Szent Johanna Gimi, ez a részlet hanyadik oldalon van?

– Lerúgjam a fejét? – nézett körbe Ricsi. Fogalmam sincs,

mitıl lett ilyen harcias, de mostanában mindenkinek lerúgná a

fejét.

– Nem, asszem, az lenne a legjobb, ha Reni beszélne vele –

motyogta Virág.

– Mert engem kedvel? – kérdeztem kínosan. A kapcsolatom

Doriánnal soha nem volt felhıtlen, egyáltalán nem akartam

beszélni vele. – Jó, nem bánom – sóhajtottam, mert Virág olyan

szomorúan nézett... meg amúgy is. Ha szakítottak, akkor ne

tegyen már fel képeket Virágról!

Dave még várt volna valami dicséretet, amiért az ı gépén

leplezıdött le a nagy dolog, úgyhogy megköszöntem a segítségét,

és biztosítottam róla, hogy nélküle nem jöttünk volna rá. Ez

persze nem igaz, de ı szeret ilyesmiket hallani. Bólintottam

Virágnak, és mivel ránk csengettek, az ajtó felé indultam.

Hirtelen egy kéz ragadta meg a karom, mire visszafordultam.

Cortez fogta a csuklóm, és szólt, hogy várjak.

– Miért? – kérdeztem a torkomban dobogó szívvel. Így nehéz

róla nem tudomást venni.

– Ne egyedül menj – mondta, és ez olyan nagyon édes volt

tıle! Dorián minden bizonnyal be van rágva, meg amúgy is, a

szilveszteri eset után mindenkinek megvan róla a véleménye, erre

Cortez jön velem, nehogy bajom essen! A fenébe. Még mindig

szörnyen szeretem.

Végigsétáltunk a folyosón, és megálltunk a tizenegyedikesek

terme elıtt. Baranyai tanárnı éppen akkor jött ki, úgyhogy

megvártuk, amíg elmegy, végül beléptem az ajtón. A

tizenegyedikesek már nagyban pakoltak. Dorián az utolsó elıtti

padban ült, és zenét hallgatott. Mikor meglátott minket,

összehúzta a szemöldökét (legalábbis azt a felét, ami látszott), és

kérdın figyelte, amíg odaérünk hozzá.

– Szia – köszöntem kelletlenül. – Válthatnánk pár szót?

– Ja – válaszolta. Vagy valami olyasmi.– Oké, szóval az van, hogy láttuk az iWiWen, hogy van még

pár képed Virágról, és mivel már nem jártok, gondoltam,

megkérlek, hogy légyszi, szedd le.

– Jó, ne parázz. Ezer éve ott van, majd törlöm a francba –

felelte durván.

– Ööö – nevettem el magam kínosan. – Nem igaz, mert van ott

új kép is, ami azóta készült. És minden valószínőséggel a

Facebookról szedted le...

– Mi a franc, valami magánnyomozó vagy? – vihogott

idétlenül.

– Nem, dehogy – túrtam bele a hajamba, mert kezdett necces

lenni az egész. – Csak láttam...

– Jó, majd le lesz szedve... – állt fel hirtelen, és a lendülettıl

kissé meglökött, amitıl hátratántorodtam.

Hirtelen egy kéz nyúlt ki mellettem, és megragadta Dorián

kockás kendıjét.

– Nagyon vigyázz magadra, Dorián! – szólt rá Cortez olyan

hangsúllyal, amitıl még én is frászt kaptam.

– Elengednél? – vinnyogott, tekintete körbejárt a teremben,

segítséget keresve. Nem volt.

– Holnapra leszeded a képeket – közölte Cortez. Dorián

idegesen bólintott, miközben még mindig nem szabadult

Corteztıl. – És ha még egyszer meglököd...

– Jó, értettem – rántotta ki magát, aztán elıszedte a mobilját,

hogy a képernyő tükrében megigazítsa a kendıjét.