Kezdőoldal » Szexualitás » Heteroszexualitás » Főleg férfiak, mi a véleményet...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Főleg férfiak, mi a véleményetek, túl sokat kértem?

Figyelt kérdés
A helyzet a következő, én a korábbiakban nagyon nagyon szerettem úgy szeretkezni, hogy térdeltem, viszont nem a karomon támaszkodtam, hanem a mellkasomon feküdtem, a párom pedig a két lábam között térdelt (ágyon) vagy állt (ha az ágy szélén voltam) a két karjával átkarolt az alhasamnál, és így magához húzott. Így én is könnyen hátra tudtam nyúlni izgatni magam, vagy később már a párom is tudott kézzel izgatni mikor gyakorlottabbak lettünk. Mi talicska póznak hívtuk, nem tudom ennek van-e valós neve.🤣 De nekem mindig így volt a legnagyobb orgazmusom, és az exeim (kettővel is csináltuk) élvezték. A mostani páromnak is elmondtam, és megmutattam ezt a pózt. De nyilván az exeket nem említettem, csak hogy én naaagyon imádom ezt. Erre élesen közölte hogy biztosan nem. Eleinte csak nagyon elszomorodtam, de végig gondolva, teljesen átlagos testalkatom van, nem vagyok nehéz, tartom magam, nem engedem bele magam a kezeibe ha nem szeretné, én viszont szívesen meglovagolom bármikor, vagy térdelek előtte és szopom, vagy teszem fel a vállára a lábam missziben, mert ez izgatja, akkor mi a baj azzal, ha nekem is vannak tudottan kivitelezhető vágyaim. Ti mit gondolnátok ha a párotok ilyesmit kérne? Önző vagyok, hogy miután megbeszéltem ezt vele, és még mindig kipróbálni sem szeretné, a szakításon gondolkozom? (23N, ha számít)

máj. 16. 19:51
1 2 3 4 5
 1/41 bolognai a kedvencem ***** válasza:
100%
Lehet velem is baj van, de én ebben semmi kivetnivalót nem látok amiért NEM-et kellene rá mondani.
máj. 16. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/41 anonim ***** válasza:
23%
A helyzet az Kerdező , hogy elképzeltelek ebben a "talicska" pózban 😀 és erekcióm lett. Én imádnám!
máj. 16. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/41 anonim ***** válasza:
100%

Nem értem ha neked ez jó és így élvezed akkor miért nem megy bele?

Ha te is megteszel neki mindent amit szeretne akkor alap lenne hogy ugyan azt vissza is kapd. N

máj. 16. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/41 anonim ***** válasza:
28%

Nem, ez jó is, tudod, neked hogy jó. Nekem tetszik is ez a póz.

Örülnék ilyen lánynak.


Budapesti férfi

máj. 16. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/41 anonim ***** válasza:
84%
Ennyit nem képes teljesíteni, ez most komoly? Akkor mit vársz egy ilyentől? Ha megfáznál, ettől egy bögre gyógyító citromos teát, egy zsebkendőt amibe az orrod kifújhatnád, vagy egy simogatást, kedves szót nem kapnál, akkor ahogy írod tégy úgy!
máj. 16. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/41 mantis religiosa ***** válasza:
94%
Olvastam valahol, hogy vannak, akiket zavar a segglyuk látványa. Lehet, a barátod is közéjük tartozik. Kérdezd meg, hogy sötétben hajlandó lenne-e. Ha úgy megteszi, akkor tudni fogod, honnan fúj a szél. Ha nem, akkor komolyan el kell gondolkodni a kapcsolatotok jövőjéről.
máj. 16. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/41 A kérdező kommentje:
#6 valójában jó tipp, de a kutya pózt is szereti, amiben (bár a másik oldalt még nem voltam) szintén kell látszania.
máj. 16. 20:26
 8/41 anonim ***** válasza:
100%
Ha a kutya pózt szereti, akkor végképp érthetetlen.
máj. 16. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/41 anonim ***** válasza:
74%
Lehet nem birja elviselni a tudatot, hogy elotte mas pasikkal is voltal!? Erre emlekeztetheti az a poz, mert ugye mondtad neki, hogy te azt mennyire szereted. Lehet hulyeseg, de ez jutott eszembe az idiota hozzaallasarol.
máj. 16. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/41 A kérdező kommentje:
#9 sajnos sok ilyen témával kapcsolatban nem nyílik meg nekem. Viszont azok után, hogy már 2x mondta el nekem, hogy mikor velem van az exével való mellszexre gondol, mert az enyémmel nem lehet ilyet csinálni. Akkor tisztelettel kérem, hogy fogadja el, hogy nekem is volt előtte szexuális életem, ami kifejezetten kielégítő volt. Egy kapcsolatom sem a szex miatt ment tönkre.
máj. 16. 20:37
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!