Ezeknek a dolgokat lelki szinten ítélik meg leginkább, vagy biológiailag?

Értem én mit gondolsz... csak én azt vettem észre hogy az ezt megélők nagyon is természetesnek veszik, na meg igazándiból a saját kis titkukként tartják ezt számon, és eszük ágában sincs beavatni más embereket, nyitottságtól függetlenül egy ilyen érzelmi kör belsejébe... nem tudom érthető e. Hát eléggé elgondolkoztam azon hogy megéri e kirakni ezt a kérdést, igazából már korábban megfogalmazódott - ne érts félre, egyik folyamatnak sem vagyok részese, más okokból kifolyólag fogant meg a téma- szóval arra akarok kilyukadni, hogy már megtapasztaltam azt hogy külső figyelőként tényleg kellemetlen kavarodásokat indít meg az ember lelkében, hangulatában, ha társadalmilag szélsőségesnek (vagy csak különcnek) definiált eseménynek a tanúja abban az adott pillanatban, ugyanakkor én már olyan szinten viselem a megítélések terhét ezeknél is kisebb dolgok miatt, hogy már az egész világi élet kerneljét egy logikátlan tényezőként értelmezem, az égvilágon semminek sincs értelme, gyűlölködés és tökéletességtudat az ami fenntartja tulajdonképpen a történéseket, ezenkívül másra nem építkezik. Hát ennyi. Mindenki képtelen uralni a saját gondolatait, de ha valakinek, bárkinek megszületik akarata ellenére ott egy kis parazita az agya zugaiban, azt minek szánakozni, ezt ki kell nyírni, ez egy közveszélyes őrült. De te viszont? Te egy szerencsétlen áldozat vagy, neked nyalják ki a seggedet, téged tartsanak el ha már ilyen igazságtalan volt veled az élet. Képmutatás mindenütt. Olyan ember nem létezik aki ne lenne képmutató. Ilyen már nem létezik. Dualitás és megosztottság van.

Én meg vagyok a selejt, aki felismerte ezt, és nem rabja ezeknek fekete szabályoknak, még csak semlegesnek sem mondható. Nem vagyok én senki oldalán sem.