Milyen klisséket utáltok legjobban?

Amikor valaki elveszti az emlékezetét(pl fantasyban). És ugye nem a főszereplő, hanem pl a pasija. És akkor újra azokat a köröket futják.

Unalmas

Te vagy a különlegesek közt a különleges; te vagy, akinek megszületését lehetetlennek tartották.

A főhős apja, esetleg anyja vagy testvére a főgonosz.

A nő tipikus törékeny alkat, viszont baromi erős, mindig jól néz ki, gyönyörű, kitűnő túlélő.

A pasi mindent kibír, erős és bátor, mindig tudja, mire vágyik a másik, tökéletes, előzékeny.

Ha az írónak lövése sincs semmiről abban a témában, amiről ír. (Nemrég hallgattam meg egy szirupos love storyt, aminek az írója minimálisan se értett a repüléshez, mentéshez, orvosláshoz, szóval irtózatos baromságokat hordott össze.)

Ha a szereplők csak úgy kitalálnak valami fontosat, rájönnek valamire, konkrétan inkompetens ellenfelek beszélgetését hallgatják ki.

Ha a titokban tevékenykedők egész nyíltan kommunikálnak egymással.

Ha a szereplők nem reálisan viselkednek, a világ sem úgy működik körülöttük.

Stb.

A kiválasztott sémát. Tudok példákat rá, ahol nagyon jól kezelik (bár egyik sem könyvből), viszont már unom.

De ehhez hozzászokok.

Amihez nem szokok hozzá, az a női főszereplős középiskolai romantikus-séma. Van a felvágott nyelvű lány, és van a pasi, aki természetesen álompasi, tökéletesen néz ki, dögös, menő, népszerű, gazdag, meg tudja a kutya töke még, mi baja van, közben pedig egy arrogáns seggfej. A főhősnő pedig pont belé szerelmes, mert hiába egy seggfej, azért na, szexi, és mint tudjuk, ez a lényeg. Irónia, ha valaki nem értette volna meg. :D

Szóval ez idegesít nagyon. Ilyenkor sosem látom, hogy mi fogja meg egymásban a két félt, a kinézeten kívül. A romantikus animéket nagyon szeretem, de a romantikus könyvekből ezen ok miatt már elegem van. (Egy kis ajánlást mondjuk elfogadnék a műfajban. :D)

A jó mindig győz. Ez egy akkora naiv kamu, hogy arra szavak sincsenek. Akármi legyen a világ (sci-fi, fantasy, történelmi, stb) teljesen életszerűtlen, és sok történetbe nem is passzol. De kell a happy end mert Hollywood belenevelte pár generációba.

A hős nem csak győz, de semmi baja nem esik. Nem veszti el bajtársait, vagy mondjuk az egyik karját, nem törik össze lelkileg, nem megy gallyra a családja. Bennem ez a sérthetetlenség azt az érzetet kelti, hogy a főgonosz/válság igazából nem is volt olyan komoly, így a hős minden megpróbáltatása igazából nem is számít.

A főhős csak jókor van jó helyen, a barátai nélkül semmire se menne, mégis mindenki levizeli tőle a bokáját, mekkora hős/zseni/kiválasztott. Tipikus példa a Harry Potter.