Kezdőoldal » Szexualitás » Heteroszexualitás » Hogyan verhetném ki jól a...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan verhetném ki jól a pasimnak?

Figyelt kérdés
Nemrég kezdtünk el járni, és megvolt az első szex. Minden értelemben első volt, mivel eddig mindketten szüzek voltunk. Kézzel is próbáltuk egymást kielégíteni, de egyikünknek sem ment igazán, mivel először "foglalkoztunk" a másik nem testével, nem igazán tudjuk még hogyan kell csinálni. Nagyon nyíltak és őszinték vagyunk egymással, azóta már sokat is beszéltünk a dologról (azóta még nem sikerült összehoznunk új talit - távkapcsolat), meg mikor csináltuk is, próbáltuk egymást irányítani, de nagyon nehéz azt elmagyarázni, hogy pontosan hogy érzem, meg hogy is lenne jó, és ezzel ő is így van. Azzal vígasztal, hogy nem én tehetek róla, hogy nem sikerült csúcsra juttatnom, meg menni fog ez, csak bele kell jöjjünk, és szerintem igaza is van, viszont mindig azt olvasom/hallom mindenkitől, hogy csak kezedbe/szádba veszed a szerszámát, csinálod, és kész, megy mint a karikacsapás, a fiú meg máris a mennyekben lesz. Nektek mi a tapasztalatotok? Hogy csináltátok az elején, vagy hogy éreztetek rá/tanultatok bele? Fiúktól, lányoktól is várok választ.

2017. márc. 9. 07:53
1 2 3
 11/24 A kérdező kommentje:
Köszi szépen :)
2017. márc. 9. 11:41
 12/24 anonim ***** válasza:
Lingam masszázs, Yoni masszázs ... Mindkettőtöknek érdemes mind a kettőt elolvasni, még a saját testetekről is fogtok újat tanulni! :-)
2017. márc. 9. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 János Gilján ***** válasza:

A 10-es nagyon jókat írt!


Én csak egy egyszerű kis tippet adnék, ha kézzel akarod kényeztetni a barátodat, használj jó sok síkosítót, vagy valami vizesebb testápolót és masszírozd úgy a farkát. Garantáltan nem fog elmaradni a kirobbanó siker sem! ;)

2017. márc. 10. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 anonim ***** válasza:
47%

A kérdésre válaszoljatok!! Pls.

Csak azt kérdezte hogy hogyan lehet, tehetne jobbá az orgazmust, élvezetet a barátjának. :) a régit tokeletesiteni szeretne.

Ez jó!!!:) pozitív nagyon. :)

Sok nőt nem érdekli csak csinálja és kész, várja hogy minél hamarabb túl legyen rajta, és meg lehet hogy a gondolatai is máshol járnak. :)

A kérdező a legjobbat szeretne kihozni magából, és ha megcsinálja és sikerül biztos nem csalja meg a barátja.

Írok privin ha szeretnéd egy férfi véleményét.

2017. márc. 10. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 anonim ***** válasza:

Engem sokan nem szeretnek ezen az oldalon, mert jellemzően egész más oldalról szoktam megközelíteni a kérdést, mint az előttem szólók. Most is ezt teszem. Szerintem ugyanis az (is) lehet a probléma, hogy mindannyiunk tudatalattijában él több-kevesebb viszolygás az altesti "termékek" iránt. Ezek gyerekkorból adaptálódnak belénk, és mivel alig-alig tudunk róluk, a kiirtásuk is szinte lehetetlen. Gondoljunk csak bele. Három évesek vagyunk, és egyik nap pont akkor jön ránk a szükség, mikor anyuci 5 perce tett tisztába. A legtürelmesebb, a gyerek mimózalelkére legjobban vigyázó szülőnek is megrándul ilyenkor az arca, vagy elnyom egy sóhajt. A gyereknek pedig lejön ez. Érzi, hogy valami rosszat tett. Összeköti az altesti történést anyuci rosszallásával. S miután a gyerekekben nagyon nagy megfelelni vágyás munkál, segít neki megtanulni, hogy melyik végterméket hova "illik" elhelyezni.

Ha a pasid tudatalattijában él egy halvány undor saját altesti produktumaival szemben, akkor előtted, az imádott nő előtt szégyenkezik, ha azt a ragadós, nyúlós izét a markodba engedi. Kell némi idő, egymásra hangolódás, amíg megszokjuk azt, hogy a párunk, a jobbik felünk előtt nincs miért szégyenkeznünk.

2017. márc. 10. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 anonim ***** válasza:
#15: Ja, most is elég szarul sikerült megközelítened ... ezeket összeolvasod valahonnan, vagy saját kút főből sikerül előhalászni? (Félreértés ne essék bírom a stílusod, meg a tapasztalatod - ami majdnem annyi, mint az enyém :-P -, de azért tényleg néha mellélősz ezekkel az elméletekkel ...).
2017. márc. 10. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 anonim ***** válasza:
100%
Hát ja. Valószínűleg én vagyok rosszul bekötve, mert noha szeretek szarni és szeretem a feleségemet, biztosan működésbe lépne az a bizonyos gátlás, ha a szájába kéne kuláznom.
2017. márc. 11. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 János Gilján ***** válasza:
Érdekes, amit írtál a "végtermékkel" kapcsolatban Miquel... Az biztos, hogy nekem sosem volt ilyen problémám, úgy gondolom, hogy aki engem szeret és elfogad, az a végtermékemet is szereti és elfogadja. A szexhez logikusan ez is hozzá tartozik, feltéve persze, hogy az ejakulációval végződik. :)
2017. márc. 11. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 anonim ***** válasza:
Te 37 éves vagy, Jani. Kérdező pasija kb 17. Ez ebből a szempontból messze nem azonos kategória. 17 évesen még fingani is szégyellünk a barátnőnk előtt.
2017. márc. 12. 08:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 János Gilján ***** válasza:

Miquel, meglepődnél, ha ismertél volna engem 17 évesen! :D Már akkor is egy gátlástalan barom voltam, hogy finoman fogalmazzak erősen kilógtam a sorból. Órákig mesélhetném az akkori "hőstetteimet" és nem csak szexuális értelemben, hanem az életem minden területéről. ;)


Mindazonáltal belátom, hogy igazad van, a 17 éves srácok többsége valóban félénk meg gátlásos.

2017. márc. 12. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!