Kezdőoldal » Szexualitás » Fogamzásgátlás » Mennyire lenne hatásos így,...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mennyire lenne hatásos így, gumi nélkül, ez a fajta védekezés?

Figyelt kérdés

A párom és én lassan fél éve vagyunk együtt, és majdnem 3 hónapja, hogy nem láttam. Nemsokára hazamegyek hozzá, és egy különleges alkalomkor meglepném azzal, hogy gumi nélkül csináljuk, mert tudom, hogy ez egy nagy vágya, viszont eddig nem engedtem ennek a csábításnak, mert gyereket nem akarunk. A naptármódszerben nem hiszek. Olvastam fogamzásgátlókról, és hallottam a különböző spermicidekről, kúpok, tabletták, tamponok, habok. Ezeknek részletesebben utánajártam, és ugyan az emberek szerint nem hatásos, és csak más védekezés mellett szabad használni, pl gumi mellett, viszont a Pearl-index kimutatásai szerint egy év alatt, 100 nőből legjobb szerint 5, legrosszabb szerint 20 nő lett terhes, és helyes használat mellett 15%-os védelmet nyújt. Köztük is a habok hangzanak a legjobban, mert mint írták, ezek falat képeznek a méhszájnál, és spermicidet is tartalmaznak. Úgy gondoltam, hogy elmegyünk gyógyszertárba, megvesszük és este azzal csináljuk, DE! Fontos a DE! E mellett természetesen NEM mennék el benne, tehát mondhatni, megszakításos módszert is használnánk. Nem is az utolsó pillanatban venném ki, hanem egy 30 perces szeretkezésből, mondjuk legfeljebb 5 percet csinálnánk így, és gumival folytatnánk. Előtte lévő közel 24 órában nem maszturbálnék, hugycsóben nem maradna hímivarsejt, amit az előváladék fel tudna szedni, ezzel csökkentve a kockázatot. Sajnos fogamzásgátló tablettát próbált szerezni, de az orvos nem rendelt megfelelő időben, ezért ezt kénytelenek voltunk elhalasztani, így most ezt tudtam kitalálni. Spermiciddel, egy 30 percből 5 perces szeretkezés idejére, gumi nélkül. (A végén egyből menne kiöblíteni) Kérlek titeket, normális válaszokat adjatok, és fontos, hogy gumi nélkül akarjuk megoldani, lehetőleg terhesség nélkülözésével! Mennyire lenne hatásos? Van esetleg más ötlet, vagy tanács, hogy lehetne gumi nélkül, fogamzásgátló tabletta szedése nélkül csinálni így? A válaszokat előre is köszönöm!

18/f



2012. okt. 14. 19:49
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:

Csak megszakítással nem volna okos dolog, mert az előváladék is tartalmazhat annyi spermiumot, ami már elég a bajhoz, viszont ha párosítjátok valami spermicid krémmel azt a tényleg 5 perces kis együttlétet és nem élvezel el, nem lehet gond, de én ezt "állandó eszköznek" nem ajánlanám...

19L

2012. okt. 14. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:

Rendkívül járatosnak tűnsz a védekezés terén.

Mármint az első látásra.

Ha azonban végig olvassuk a kérdésedet, hát rendkívül járatlan vagy benne.

1. Ha nem maszturbálsz előtte, ( ami nem muszáj, akkor sokkal hamarabb fogsz felizgulni, mint egy kiélvezett fiú, ráadásul sokszorosan ingerelni fog a közvetlen gumi nélküli szeretkezés. Ezért valószínű, hogy nagy mennyiségű előváladékod lesz az izgalom hatására. Még az is lehet, hogy nem is lesz időd kihúzni a cerkát a barátnődből.

Ha aztán elmegy kiöblíteni, lehet, hogy segít a kis spermicidnek ahogy Te fogalmazod, beljebb hatolni.

Jól elő is készültetek, ha azt írod, hogy az orvos nem rendel időben. Az orvos nem hozzátok igazodik, hanem nektek kell időben gondoskodni a védekezésről.

Aki oly gyönyörűen írja le azt, hogy

"Pearl-index kimutatásai szerint , megy kúpok, tabletták, tamponok, habok. Ezeknek részletesebben utánajártam,"

Az nem járt utána. lehet, hogy olvastál ezekről, de nem készültetek fel. Ha így indultok neki a szexnek, akkor 50% az esélyed.

2012. okt. 14. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
Bocsi, de azt nem vetted figyelembe, hogy valószínűleg nagyon kívánni fogod, mivel 3 hónapja nem láttátok egymást. Lehet, hogy abból a 30 percesz szeretkezésből 10 perces lesz.
2012. okt. 14. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:

Na akkor fuss neki még egyszer, és olvasd át jobban a neten lévő betegtájékoztatókat, mert nem figyeltél eléggé!


"A végén egyből menne kiöblíteni"


Ezeknél a termékeknél egy nagyon fontos szabály, hogy TILOS hüvelyöblítést végezni X óráig az aktus után.

Még kívülről sem szabad mosdani, mert az is befolyásolhatja a termék hatását!


Az előző válaszolóknak is igaza van:

ha nem maszturbálsz, sokkal nagyobb eséllyel sülsz el a lányban az új és erősebb inger hatására.


"A naptármódszerben nem hiszek."


Elég bugyuta vagy. A naptármódszernek tudományos alapja van.

SENKI se mondja, hogy hagyatkozz kizárólag erre, mert tény és való, önmagában inkább a gyerekvállalás megkönnyítését célozza, nem a fogamzás elkerülését,

DE

kombináltan alkalmazva,

tehát ha a Pharmatex és megszakítás mellett még arra is gondot fordítasz, hogy a naptármódszer szerinti kritikus napokat elkerüljétek, akkor sokkal kevesebbet kockáztatsz!


Pontosan EZT is kellene tenned!


Azaz: középidőben egyáltalán NE játszadozzatok Pharmatex-szel, mert a kicsi hatásfok miatt sokat kockáztattok. Főleg ilyen fiatalon!


Ha minden áron gumi nélküli hancúrra vágytok (pharmatex és megszakítás mellett), akkor időzítsétek vagy a ciklus elejére, vagy a legvégére, közvetlenül az esedékes menstruáció előtt!

2012. okt. 14. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 A kérdező kommentje:

A mosást nem tudtam, de természetesen az aktus előtt a konkrét megvásárolt fogamzásgátló tájékoztatóját átnyálazzuk mind a ketten oda-vissza.


A maszturbációt csak az aktust megelőző nagyjából 24 órára értettem. Természetesen ezt is figyelembe vettem, és előtte levő nap maszturbálok, de másnap, egészen estig nem.


A naptármódszert pedig figyelembe vettük, ezt ő rá bíztam, és ez után is olvastam. Ha jól emlékszem, akkor a ciklust 11-17. napjáig tilos így védekezni. Habár ebben nem hiszek, azért ezt is figyelembe vesszük, mert több, mint a semmi.


És természetesen ezt nem állandósítanánk, mert ilyet nagyon ritkán csinálunk. Legutoljára talán lassan 5 hónapja, hogy egy pici idő erejéig csináltuk így, de az tényleg egy 10mp lehetett, mert érdekelt minket milyen is ez az érzés. Azóta vágyik erre nagyon. Ezért szeretném most kissé hosszabra, egy max 4-5 percesre nyújtani ezt az időt, mert ez most így egy különleges este lenne nekünk. Köszönöm az eddigi válaszokat! :)

2012. okt. 14. 20:33
 6/17 A kérdező kommentje:
Tehát a maszturbációt senki ne úgy értse, hogy 3 hónapig nem csináltam magamnak, és úgy feküdnék le vele gumi nélkül, mert természetesen ez csak az azt megelőző napra ér. A fürdést nem tudtam, de az orvosi vizsgálat be volt tervezve, de nem volt ki elvigye őt, mikor pedig ráértek volna, akkor pedig ő nem tudott mulasztani az iskolából. Ezért tolta el ezt az egészet. Nem azért, mert az utolsó pillanatban kapkodtunk.
2012. okt. 14. 20:40
 7/17 anonim ***** válasza:

A védekezés szempontjából teljesen indifferens, hogy miért nem tudtatok orvoshoz menni időben. A sperma az csak kúszik és kúszik előre.

Ez a 24 órával előtte lévő maszturbáció maszturbáció pedig átgondolást érdemel. Ha a szeretkezés előtt egy órával teszed, akkor tovább bírnád. De hidd el, ha gumi nélkül csináljátok, akkor bizony nem hiszem, hogy sokáig bírnád.

Nálam legalább is nem.

2012. okt. 14. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 A kérdező kommentje:
Tudom, hogy sokáig nem bírnám, ezért sem esnék neki 3 hónap kihagyás után, és mindenképp lerendezném ezt még az eset előtt, csak attól félek, hogy maszturbáció után a húgycsőben maradhatnak hímivarsejtek, amiket az előváladék vihet magával a barátnőmbe. Eredetileg én is úgy gondoltam, hogy előtte csinálom 2 órával, de aztán kérdezgettem embereket, és egyik ismerősöm gondolta így, hogy ezért nem lenne érdemes. Azért is tettem fel ezt a kérdést, hogy minél többen adjanak véleményt és tanácsot ezzel kapcsolatban, mert vannak dolgok, amik ugyebár homályosak, és van amit nem tudtam.
2012. okt. 14. 21:34
 9/17 anonim ***** válasza:

En nem foglak lehurrogni mint itt sokan masok, en ertekelem, hogy pasi letedre azert ennyire igyekszel.


Az en baratomat nagyon csipi a pharmatex kup. Lehet a hab nem olyan, bar en azt meg nem probaltam. Naptarmodszerrel vedekezem 10 eve sikeresen, es 2 eve a jonasnapokat is hozzateszem, mert annak alapjan is sokan teherbe estek mar. Nalam mukodik a dolog. Persze nekem elegge kiszamithato a ciklusom, lehet azert is. Meg mondjuk megfigyeltem mar a testem, tudom mikor mi tortenik benne, mert erzem.


Na szal a kerdes az volt, hogyan kivitelezd az estet. SZerintem az otlet jo, te tudod meddig birod altalaban, mindeki mas. Nem szabad kiobliteni a spermicideket, szal vedd ki es tedd fel a gumit,es annyi. Nem hiszem hogy gond lenne. Sok sikert.

2012. okt. 14. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim válasza:
100%
Ez nem túl megtervezett? Szex előtt ti komolyan leakartok ülni és betegtájékozatót akartok olvasgatni? Ennél szerintem már élvezetesebb egy hevesebb szex gumival. Ez a sok tervezgetés teljesen elveszi a varázsát.
2012. okt. 14. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!