Hogy lehet az, hogy Hannibal Lecter pszichopata sorozatgyilkos létére mindig szerelmes?

A rendező Bryan Fuller úgy jellemzi Will és Hannibal kapcsolatát, mint egy románcot.

A Hannibál film zeneszerzője, Hans Zimmer úgy jellemzi a filmet, mint egy furcsa őrült, romantikus komédiát. Szerinte Lecter és Clarice olyanok mint a modern Rómeó és Júlia, illetve mint a Szépség és a szörnyeteg. És ha nem szereti, miért csókolta meg?

A "Virtue" tulajdonképpen nem más, mint egy sóvárgó szerelmes érzéseinek hangjegyekkel történő közvetítése, ami a soronkövetkező "The Burning Heart"-ban a "Dear Clarice"-hez hasonlóan Hopkins hangjával egészül ki. Ez a három szám fejezi ki leginkább azt az érzelmi kötődést, ami annak idején "A bárányok hallgatnak"-ban elkezdett kibontakozódni, s ennyi év után - merthogy kronológiailag az előző részben történtekhez képest már jó pár évvel később járunk - még mindig tart, sőt, tovább mélyült. Mindezt a fájdalmas csellójáték köré épült "To Every Captive Soul" zárja, ami egyúttal a lemez score-részének utolsó tétele.

A "Hannibal" aláfestése Hans Zimmer pályafutásának egyedi és különleges hangvételű alkotásai közé sorolható, ami éppúgy eltér Shore szerzeményétől, mint ahogyan a két film is egymástól. A Lecter, Mason és Starling között zajló macska-egér játék mögött húzódó szerelmi dráma rendkívül jól kiérződik a score-ból, amit ez a közel egyórás játékidővel bíró kiadvány - melynek borítóját a produkcióból származó képek mellett forgatási skiccek is színesítik - szintén remekül tükröz. Az érzelmesebb percek ellenére meglehetősen sötét atmoszférával bíró muzsikát elsősorban az ilyen jellegű aláfestéseket, és Zimmer "A kör" zenéjéhez hasonló műveit kedvelők számára merem ajánlani.