Kezdőoldal » Szexualitás » Heteroszexualitás » Nyitott kapcsolatba nektek ez...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nyitott kapcsolatba nektek ez beleférne? /F

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy a múltkor elmentünk a barátnőmmel együtt egy szórakozóhelyre.


És ott láttam, hogy egy csávó rá akar mozdulni a barátnőmre, és én meg gondoltam, segítem nekik hogy összejöjjön azzal, hogy megtartom a távolságot a barátnőmtől, és úgy csinálunk, mintha nem lennénk együtt, hogy ne álljon le emiatt.


Aztán oda került a sor, hogy tudtam egy kicsit beszélni a barátnőmmel sugdolózva, megköszönte hogy segítettem neki, mondta hogy még csak reméli, hogy el fogja majd vinni szobára, de ha elvinné majd holnap reggel jönne haza.


És aztán miközben beszéltünk, távolról kiszúrta a csávó hogy mással beszél, és gondolom nem akarta hogy valaki lecsapja a kezéről, mert nem tudta hogy ki vagyok, odajött, megfogta a barátnőm kezét, és pár méterrel arrébb vezette és beszélgetni kezdtek.


Aztán meg is történt az első szenvedélyes csók, aztán le is léptek.


A barátnőm másnap el is mesélte és megköszönte hogy segitettem.


És a kérdésem az, hogy nyitott kapcsolatban nektek ez beleférne hogy egy buliban látjátok hogy valaki probalkozik nala, es segititek?


Mi altalaban rendszeresen szoktuk tamogatni egymas ilyen ugyeit es segitsuk egymast sokszor tanacsokkal is


2021. júl. 13. 07:35
1 2
 1/11 Noren1989 ***** válasza:
69%

Nem lehetne, h egy reggel csak egy ilyen szart nyomtok ki? A nők java, bő 98%-a nem ekkora r1banc, nem kell elhitetni az itteniekkel, h igen.


A fantàziàlàsod sajnos sivàr, emellett.

2021. júl. 13. 07:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
71%
Ez nagyon önzetlen volt,nagyon jó fej lehetsz,most azt is meséld el hogy fordìtott szituban meg a csajod mondta hogy mit szeretsz dugáskor!
2021. júl. 13. 07:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
47%
Bárcsak az én barátom is ilyen lenne.. L 🤪
2021. júl. 13. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
62%

Boldogok az ilyen csajok hogy ekkora csicskájuk van és azt csinálnak amit akarnak.

De majd egyszer haza visz valami betegséget és akkor együtt kell lennetek, legalábis az orvoshoz együtt jártok.

2021. júl. 13. 08:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
65%
Ez aztán a SZERELEM!
2021. júl. 13. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
36%
Nyilván ha ezt megtudjátok beszèlni előtte akkor nincs gond,ha viszont fèltèkenysègbe fordul át az egèsz egy idő után akkor már baj van.
2021. júl. 13. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
66%

Miért ne férne bele, ha egyszer nyitott kapcsolatban vagytok?:D nyilván ha úgy akartok ismerkedni, hpgy egymás előtt (smit ugye megbeszélhettek hogy tabu vagy éppen hogy meg van engedve), akkor nehéz nem elüldözni a potenciális partnereket. Hisz ha együtt mentek valahova, akkor nem nyomul rátok senki. Szóval muszáj valahogy ügyeskedni, távolságot tartani, ha buliban külön akartok ismerkedni. Ez teljesen logikus.

Itt csak azt kell ledumálni, hogy nem e zavarja a másikat az, ha együtt mentek el, de ismerkedtek a másik szeme láttára. Ha nem zavar, akkor lehet ezt így csinálni, ahogy leírtad

2021. júl. 13. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
100%

Az fer bele amit elfogadtok egymástól. Mi is nyitottak vagyunk és nálunk semmi tabu nincs. Nálunk olyan történt pl, hogy én vittem a barátnőm a szalodahoz ahol várta a fiuja.

Szóval minden nyitott kapcsolat más. Van akinél jól működők és van akinél csak felszínes. Ha téged nem zavart a dolog akkor belefér. Ha zavart akkor van pár dolog amit meg kell beszélj a baratnődel.

2021. júl. 13. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
100%
Jó, hogy ilyen nyitottak vagytok és te is önzetlenül segítettél. Talán még kicsit élvezted is az izgalmas helyzetet.
2021. júl. 13. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
64%
Nem férne bele, sőőőt egy nyitott kapcsolat szóba sem jöhetne. Ez szerintem nem normális dolog.
2021. júl. 13. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!