Rendbe fog jönni valaha a szerelmi életem?

Elnézést előre is, ha nagyon hosszú és zavaros lesz, de szeretném kifejteni.

Illetve még itt az elején tisztázni szeretném, a privát üzenetes szexkeresők hanyagoljanak, köszönöm.

Jelenleg végzős gimnazista vagyok.

Körülbelül 2 éve vallottam be magamnak, hogy meleg vagyok, azóta szoktam nézegetni is a fiúkat, persze nem feltűnően. A suliban tavaly láttam meg egy srácot, aki iszonyatosan bejött nekem, viszont kiderítettem, hogy heteró, így nyilván esélyem se lett volna nála.

Ez volt még 2022 decemberében. Azután nyilván próbáltam róla nem tudomást venni, de akármikor megláttam, zavarba jöttem. (Ez még később fontos lesz)

Eltelt pár hónap, betöltöttem a 18. évemet is, és 23 nyarán felregisztráltam egy társkeresőre, gondolva, hogy szerencsét próbálok. Rengeteg emberrel beszélgettem, de úgy éreztem nem találok senkit. 23 augusztusában azonban elkezdtem beszélgetni egy sráccal. Kifejezetten szimpatikus volt, határozott volt, jól is nézett ki, gyanús is volt, hogy minden olyan gördülékenyen megy. Szeptemberben találkoztunk is, a randi viszont borzalmas volt. Nem fejtem ki, de a lényeg az volt, hogy az ágyaba csalogatott, majd amint hazaértem, fel is szívódott. Kifejezetten rosszul esett akkor, de próbáltam nem gondolni rá, és ismét visszatértem a társkeresőre. Ott megismertem egy másik srácot, akiben szintén megfogott a határozottsága, ő viszont pár nap beszélgetés után már képeket kéregetett tőlem, én pedig az amúgy is alacsony önbecslésemnek köszönhetően küldtem is neki. Ez ment jópár napig, majd elkezdtem "elfoglalt" lenni, így sikerült elintéznem, hogy vége legyen a beszélgetésnek. Nem voltam képes a sarkamra állni, és megmondani az igazat, viszont éreztem, hogy ki vagyok használva. Hogy senkinek sem én kellek, hanem csak a testem.

Besokalltam, töröltem is magam a társkeresőről, de éreztem, hogy egyedül vagyok. Barátaim persze vannak, de azok mégsem olyanok, mint egy párkapcsolat, így a hiányérzetem jelen volt. Ismét visszatértem a suliban látott srác "idealizálására", bár továbbra is tudtam, hogy reménytelen az egész. Ezen pont sikerült is kibuknom otthon, édesanyám pedig felvetette, hogy talán nem is a személy tetszik, hanem csak a határozott férfias jelleme, ami átgondolva igaz volt.

Ez a felismerés sokat segített nekem, így már képes voltam kiverni a srácot a fejemből.

Elhatároztam, hogy időt adok magamnak, és nem kezdek el mindenki iránt rajongani, akinek ilyen tulajdonságai vannak. Ez egész sokat javított az önbecslésemen.

Eltelt ismét pár hónap, majd itt gyakorin megismertem egy srácot, akivel elkezdtünk beszélgetni. Viszont ebből a beszélgetésből is végül képkéregetés lett, itt viszont már képes voltam annyira a sarkamra állni, hogy nemet mondjak. Végül ennek a beszélgetésnek is vége lett szerencsére.

Viszont időközben rájöttem valami másra. Nem érdekel már senki. Persze ugyanúgy vannak srácok, akik bejönnek, (most is van egy, aki bejön) de már teljesen elengedtem az ismerkedést.

Úgy érzem elfogyott a lelki tőkém, és egyszerűen már nincs kedvem ismerkedni.

A másik ami feltűnt, hogy egyszerűen képtelen vagyok mások szeretetét befogadni. Totálisan bizalmatlanná váltam. Bárkivel elkezdek beszélgetni és kapok tőle bókot, egyszerűen képtelen vagyok neki elhinni. Nem is szoktam rá reagálni, inkább elterelem a témát.

Az kifejezetten jó, hogy lett végre önértékelésem, viszont valaha rendbe fog jönni ez az érzelmi "kisülés"? Képes leszek egyáltalán szerelembe esni valaha?

Tudom, hogy több helyen homályos a történet, és rengeteg részlet hiányzik, de ha azt kifejteném, az 3x akkora szöveg lenne.

Nagyon szépen köszönöm annak, aki elolvasta!