Kezdőoldal » Szórakozás » Könyvek » Felkeltené-e az érdeklődést...

Felkeltené-e az érdeklődést egy ilyen főszereplő egy (kép) regényben? (a negatív oldal felé hajlókat kérdem inkább)

Figyelt kérdés

Akik kedvelik a "rosszfiúkat", őrülteket, pszichésen betegeket. (Én megveszek egy-egy ilyen karakterért, ők a gyengéim.)

Egy fiatal tizenéves (szülők nélküli) lányról szól a történet. Sok minden történik vele, ebbe nem mennék most bele, a lényeg, hogy a lány mindig áldozatnak teszi ki magát, mikor közösségbe kerül (ami egyébként ritka), hogy hátba támadja őket a saját céljai érdekében (jelen esetben múltjának, ill. kilétének kiderítése). Bármennyire meglepő, belül egy érzékeny én sunnyad, de ez sehogyan sem akar előtörni. Ebből adódik a kettős személyisége, mi a felszínen szociopata, tudat alatt csak önmagát megtalálni vágyó naiv fiatal, amit leginkább a 'cute but psycho' kifejezéssel lehet illetni. Emellett valamilyen természetfölötti ereje is van, és nem fél vele visszaélni.

A történet elején tényleg szerencsétlennek van beállítva, de mint később kiderül, apró balszerencsék nem tántoríthatják el céljától.

Regénynek tervezem, de az is lehet, hogy képregény lesz.

14/L



2014. júl. 14. 02:47
 1/6 anonim ***** válasza:
Engem mindenképp érdekelne. Nekem is a gyengéim a szociopata, karakteres, érdekes főszereplők.
2014. júl. 14. 03:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:
Köszönöm! :)
2014. júl. 14. 12:07
 3/6 anonim ***** válasza:
Igen.
2014. júl. 14. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Szeretem az elmebetegeket, de mivel azt kérdezed, hogy konkrétan ő érdekelne-e - a válaszom nem.

Azért mert:

- túl fiatal a főhős

- természetfeletti képessége van

- "cute but psycho" (nem kell nekem cuki főhős)


Azt még hozzáteszem, ha kimondod a regényben, szinopszisban, fülszövegben, hogy ő pl. szociopata, akkor nézz utána pontosan, hogy mi az és mivel jár.

2014. júl. 15. 07:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

Köszönöm a választ.

Szándékosan lett fiatal, ezzel azt akarom hangsúlyozni, hogy "kölyök" létére ilyen eltorzult személyisége van.

Fantasy bolond vagyok, azt nem hagyhattam ki. :D

Nem a szószoros értelmében cuki, hanem hogy kedveli a társaság, hízelgő, és nagyon kedvesnek mutatja magát.


Tisztában vagyok a szó jelentésével...:)

2014. júl. 15. 13:32
 6/6 anonim ***** válasza:
Szeretek nagyjából velem egykorú vagy kicsit idősebbekről olvasni. Amúgy megnézném azért az első fejezetet :P
2014. júl. 16. 07:55
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!