Írtam egy verset, nagyon béna?

Túl patetikus, dagályos, nem kell konkrétan megmondani, hogy szenvedsz! A kevesebbel többet mondasz el, és a megfelelő arányok sokkal mellbevágóbbak, mint ez a könny-özön, amit az olvasóra zúdítasz.

Egyébként tényleg nem rossz, végül is kifejező, kiindulásnak elmegy, de van még bőven mit csiszolni rajta. Viszont nagyon érződik rajta az amatőr-szag, próbálj elvontabban fogalmazni. A kisiskolás rímek nekem nem tetszenek (főleg ezek a "valamit-valakit" típusú hatásvadász rímek).

végzetes lesz, ha marad így minden,

miben naívan és bután hittem;

Az ilyen sorok szörnyűek, inkább írd át, nem tudom, írj helyette valami olyat, amin gondolkodni is lehet, vagy ha mégsem, akkor valami plasztikus, érzékeket megmozgató dolgot vagy valami olyan metaforát, ami 1000 dolgot is jelent egyszerre vagy akármit... De ezeket a konkrét, "de sz*r nekem" megfogalmazásokat kerüld el!

És még ami nem tetszik benne az, ami az amatőr versekre nagyon jellemző: az, hogy van egy konkrét jelentésszintje a dolognak. Oké, megsajnáltalak, amikor elolvastam, mert a lírai én egy vívódó és szenvedő, érző lényt takar, de ennek ellenére maga a vers nem okozott nekem esztétikai élményt. Ne azzal akarj valakit lehengerelni, hogy sajnáltatod magad, és ezt kacifántosan, rímekbe szedve adod elő!

A jó vers (és jó szöveg) akkor jó, ha nem a szerzőről szól, hanem az olvasónak elmond valamit!

Minden olvasó más, és annál jobb egy irodalmi szöveg, minél több olvasót tud megfogni. Mondok egy példát. Ott van pl. Radnóti verse, a Levél a hitveshez. Első jelentésben arról szól, hogy a költő nézi a virágokat, nézi az eget és az ég kékje a szerelme szemére emlékezteti, de hirtelen megjelennek a bombázók és letarolnak mindent.

csodákban hittem s napjuk elfeledtem,

bombázórajok húznak el felettem;

szemed kékjét csodáltam épp az égen,

de elborult s a bombák fönt a gépben

zuhanni vágytak. Ellenükre élek, -

Ebben a versben nincsen semmi olyan, hogy "jajj, figyeljetek már, de sz*r nekem, jajj, de szenvedek, minden olyan reménytelen stb.", semmi ilyen konkrét dolgot nem mond el a szerző, de mégis az olvasóban kialakul, hogy mit érez! És az ilyen sokkal megdöbbentőbb, sokkal több érzést kelt, mintha konkrétan megfogalmazta volna! Ez a versrészlet, amit írtam, megdöbbentően erős, könny szökik a szemembe, valahányszor elolvasom, mert olyat fejez ki sima leírással (bámulta az eget és jöttek a bombázók), ami minden emberben ott van, aki volt már szerelmes!

Az elszakítottság érzése, a messzeség, a magány mindenkiben ott van, és ezért Radnótinak ezt a versét mindenki meg tudja érezni. És nem kell leírnia konkrétan, hogy milyen a fogolytábor, milyen a háború és milyen a halál - elég csak a szerelem és a hiány, a magány érzésére utalnia, és ezen keresztül valahogy mégis kifejezi a kifejezhetetlent. Hogy milyen a háború. Konkrétan nem írja le a háború borzalmait, csak annyit ír, hogy a szerelme szemére gondolt, és nézte az eget, de az ég tele lett bombázókkal. Kész, ennyi. Én már hallom a bombázókat, már félek, hogy lebombáznak és soha nem látom a szerelmemet. Tökéletesen átadja az érzést, úgy, hogy erről ő nem is ír! Érted ezt?

Radnóti csak egy példa volt, csak arra akartam utalni, hogy jobb, ha átvitt értelemben fogalmazol és nem mindent szó szerint írsz le.