Tanárok nem szoktak begerjedni a diákokra? Nekik ez milyen érzés, hogyan kezelik?

Én egyszer lefeküdtem a tanárommal egy szemeszternyitó buli után. Később derült ki, hogy ő lenne az egyik gyakorlatvezetőm nyelvórán (még kezdő volt, fiatal, tipikusan az az eset, amikor úgy mész el mellette, hogy azt hiszed ő is diák, és letegezed). Volt ám meglepődés, mivel akkor este valahogy ilyen témák nem merültek fel... :D

Kérte, hogy vegyem fel egy másik időpontra a gyakorlatot, amit nem ő tart majd, de makacs voltam. :D Az az időpont volt jó nekem, amit ő tartott, no meg "már csak azért se".

Nos, az a félév cicázással telt, én nagyon bírtam, ő már lehet nem annyira. Az elején még látszott, hogy nehezen bírja, gyakran kaptam azon, hogy bámul, ha önálló feladat volt. Ettől függetlenül korrekt volt, ha nem tanultam, lazán odab*szott nekem egy 1-est, tehát nem kivételezett velem vagy ilyesmik - éppen ezért még jobban bejött. :P

Párszor el akartam hívni találkozni, de nemet mondott. Látszott rajta, hogy amúgy szívesen benne lenne, csak "nem teheti". Szépen kivártam az új félévet, és akkor már direkt máshoz vettem fel az órát, hátha... Akkor újból elhívtam, és igent mondott. :)

Egy évig együtt voltunk, ennek már két éve, azóta mindkettőnknek van új párja. Néha még beszélünk, és mondta, hogy azóta azzal kezdi az ismerkedést, hogy hova jár és mit tanul a másik, amennyiben egyetemistát fogna ki. :D Igazából kellemes emlékként maradt meg. És persze nagyon viccesnek is. Azt az arcot, amikor belépve a terembe körbenéz, és meglát... áhh, nem felejtem el. :P

25/F