz, mert azt nem én írtam ki!
Ne általánosíts kis unatkozó internet huszár és jelentgesd ezt is meg a kérdést is és legyél boldog!
'4
Te se olvastad végig, vagy értetted meg! Nem engem ért sérülés! Emeld ki hogy van e erre utaló bejegyzés.
Jogszabályokkal?
Nem lehet minden esetre törvényt írni.
Egyszerűbb lenne ha mindenki jobban megválogatná kivel mibe megy bele. Ehhez önismeret és emberismeret kell, ami munkásabb mint kifele mutogatni, hogy oldják meg helyettem mások az én problémámat.
https://www.gyakorikerdesek.hu/szexualitas__egyeb-kerdesek__..
Már hogyne te írtad volna, vigyázz mert könnyű ám belegabalyodni a hazugságaidba. Ordít az egész stílusodról, meg ahogy megszólítod a hozzászólókat, egy idézőjellel kezdve :D
Ha te egyszer láttál egy kopasz embert aki bohóc ruhában volt, onnantól kezdve minden kopasz ember bohóc?
Kétlem hogy ezt érteni fogod! Szerinted csak én találkoztam ezzel a problémával? Mint ha egy csodáról beszélnék!
Inkább menj máshova köszörülni a nyelved!
Most nézem!
Te szerinted csak én használok hastag helyett idézőjelet?
Rettentő primitív, vagy is inkább egyszerű ember vagy!
Vigyázz, vesszőt is használok kis fsz!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!