Perselus Pitont vagy Harry Potter szereted jobban?

Piton. Egyszerűen imádom már az elejétől fogva.

Alan Rickman pedig zseniálisan alakítja ezt a mogorva karaktert. A DH2 -ben lévő alakításáért Oscart érdemel.

Piton. Bár én csak a filmeket láttam, de Harry-ben némi álszentséget véltem felfedezni; képes lenne 17 évesen meghalni mindenkiért - jó, ez még hihető is lehet -, de amikor kockáztatja az életét Dracoért, meg bűntudat és szerénység nélkül elfogadja mindenki önfeláldozását a végén, az már sok; az elején még ő is szimpatikus volt.

De kettő közül Piton.

Pitont választanám. Bár azért mindkét karakterben vannak nem túl szimpatikus dolgok.

Harryben azt utálom, hogy a helyzetéhez képest baromira hülye és nem használ ki dolgokat. Ott volt például a Szükség Szobája. Na most komolyan, ti mit csinálnátok, ha megtudnátok, hogy van egy szoba, ami bármikor minden vágyatokat teljesíti? Nem hiszem, hogy a legtöbb kamaszfiúnak az lenne az első, ami eszébe jut, hogy rohan és elmondja 30 olyan embernek, akinek a felét alig ismeri. Akármit kérhetett volna a szobától. Én tuti titokban tartottam volna egy jó ideig. A szokásos dolgokon kívül, ami ilyenkor egy fiút foglalkoztat (szóval valami, ami a másik nemmel kapcsolatos) onna is kérhetett volna útmutatást Voldemort elpusztításához, vagy ahhoz, hogy megértse, mi folyik körülötte. Egyszerűen hülye. Nála már csak Ron irritál jobban. Az is idegesített, hogy az 5-ben elfeledkezett Sirius tükréről, vagy amikor Hermione mellett a 3-ban alig értette meg, hogy nem avatkozhatnak a múltba. És akkor is hülyét kaptam, amikor az 5-ben rohant a minisztériumba, pedig ott a vak is láthatta, hogy Hermionénak van igaza, csak egy kicsit gondolkodni kellett volna. Feltűnhetett volna neki, hogy egész évben mindenki azt kéri tőle, hogy tanuljon okklumenciát, hogy lezárja az agyát, aztán egyszercsak valami olyat lát, amiben benne van Voldemort és valami olyan, ami arra készteti, hogy elhagyja az iskolát. Azonkívül azt sem értettem soha, hogy ha a szülei olyan zseniálisak voltak, akkor ő hogyhogy ilyen középszerű, mint varázsló. Pl. amikor megtudtam, hogy van olyan, hogy animágia, meg hogy az apámnak sikerült megcsinálni, hát első dolgom lett volna nekem is hozzákezdeni. Akár legálisan is, DD tudomásával. Én Harryék helyében egy olyan helyen, mint a Roxfort állandóan az alagutakban meg a Szükség Szobájában meg a konyhában mászkáltam volna (ahol bármikor ehetett volna, amit akart -nem ez lenne egy 10 évig kenyéren és vízen tartott gyereknél a logikus?), meg kilestem volna a csajokat a láthatatlanná tevő köpennyel meg a térképpel. Persze gondolom ez Rowlingnak sok lett volna. Én úgy érzem, kicsit túlzásba vitte Harry önzetlenségét és túlértékelte a képességeit. Úgy van, ahogy Piton mondta: inkább a barátai (konkrétan Hermione) segítenek neki, meg a szerencséje (hogy a pálcája meg DD mindig megvédi Voldemort ellen). Ahogy kiszdte Slughornból az emléket, az pl. zseniális volt, de azt is csak a bájitalnak köszönhette.

Pitonról meg annyit, hogy az elején én is utáltam (nyilván az írónő szándékai szerint), mert igazságtalannak tűnt, a végére pedig nagyon megszerettem. Az tetszik, benne, hogy ő legalább tanul és kihasználja a Roxfort és a varázslás adta lehetőségeket. Viszont nála i van pár dolog, amit nem értek, például kicsit soknak érzem, amit a diákokkal művelt. Főleg Harryvel meg a többi Griffendélessel. Pl. amikor Harry és Malfoy megpróbálta megátkozni egymást és egymás barátait találták el, és csak a Griffendélt büntette, na ott én is leütöttem volna. Vagy amikor felolvasta Harry "intejúját" Rita Vitrolnak. Én tuti a torkának ugrottam volna, büntetés ide vagy oda. És azt sem értem, hogy miért nézte le annyira a muglikat. A szüleitől tanulta? Hisz tudjuk, hogy velük nem jött ki jól!

Piton.

De nem igazán értettem, miért bántották ennyien Harry-t. A legtönn őt ért váddal nem értek egyet:)