Szerintetek engedjek neki, és reménykedjek a változásban, vagy engedjem el? Bővebben lent.

Szóval az a helyzet, hogy van egy párkapcsolatom! Én 20 éves vagyok, a lány most lesz 17. 15 Hónapja vagyunk együtt. Kb. 2-2,5 hónappal ezelőttig minden simán ment. Nem volt semmi gond. De az említett idő tájékán volt egy nagy vitánk, amikor elküldött, hogy vége. Ott volt nagy sírás, fél órával utána kibékültünk! Mindkettőnknek az első komoly kapcsolata ez. Azóta nem az igazi semmi. Rengeteg apró vitánk van, ami állítólag azért van, mert én mindennel felidegesítem, meg rossz amit csinálok, nem törődök vele, stb... Pedig mindig megköszöni, hogy milyen rendes vagyok, kedves, aranyos, gondolok rá, ennivalót csinálok neki, stb.. Az elmúlt 1 hónapban nem volt már szex sem, annyira sokat veszekedtünk. Elmondta kb. 6-szor 1 hónap alatt, hogy szakítsunk, mert már csak nyűglődünk meg minden, én sose mondtam, hogy szakítsunk. Most beszéltem vele erről, azt mondta, hogy csak idegességében. De bennem ezek mély nyomot hagytak. Azóta úgy érzem, hogy nem is kívánom Őt, nem érek hozzá, ami neki rosszul esik. Minden szabadidejét velem akarja tölteni meg azt szeretné, hogy vele töltsem, elhanyagoltam már annyira a barátaimat is, hogy elveszítettem mindet 1 kivételével. Én mindig engedtem mindenhova. Nekem kb. el kell kéredzkedni, ha elakarok menni focizni vagy bárhova. Az esetek nagyobb részében az van amit ő szeretne csinálni, ha nem tetszik amit én, jön a hiszti, és akkor szarnak érzem magam és hagyom, hogy Ő érvényesüljön. Az a baj, hogy hagytam, hogy ő irányítson. Mostanában egyáltalán nem érzem jól magam vele, eltávolodtam tőle, nem is kívánom a szexet(Nem tudom, hogy csak vele vagy mással sem) és nem is akarok vele annyit együtt lenni, de akkor jön a hiszti, hogy de hat nem is szeretem, stb... Inkább tanulnék, de mostanában az sem lehetett, mert Legyek vele, elvette az időmet és így már szar helyzetben is vagyok. Mivel első kapcsolatom, nagyon nehéz kilépni belőle. Nem tudom mitévő legyek, úgy érzem, hogy le kell zárnom, mert nem érzem jól magam vele, és lenne olyan is aki érdeklődik utánam! Sírtam már, mikor ott volt, hogy vége, én kértem, de megbeszéltük, hogy megoldjuk. Eltelt egy hét, de nem változott semmi, talán rosszabb lett. Rengetegszer hiányzik, de van olyan is, hogy nem. Nem tudom miért van ez az egész. Talán túlságosan kötődök hozzá, meg a sok emlék. Sosem voltam bulizós típus, stb...mostanában pedig nagyon kijött rajtam, hogy mennék bulizni, határok nélkül, stb...de hát ugye nem lehet. Szerintetek mit tegyek ebben a helyzetben? Félek, hogy egyedül maradok, nem fogok kelleni senkinek, és nem is leszek már értékes ember senki számára, pedig mindenki azt mondja, hogy ha bolond is vagyok, emberileg, pasik közül, nagyon nehéz olyat találni mint én, mert én rengeteget törődök a partneremmel. Én úgy érzem, hogy már nem akarom annyira ezt vele, mint Ő velem, lehet lépnem kellene. Hiányzik kicsit, de közel sem annyira mint régen. Alapból nem is olyan már mint mikor összejöttünk, teljesen megváltozott. Biztos fájni fog ha vége lesz. De úgy érzem pontot kell tenni az ügy végére. Szerintetek várjak és higyjek abban, hogy Megváltozik az állítása szerint(eddig nem sikerült a két hónap alatt, csak rosszabb lett) vagy lépjek, és bízzak abban, hogy jobb lesz később? Ha maradok, úgy érzem választom a biztos boldogtalanságot, ha lépek, lehet jobb lesz, lehet rosszabb.

Ti mit gondoltok?

17/L, 20/F