Melegek! A szüleitek hogyan fogadták el hogy a saját nemeteket szeretitek?

En holnap megyek pszichologushoz.. Hat igy...

Nemakarjak elfogadni es mindent megtesznek h ez "viszaforduljon" hiaba mondom h ilyen nincs es nincsis ra pelda h ilyen negtortenhetne. Na m1 ha az a banya megprobal azzal jonni h "hittel es akarattal meglehet szabadulni tole" akkor felallok es elmegyek xdd csak anyaek kedveert mentem bele h 1x elmegyek, h aztan lealljanak.

Légy türelmes. Bárki bármit mond, ez nem modern gondolkodás kérdése, ez egy szülő számára (is) óriási tragédia.

Lehet egy szülő bármennyire liberális-normális gondolkodású, s a melegséget is elfogadhatja simán ha másokról van szó, de ha valakinek a saját gyerekéről, úgy már mindjárt más a helyzet. Pszichológiai írásokban olvastam, hogy ilyenkor a szülőben olyasmi folyamat játszódik le, mint a gyász. Felnevelt egy gyereket. A gyerekéről van egy képe, amibe minden beletartozik, a jövőkép is. Számára magától értetődő, hogy majd megnősül és családot alapít a gyereke. Ez a kép pedig egy szempillantás alatt összeomlik. Olyan, mintha "eltemetné" azt a gyerekét, akit eddig szeretett. Lehet ez furán hangzik így. S ugyanazok a folyamatok vannak meg, hogy kezdetben hallani sem akar róla, majd reménykedik a "változásban", ezért is szorgalmazzák, hogy "gyógyulj ki" ebből.

Idővel belenyugszik a legtöbb szülő ebbe, de mindenképpen idő kell. Esetenként sok idő.

Nálunk is így volt. Nálunk a tragédiát fokozta, hogy nekem nincs testvérem. (Mert csak könnyebb annak a szülőnek, akinek mondjuk az egyik fia meleg, de van mellette 2-3 másik, aki "normális"). Anyum is rettenetes állapotba került. Eleinte azt akarta ő is, hogy "gyógyuljak ki", kérte hogy ne barátkozzak melegekkel, mert biztos a baráti társaság miatt ilyen a "gondolkodásom". Később már beletörődött abba, hogy meleg vagyok, vagyis már nem szorgalmazta hogy "változzak meg", hanem csak azt akarta, hogy éljek egyedülállóként, mert a településünkön is sok felnőtt van, akinek soha nem volt senkije, s hogy így is lehet szép, normális életet élni, hogy az ember egyedülálló marad. Aztán 5 évvel ezelőtt mikor összejöttem a jelenlegi barátommal, akkor kezdett elfogadóbb lenni. Látta hogy nem "romlok el", látta hogy a barátom is, én is dolgozunk, nem élünk züllött életet, nem viselkedem b*****isan, nem kürtölöm világgá a dolgot stb., így már sokkal elfogadóbb.

Igaz, odáig még nem jutottunk el, hogy személyesen találkozzanak a párommal, de néha megkérdezi, hogy mi van a párommal, dolgozik-e még stb. A kezdeti nehézségekhez képest már ez is óriási előrelépés, így ennek is nagyon örülök. Persze én is tekintettel vagyok rájuk, mert nyilván nem kezdem el magyarázni nekik a szexuális életünket.

Szóval csak azt tudom mondani, hogy légy a szüleiddel nagyon türelmes. Tudom, hogy neked is nehéz, mert ezzel a kigyógyulásos hülyeséggel téged sértenek meg nagyon, de hidd el, ez neked is és nekik is nehéz. Tehát csak légy velük nagyon türelmes, s addig amíg nem enyhül a helyzet, próbáljatok meg valami más megoldást kitalálni az együttlétekre.