Mit szólnátok egy ilyen történethez?

Előre szólok, hogy ez csak vázlatos dolog, inkább csak néhány kép villant be a világból.

Ez egy dieselpunk-fantasy lenne.

Még mindig úgy olvasható a tankönyvekben, bár a természettudományok mágiaszakága vitázik helyességéről, hogy a világ három kerületre osztható. Középen van az élhető világ, tucatnyi kontinensével. Utána jön a Külföldek, ahol a Teremtés, mások szerint Elsőhasadás után hátramaradt ősmágia torzítja el a valóságot. A harmadik, a legvitatottabb hely pedig a Túlföld, a Külföldön túl létező világ, ami számos faj emlékeiben él egyfajta mennyországként, túlvilágként, de semmi tudományos bizonyítása nincs, ahogy a lapos illetve gömb alakú világkép is csupán elméletként lehet elfogadni.

A kontinenseken becslések szerint egymillió értelmes faj él együtt, néha hibrid társadalmakban, a természethez hasonlóan törékeny ökoszisztémát alkotva társadalmi összefonódásuk, aminek bonyulult kapcsolatait a Társadalmi ökoszisztémával foglalkozó tudósok próbálják fölfedni.

Ám ez az egyensúly megváltozott, mikor ötszáz éve beköszöntött az ipari forradalom. Ekkor jött a gőz-majd robbanómotor, új társadalmi modellek születtek, a kommunista Vörös Államok, demokrata köztársaságok virágoztak ki hajdanvolt királyságok helyén, és új elméletek születtek, egyik legfontosabb hatást közölük az evolúció-elmélet tette, ami szerint a világban tapasztalt mágiarendszerek részekre szakadása a továbbfejlődés jelenti, amit eddig a vallások inkább romlásként hirdettek.

A Tetsununi Demokratikus államoknál kezdődik a történet, mikor elrabolják az évszakokat az országból, és az állandó szürke évszak(nem tudom, hogyan nevezzem még) uralkodik. Az eget örökké felhők takarják, ahonnan néha furcsa hatalmú tárgyak, ollók, babák, hajók, csontok, hullanak alá. A növényzet haldoklik. Az ország szükséghelyzetet hirdet, és nem elégedve meg az elégtelen segélyekkel, hadat üzen a környező kis országoknak, akiknek ezután mezőgazdasági szerepeket szánt. Tetsunun-ban közben forrong az elégedetlenség, új szélsőséges vezetők bukkannak föl, a kormány tisztogatásokat rendez, a demokrácia végéről beszélnek, forradalom készül. Két évvel később a kis helyi konfliktus kiterjed, és mikor ledobják az első atom-és ködbombákat, kitör egy világháború.

A történet nem hadurakról, politikusokról szólna.

Egy óriásteknős-légikikötő elleni aknarajtámadás két utolsó túlélőjéről, egy a rokonaihoz külföldre igyekvő nincstelen fiúról, és egy humanológus pókgyíkról, akik egy halott tábornok jegyzetei közt olyasmire bukkannak, ami örökre megváltoztatja az életüket.

Igen, voltaképpen ez igazából egy Alice Csodaországba mixelt világháborús dolog, amit anno China Miéville Armadája inspirált.

Azért kezdtem el írni még régen, mert én is egy olyan világot akartam, amibe bármilyen őrült ötletet beleírhatok, úgyhogy mikor egy vírus eltüntette az egészet, már ilyen dolgok voltak benne:

Az egyik holduk egy óriási karom volt, amit egy űrből jött szörny után maradt az égen; a fogon értelmes lények élnek, akik alagutakat fúrnak belé, és csontból faragott városokban élnek.

A sivatagban facsoportok vándoroltak, amik összecsaptak a víznyerő helyek fölött.

A szigetteknős, akit mentális kagylók irányítanak, hogy újra és újra ugyanazokat a köröket tegye, és a tetejére légikikötőt épített az állam.

Tengerpartra űzött beszélő angolnák, és szárazföldi birtokaikat tartályokból figyelő medúza nemesek. Hangulatilag ilyesmi.

Kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok hozzá, mert most nem tudom hogy újra belekezdjek-e, amikor elveszik valaminek a nagy része, utána már nehezebb írni, nagyon letolja az alkotókedvet.

Meg anyámon kívül azt hiszem nem nagyon ecseteltem senkinek a regényötleteimet, úgyhogy érdekel a véleményetek.