Kezdőoldal » Szexualitás » Heteroszexualitás » Hogyan lehet jó az ágyban egy...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan lehet jó az ágyban egy nő? Szerintetek teljesen elszúrtam?

Figyelt kérdés
Sziasztok! Egy kis segítséget szeretnék kérni, mert mint látszik, elég béna vagyok az ágyban. Van barátom, de őszintén nem egy igazán jó kapcsolat ez, persze nem volt másik, de így érzem. Még nem feküdtünk le a barátommal, ami nagyon sok vitát szült. Ma viszont megpróbáltuk, de szerintem sikerült úgy elszúrnom, hogy lehet nem is fogunk lefeküdni. Eléggé gátlásossá tett engem egy eset, röviden kb fél éve nem jött meg nekem, de úgy folyamatosan, elmentem orvoshoz, akinek nyilván az volt az első gondolata, hogy nem vagyok-e terhes, erre mondtam neki, hogy biztosan nem, mert szűz vagyok. Ezen jót nevetett, és azt mondta ez nem lepi meg, majd közölte hogy akkor tegyem szét a lábam. Iszonyat megalázó volt, meg kicsit fájt is a vizsgálat. A továbbiakat most hagyjuk. Ezt a történetet a barátom is tudja, mégis mindig mikor miattam elmaradt a szex, le kellett szopnom, mert már felizgattam. Most borozgattunk, és csókolózás közben már le is vetkőztünk, egészen úgy nézett ki hogy megtörténik. Viszont akkor betette két ujját, ami eléggé kellemetlen volt, de reméltem hogy elmúlik. Kb egy perc után viszont megkértem, hogy inkább csak egy ujjal csinálja, mert így nem kellemes. Erre felállt és közölte, hogy “ahelyett hogy örülnél, bmeg”, felvette a gatyáját, kiment kezet mosni, majd visszajőve közölte, hogy hagyjam békén, felöltözött és itt hagyott. Szóval megint sikerült elszúrnom. Nem tudom hogyan lehetnék jobb. Nagyon vágyom a szexre, csak félek is, hogy a másik mit fog gondolni, milyen lesz, meg hogy tetszeni fogok-e neki. Köszönöm a válaszokat! 19N

2023. szept. 1. 00:50
1 2 3
 1/30 anonim válasza:
95%
Szerintem amit le írtál abból nekem az jön le hogy ez a fiú nem szerelmes beléd. Mert ha szeretne türelmesebb lenne veled. Nekem ez a véleményem
2023. szept. 1. 00:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/30 anonim ***** válasza:
100%

Cseréld le a palit, vele van baj nem veled. Keress olyat aki tényleg szeret téged, ő majd türelmes és figyelmes lesz veled.

18/l

2023. szept. 1. 01:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/30 A kérdező kommentje:
#2 hát én megpróbálhatom, de 19 évesen sikerült először olyan pasit találnom, aki randizna velem. Nem tudom van-e olyan pasi még, aki lenne velem.
2023. szept. 1. 01:15
 4/30 anonim ***** válasza:
40%
Szivesen megtanitalak!!! Egy rossz választás ne rontsa el a kedvedet!!!
2023. szept. 1. 01:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/30 anonim ***** válasza:
100%
Nyugi! Ne görcsölj rá és fogsz magadnak találni valakit, aki türelmesebb lesz, esetleg megtanít, ha ő tapasztaltabb már. És nem bunkó, mint a mostani!
2023. szept. 1. 01:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/30 anonim ***** válasza:
100%
De nagy paraszt ez a pali. Figyelmes férfi kell neked
2023. szept. 1. 01:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/30 anonim ***** válasza:
100%
A borozást például hanyagolnám, szerintem az alkohol rengeteget ront a dolgon!
2023. szept. 1. 01:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/30 anonim ***** válasza:
100%
Jó, mondjuk ez a gyerek jó nagy gyökér is. :D
2023. szept. 1. 01:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/30 anonim ***** válasza:
100%

Elhiszem, hogy kedveled, szereted a barátod, meg szinpatikus érdekes számodra. De kivűállóként jo nagy prímítiv, érzéketlen baromnak tűnik, aki kb szarik rád. Oké van egy ilyen testi, lelki eredetű érzékenységed, de az a MINIMUM lenne hogy a téged állítolag szerető párod megértően viszonyuljon a problémádhoz, és mindent megtegyen, segítsen, hogy megoldjátok. Elkisérjen szakemberhez, az interneten ötleteket megoldásokat keresen, és általában is ovatosan, türelmesen, elvárások nélkül viszonyuljon hozzád.

Simán lehet hogy pont, ez miatt a bunkó türelmetlen viselkedése miatt vagy akkora feszültségben, hogy lehetetlen a szex.

2023. szept. 1. 01:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/30 anonim ***** válasza:
100%

Basszus, mintha az én 19 éves énemről és az akkori - első - barátomról olvasnék.

Én évekig voltam vele, és megbántam. Nem volt kedvesebb azután sem, hogy nagy nehezen megtörtént az első és a többi alkalom. Ha egy dolgot javasolhatok neked: ne kövesd el az én hibámat. Sok kárt okoznál magadnak vele a jövőre nézve is.


Egyáltalán nem igaz, hogy senkinek nem kellenél és senki nem randizna veled - csak lemaradsz róluk, amíg ezzel a f.sszal vagy. Az, hogy ilyen egyáltalán eszedbe jutott, szintén alátámasztja, hogy nagyon rossz helyen vagy.

A nőgyógyászok többsége pedig egy sintér lelkivilágát tudhatja magáénak, az ő véleményükre aztán végképp ne apellálj.

2023. szept. 1. 02:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!