Tudnátok nekem véleményt mondani az írásomról? Jöhet hideg-meleg.

Mindig is kitűntem a tömegből. Talán ennek köszönhetem, hogy ilyen sorsra jutottam. Megérdemeltem ezt a befejezést? Nem tudom.

Gyerekkoromban más voltam mint a többi velem egykorú lány. Nem voltak barátaim , csak a szobalányaimmal tudtam játszani. De utáltam őket, Mindig csak azt hallottam tőlük „ Ez illetlenség kisasszony” meg „Ne csinálja kisasszony, piszkos lesz a ruhája”. Idegesítettek. Ahogy egyre cseperedtem , kezdtem megérteni társadalmi helyzetem és elkezdtem a rangomnak megfelelően viselkedni. Ám ez csak maszk volt. Soha sem lehettem önmagam. Elnyomták a személyiségem, Én nem léteztem csak egy idomított háziállat voltam. Majd 19 éves koromban elegem lett , hogy nem tudok érvényesülni , felháborított , hogy semmibe vesznek. Elszöktem otthonról és az utcán kötöttem ki. Egy férfi úgymond felkarolt és elvitt az üzletébe , azt mondva , tisztességes állást kapok és mindenki figyelni fog rám. Bordélyházban dolgozni igen nyereséges üzletnek számított akkoriban, így tétovázás nélkül csatlakoztam. Az egyik legkedveltebb „áru” voltam , szinte minden férfi a lábaim előtt hevert. Boldog voltam , hogy én vagyok a legjobb és a legnépszerűbb. Életem során jó néhány férfit rontottam meg , házas embereket csábítottam el ,incselkedtem mindenkivel , aki csak a közelemben volt, nem igazán válogattam. Önbizalmam megnőtt , nem mintha nem lett volna addig sem. Tudtam , hogy szép vagyok. Bőröm hófehér volt és szép telt ajkaim, ráadásul nagy zöld szemek ültek keskeny arcomon. E-mellé társult még szőke, hosszú hajam, így igazán vonzó lehettem. Büszke voltam , hiú és romlott. Talán tényleg megérdemeltem ami történt. Talán emiatt lettem azzá , aki ma vagyok.

Egy nap az egyik vendégem megkérte a kezem. Számomra ez már mindennaposnak számított így gyakorlatiasan és kissé lekezelően visszautasítottam. A válaszom hallatára igazán dühbe gurult , szeme szikrákat szórt mérgében, de elhagyta a bordélyházat. Késő estig dolgoztam mivel népszerű voltam az urak körében így én hagytam el az összes lány közül a helyet utoljára. Ki gondolta volna , hogy az a barom megvár míg végzek. Amint kiléptem az ajtón megragadta a kezem és elvonszolt a ház melletti sikátorba. Nekilökött a falnak majd fennhangon újra megkérdezte:

-Nos , adok neked egy utolsó esélyt. Enyém leszel életed végéig? Biztosítok neked otthont , rangot , és szép jövőt. Mi másra vágyhatna egy magadfajta?

-Nézze Mr. , mint már előzőleg elmondtam önnek nem áll szándékomban önhöz menni. Nem értem miért nem … - nem fejezhettem be a mondatot mert hatalmas pofon miatt a földre kerültem. A fülem elkezdett zúgni és az orrom vére is eleredt. Ám nem volt időm rácsodálkozni a történtekre mert a férfi megszorította a csuklóm és fölrántott a földről , majd felém tornyosult , hogy félelmet keltsen bennem.

-Még mindig nem jössz hozzám , Lucy?

-Uram, sem most és sem soha nem leszek az ön tulajdona. Nekem nem parancsolhat senki, nem fogja megmondani nekem egyetlen férfi sem , hogy mit csináljak. Önök csak az élvezetért járnak ide nemde? Buták és beképzeltek mind, azt hiszik , hogy mindenki ugrana egyetlen szavukra. Utálom az ilyeneket. A férfiakat csak a vágy hajtja. Megtapasztaltam ezt az itt létem alatt. Csupán egy szép női test kell és máris megbolondulnak. Elhalmoznak mindennel, hogy miután megkaptak , elhajítsanak.

-Nos Lucy igazán bánom, hogy ez lenne a válaszod. Sajnos féltékeny típus vagyok így nem engedhetem meg , hogy másoké légy, akik érintenék ugyanazt a törékeny apró testet amit most fogok, vagy mások is csókolják ezt a kecses hattyúnyakat ami az enyém lenne.

Értetlenül néztem rá, nem értettem mit akar ezzel mondani , csak akkor tudatosult bennem, hogy mit szándékozik tenni miután kivette zsebéből bicskáját. Rémület futott végig rajtam. Megütöttek már , de soha nem fenyegettek meg, hogy megölnek. A pengét a torkomhoz tartotta , majd másik kezével vetkőztetni kezdett.

- Mielőtt még a másvilágra küldelek még egyszer az enyém leszel drága Lucy-m!-sottogta a fülembe.

Nem tudom mennyi időt töltöttünk a sikátorban, lehet, csak pár perc volt, de nekem hosszú óráknak tűnt. Ez más volt mint a többi alkalom. Ez fájt ,de keservesen. A testem minden egyes porcikája elutasította őt, de nem tudtam tenni ellene semmit, erős volt. Miután végzett felállt. Én mozdulni sem bírtam , csak a fagyos talajon feküdtem. Jól esett a hideg , hűtötte a testem minden fájdalmát.

-Nos drága Lucy-m , itt a búcsú ideje. Viszlát a másvilágon!

Lehunytam a szemem. Így vártam a halálra. Nem igazán bántam meg semmit , úgy éreztem ha tehetném akkor is így alakítottam volna az életem. Megkaptam a számomra legfontosabb dolgot, a szabadságot , ha csak pár hónapra is.

Hirtelen éles fájdalmat éreztem a gyomromban ami elkezdett felhatolni a tüdőmig. Az a szadista barom nem csak egy sebet ejtett rajtam, hanem a hasamtól egészem felvágott a tüdőmig. Pokoli fájdalomban volt részem de nem sikítottam , nem adtam meg neki azt az élvezetet. Habár lehet, hogy az alatt a pár másodperc alatt egy hang sem jött volna ki a torkomon mert elájultam, eltávoztam az élők világából, egyenesen a pokol legmélyebb bugyraiba.