Kezdőoldal » Szexualitás » Egyéb kérdések » Miért nem kíván a barátnőm?

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért nem kíván a barátnőm?

Figyelt kérdés

Elsősorban lányok válaszát várom, de persze srácok is írhatnak!



A barátnőmmel már jó pár éve járunk, kezdetben nem volt különösebb gond szexuális téren, igaz mindig kisebb "étvágyú" volt nálam, de ezt még tudtam tolerálni, mivel sajnos alap helyzetben is ritkán tudunk szeretkezni, mert nagyon ritkán tudunk zavartalanul kettesben lenni, de azért néha-néha megtudtuk oldani a dolgot, viszont az utóbbi időben ez megváltozott...Hát elég durván hagzik, de idén még nem szeretkeztünk!!! (Pedig lett volna rá alkaloom, ha nem is sok.)És nem értem az okát. Soha semmi jelét nem mutatja, hogy kívánna vagy, hogy ez a dolog őt zavarná, sőt ha próbálkozok valamivel, mert szerintem a petting is jobb, mint a semmi, akkor is elutasítás a válasz. pl.ha a bugyija felé kezdem simizni, elhúzza a kezem, stb. Az utóbbi időben már nem is nagyon próbálkozom dacból, mert tudom, hogy hiába. Már jó ideje mindig eltervezem, hogy a legközelebbi találkozásunk alkalmával felhozom a témát de mégsem teszem meg, mert rettegek a választól...halálosan szeretem, és nem tudnám elviselni, ha azt mondaná, hogy nem kíván vagy, ha a beszélgetésünk döbbentené rá, hogy valójában már nem is szeret, habár ezt kétlem, de már nem tudok mire gndolni. Tanácstalan vagyok...


2008. jún. 27. 23:50
1 2 3
 21/27 anonim ***** válasza:
65%

Lehetséges,hogy nem élvezi a szexet v.nem volt sok orgazmusban része és így akarja kimutatni,hogy elég abból,hogy neked jó neki meg nem!???

Kérdezd meg,de lehet abba fáradt bele,hogy nem tudtok nyugodtan,zavartalanul úh.keress rá helyet,kényeztesd.

Beszélgess vele.

2008. jún. 28. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/27 anonim ***** válasza:
15%

Fapicsa a barátnőd, vagy félrekúr.

Ilyen eccerű ez.

2008. jún. 29. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/27 anonim válasza:
66%
Hát, mintha a saját elmúlt 2 évemet olvastam volna a kérdésedben. Komolyan mondom ugyanez szinte szórol-szóra meg esett velem is csak annyi különbséggel hogy mi rengeteget beszélgettünk erről barátnőmmel és mégsem működött nálunk sem a dolog. Ő csak annyit mondott mindig hogy nem kívánja és ez nem azért volt mert nem szeretett hanem azért mert egyszerűen ilyen volt. 2 hónapja mentünk szét mert az én részemről annyira megromlott emiatt a kapcsolatunk hogy lépnem kellett. De tényleg üljetek le és beszéljétek meg a dolgot mert tapasztalatból mondom hogy magától nem fog megjavulni és csak rosszabb lesz. Ő nem hiszem hogy nem vette észre a problémát és meg tudjátok beszélni. Szurkolok és nem kívánom hogy az legyen a vége mint nálunk. Üdv.
2008. jún. 29. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/27 A kérdező kommentje:

"Szurkolok és nem kívánom hogy az legyen a vége mint nálunk. Üdv."


Köszönöm!...Sajnálom, hogy ez veled is megtörtént és, hogy rosszul végződött!

Most már elhatároztam, hogy felfogom hozni a dolgot, bármi is lesz a vége. Talán megoldódik valahogy! Egyébként meg annyira jó a kapcsolatunk, ha szex is működne, akkor minden tökéletes lenne... :S

2008. jún. 29. 13:44
 25/27 anonim ***** válasza:
59%
Nem vagy önző, vagy érzéketlen. Teljesen természetes hogy kívánod a barátnődet, vágysz rá, bár elég lelombozó lehet az elutasítása. Nagyon nem természetes a barátnőd viselkedése mert egy egészséges párkapcsolathoz hozzá tartozik a szexualitás is. Nyilvánvaló hogy neked ez így nem jó és előbb utóbb a saját érdekedben muszáj lesz felhoznod a témát. Amikor legközelebb visszautasít, kerek-perec kérdezd meg tőle, hogy miért van ez, hogy mi a baj. Megértem hogy rettegsz a választól, de ha a barátnőd nem viszonozza az érzéseidet akkor így sajnos nincs sok értelme.
2008. jún. 29. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/27 anonim válasza:
55%

Nos ha szereted akkor nem felsz megkerdezni, es ha szeret akkor valaszol az osszes kerdesedre. No persze az is fontos hogy kulturaltan tedd fel a kerdest.

Eppenseggel a d...unk nem epp a megfelelo szo.

Ezek szerint te nem szeretkezni szoktal vele? Nem lehet hogy pont ez a baj?

Az is elofordulhat hogy amit csinalsz az nem jo neki, csak epp o sem meri mondani. Ha tenyleg szeretitek egymast akkor segitsetek egymasnak, mondjatok el mi az amit szeretnetek, mi az ami nem epp megfelelo vagy esetleg zavar.

2008. jún. 30. 23:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/27 anonim válasza:
72%

Haló!

Nekem két okból volt ilyen:

1. Az első barátommal nagyon elcsesztük az első szexuális élményt (az nem is szex volt még). Mindketten nagyon tapasztalatlanok voltunk és nem igazán tudtuk, hogy mi a jó a másiknak, beszélni se tudtunk róla. Igazából még én sem tudtam, hogy mit akarok. A sok sikertelen, élvezet nélküli próbálkozás után pedig már nem volt kedvem, féltem, hogy megint rossz lesz, úgy éreztem, hogy frigid vagyok stb. Pedig nagyon szerettem őt.

2. Nem szerettem a barátomat, de ez még nem lett volna akkora gond. Egyáltalán nem figyelt rám. Kisebbségi komplexusa volt és olyan hevesen próbálta lekűzdeni, hogy azt elfelejtette, hogy nekem esetleg más lenne a jó. Nem olyan pózban csináltuk, ami nekem jó volt, hanem amiről azt hitte, hogy nekem jó.

A beszélgetés jót tesz mindenféleképpen. És megnyugtatlak, a barátnőd teljesen biztosan képes élvezni a szexet, csak elő kell ezt csalogatni belőle.;)

(esetleg az is lehet, hogy nem illetek össze ezen a téren. ez senkinek se a hibája, nem lehet rajta változtatni. el kell fogadni.)

2008. júl. 1. 23:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!