Kezdőoldal » Szexualitás » Homoszexualitás » Vajon érez irántam valamit még?

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tamás2500 kérdése:

Vajon érez irántam valamit még?

Figyelt kérdés
Egyik nagyon közeli barátom felé kezdtek érzéseim lenni. Olyan közeliek vagyunk, hogy megengedte nekem, hogy alvás közben fogjam a kezét, simogassam a haját ANNAK ELLENÉRE, hogy ő hetero, én meleg. Ez így ment, míg be nem vallottam neki azt hogy meleg vagyok és érzek felé vmit. A bevallás után megmondta nincsenek érzései, de alvás előtt beszélgettünk, egymás kezét fogva, majd közli velem, hogy neki is vannak érzései felém. Ezt követően összejöttünk, egymás ölelve aludtunk, puszilkodtunk minden. Ezt követő reggel azt mondja ez nem fog menni, inkább maradjunk barátok. Ezt persze úgy mondja, hogy le se feküdtünk meg semmi. Mondtam neki, hogy legalább próbáljuk meg, aztán mondjon bármit. Meg hogy mondta reggel hogy vannak érzései felém, majd a következő kérdésnél már azt mondta nem, és hogy ő egyik nap ezt gondolja, másik nap azt. Ez tényleg így lenne? Sztem az érzések nem változnak ilyen gyorsan, főleg ilyen. A következő nap elváltak útjaink, telefonáltam, és még mindig becéztük egymást, ugyanúgy tervezünk ottalvást a másiknál.

2019. júl. 30. 23:13
 1/8 A kérdező kommentje:
Ja és még annyi, hogy nem hazudott, mert láttuk egymás álló péniszét. Így érthetőbb a kérdés.
2019. júl. 30. 23:19
 2/8 anonim válasza:
4%
🤮🤮🤮🤮
2019. júl. 31. 05:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
89%
Szerintem csak megijedt. Adj neki időt! Én minden esetre drukkolok! :D
2019. júl. 31. 06:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%
Biztos, hogy van remény, csak nem tud megbarátkozni, vagy inkább nehezen tud megbarátkozni az igazsággal... Majd írd meg a fejleményeket, priviben is jelentkezhetsz...
2019. júl. 31. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%
Adj neki időt! Szerintem időre vn szüksége!
2019. júl. 31. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
78%

Mindenképp igen ahogy az előttem hozzászólók is mondták időt kell neki adni

Előszőr saját magát kell elfogadnia, majd utána téged ,

2019. júl. 31. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%

U de szenvedelyes :O irj fejlemenyeket majd,drukk

31 l

2019. aug. 1. 00:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
100%
Mire jutottatok?
2019. aug. 2. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!