Kezdőoldal » Szórakozás » Könyvek » Harry Potter fanfiction,...

Harry Potter fanfiction, mondanátok véleményt?

Figyelt kérdés

Szeretnék készíteni egy Harry Potter fanfictiont (webképregény formában, angolul), és most éppen tervezek hozzá különböző OC karaktereket.

Az egyiknek ilyen háttértörténetet találtam ki:

A családja elszegényedett a muglikkal való házasodás következtében (itt ne nyomorra gondoljatok, csak a régi, fényűző aranyvérű életmódhoz képest szegény). Emiatt a szereplő apja eleve utálja a muglikat és a lányát is így neveli.

Az anyja elhagyta őket egy mugli férfi miatt, egy másik országba költözött, mikor a szereplő még gyerek volt. Az apja viszont nagyon szerette és ő is rajongott az apjáért, ugyanazon "eszméket" vallottak (mugligyűlölet).

A karakter egyik célja, hogy megtalálja az anyját, és bosszút álljon a mugli férfin.

Illetve be akar állni a halálfalók közé (na vajon miért? XD).

Hozzáteszem még, hogy 1966-ban született, és 15 éves volt, amikor a Sötét Nagyúr 1981-ben elvesztette hatalmát és eltűnt.

Maga a fanfiction a Második Varázslóháború idején fog játszódni (szóval ez az OC már harminc év körüli lesz), és alternative universe (AU fic) lesz.


Ezek alapján szerintetek egy élethű, hiteles karaktert alkottam vagy nem?



2015. jan. 13. 22:56
 1/10 anonim ***** válasza:
75%
Én nagyon nem szeretem a már meglévő történetbe való saját karakter benyomorítást, főleg mert legtöbbször a kislányok magukról mintázzák, vagy pedig olyannak írják meg, ami szerintük menő és amilyenek lenni akarnak. Önbizalomhiányos gyerekek önbizalmának hízlalását nem vállalom.
2015. jan. 14. 01:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
91%
Miért szegényedne el valaki attól, hogy muglikkal házasodik? Az aranyvérűség miért jelentene gazdagságot?
2015. jan. 14. 08:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:

Értem én, mire gondolsz, de azért ez nem olyan lesz. Először is, nem ez lesz az egyetlen OC karakter, nem is főszereplőnek szántam, csak őt találtam ki először.

Ráadásul ez nem írás formában lesz, hanem képregény formában, ott pedig kicsit másként mennek a dolgok

Másodszor, ha belegondolsz, hogy pl a 6 évben, amíg Harry roxfortos volt, kb 500 másik diák járt még oda, viszont kb 30-40 nevét ismerjük, és Nagy-Britanniában kb 3000 boszorkány és varázsló él, teljesen jogos más karakterek kitalálása. Kicsit unalmas folyton ugyanazokkal a szereplőkkel dolgozni

Harmadszor, eeszem ágában sincs kis szerelmes tinédzserlány Mary Sue-kat gyártani. XD Pl az első OC, amit a mostani HP-s képregényemhez csináltam, egy 40-50 körüli férfi volt, meg is halt mikor harcolt az egyik kedvenc Death Eateremmel (Rabastan Lestrange).

Ja, és mivel ez a Második Varázslóháború idején játszódik, szinte biztos, hogy nem rakok majd bele romantikát, viszont harc az lesz bőven. Szóval ne olyasmire gondolj, hogy az OC-k, amiket kitalálok majd, csupán arra lesznek jók, hogy összejöjjenek egy canon karakterrel, mert nem, nem fognak. A legtöbb eleve csak mellékszerepeket fog kapni, vegyesen lesz nő és férfi, és nagy részük felnőtt lesz.


Ja, és eleve nem az eredeti történetbe fogom "belepasszírozni", vagy mi. Eleve úgy lesz, hogy kb a roxforti csatától fog kezdődni (harc, harc, harc, yeah!!!), de egészen másként fognak alakulni a történések (találtam én hibákat az eredeti történetben, ami alapján ezt meg tudom csinálni).

2015. jan. 14. 09:08
 4/10 A kérdező kommentje:

Folyt.:

Ja, és amint láthatod, eléggé Death Eater mániás vagyok, szóval sejtheted, kinek a javára fordulnak majd az esemémyek.

A triót amúgy se szerettem soha, Hermione az egyetlen, akit még elviselek. Harry meg majd megkapja a jussát:


[link]


XD


Ja, még elsőnek: ha ismernél élőben, tudnád, hogy nem vagyok önbizalomhiányos, és mégcsak nem is kislány. Mindössze annyi, hogy imádok képregényeket csinálni (abban is leginkább a harcolós részeket), imádom a HP-t, legfőképp a halálfalókat, így akarok egy olyan fanficet csinálni, ahol ők győznek (mit ne mondjak, Rowling nagyon sok hibát követett el, főleg őellenük, amit én ki akarok javítani).


Na de mindegy, a kérdést azért írtam ki, mert kíváncsi voltam a véleményekre. De úgy látszik, ezen az oldalon az ember sosem arra kap választ, amire szeretne. Ebben az országban, tapasztalataim alapján sokat kell keresgélni, mire egy értelmes emberrel beszélgethetünk.


Második, a te kérdésedre válaszolni se fogok, mivel te sem válaszoltál az enyémre. Ha egy picit megerőlteted az agyad, rájöhetsz magadtól is a megoldásra.

2015. jan. 14. 09:28
 5/10 anonim válasza:
95%
Nem
2015. jan. 14. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%

Nem, ahogy a második is említette, nem logikus a mugligyűlölet oka, csak attól nem lesz valaki szegény, hogy nem aranyvérűvel házasodik, ahogy attól se lesz gazdag, ha azzal, lásd Weasley-k. Néhány pénzéhes kapzsit leszámítva, a boldogsághoz szerető közeg kell, a nem fényűző, hanem normális családi háttérrel semmilyen kár nem érné.


Ha ennyire zavar mások véleménye, egyáltalán nem bírod a kritikát, akkor minek írtad ki a kérdést?

2015. jan. 14. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:

#6-os, nem a kritikával van bajom. Pl a te kommentedben sincs semmi rossz (kapsz is majd zöld pacsit), sőt örültem, mivel te legalább megindokoltad, hogy miért gondolod úgy, ahogy. Az elsővel az volt a bajom, hogy nem a kérdésemre válaszolt (ami a leírás végén van, sajnos csak így tudtam megoldani), hanem egyből azzal kezdte, hogy biztos sz@r, mivel nem canon, hanem OC karakter.

A második meg nem is válaszolt, hanem kérdezett, na ez a bajom.


Nos, azt én is tudom, hogy nem minden aranyvérű család gazdag, de én ezt annak szántam. Miután pár felmenő muglikkal házasodott, a család azon része elesett az örökségtől (mivel kitagadták őket). A karakter apja egy olyan ember, aki szereti a fényűzést és a dicsőséget, de mivel ezektől elesett a muglik és vérárulók következtében, ezért utálja őket (de még nem gyűlöli). Azután kezdi el gyűlölni őket (és erre a gyűlöletre tanítani a gyerekét), hogy a felesége elhagyja őket egy mugli férfi miatt.


Azért tettem fel ezt a kérdést, mivel én alapvetően nem gyűlölök senkit a származása miatt, ezért tudni akartam, hogy vajon elég jó indokot találtam-e a karaktereimnek a mugligyűlöletre, vagy sem.


Szóval nem, nem a kritikával van a bajom, csak az emberi hülyeséggel.

#6-os, amúgy neked tényleg köszi a választ!

2015. jan. 14. 15:19
 8/10 anonim ***** válasza:
100%

Lehurrogtad a másodikat, pedig a kérdés jogos volt. Ha nem érti, mit válaszolna? Kérdezett, hogy világosítsd fel. Ne hisztizz, mert így nehéz lesz segíteni neked. (Ha meg bajod van a magyar válaszadókkal, kérdezz angol portálon, angolul. Senki nem tiltja meg.)


Az elszegényedés még mindig problémás, de tegyük fel, hogy lehetséges. Azért több ilyen rossz házasság miatti kitagadás egy családon belül ritka szerencsétlen konstelláció. Plusz az sem mindegy, kit tagadtak ki. Ha a főszereplő naygapját (apai oldalról), akkor lehet jogos, hogy haragszik az apjra, anyjára, hogy ő nem élhette meg azt a fényűzést, ami az unokatestvérek számára normális (ehhez viszont az kell, hogy a szülő a testvérekkel tartsa a kapcsolatot, vagy ha a kitagadó szülő pl. az apa, az anyjával azért néha találkozzon). Ha régebbi, akkor nem tudhatja, milyen élete lett volna, ha nem tagadják ki az ősét, ezért valószínűleg csak ácsingózna a gazdagság után, ergó nem mugli-, hanem varázslógyűlölő (aranyvérellenes?) lesz. Tekintve, hogy ő nem tehet semmiről, csak "azok a gonoszok" (akik nem fogadják vissza, holott ő tisztességes aranyvérű életet szeretne élni). Illetve ha több muglikkal kötött házasság is volt, az aranyvérű eszmék és a családfa annyira nem is fontos, tehát ezeket nem adták volna át a főhős apjának, aki így nem lehetne sem irigykedő (azt sem tudná pontosan, miféle gazdagságból esett ki), sem meggyőződéses halálfaló. (Jó, lehetne szélsőjobbos, de nem halálfaló.)

Ha tehát pl. a nagyszülőt tagadták ki, akkor az apának van lehetősége szép kis irigységet és gyűlöletet felhalmozni magában. Igen, utálhatja ennek ellenére a muglikat, de jobban fogja utálni azt a szülőjét, aki miatt kitagadták. Ezt az oldalt ugyan meg lehet magyarázni némi ügyeskedés árán (korán meghalt, nem ismerte, gyűlölte a mugli szülőjét, mert szigorúan fogta, kiderül, hogy a nagyszülők vállalták volna az unokát, hogy aranyvérűként felnevelik, de a mugli szülő nem eyezett bele stb.), de erősebb indok a mugligyűlöletre a lelépett feleség.

Én ezt erősíteném: tuti gyűlölet a csábító iránt, simán átmehet fajgyűlöletbe, nincs is kérdés. Ha rajongásig szerette a nőt, még csak nem is őt fogja hibáztatni (és magát sem, természetesen). A származása csak egy másik pont, szerintem kevésbé lényeges, az csak a lánya felé történő magyarázatokban kaphat szerepet. Ti. az aranyvérűek csodásak: mesésen gazdagok, nekik van igazuk, hűségesek (nem lépnek le holmi feleségekkel), egykor az ő családjuk is oda tartozott, ezért együtt próbálják kitörölni a muglik rossz vérét, és aranyvérű eszmék szerint élnek. Akkor majd minden jobb lesz, visszatér a régi élet, a gazdagság, a család is visszafogadja őket. Utólagos önáltatás. A fő ok a mugligyűlöletre a feleség.

Emellett az apa kicsinyes, önző és irigy ember kell, hogy legyen (vagy kicsit megzakkant a válás után).

Hogy a lánya ilyen lesz, az reális, ha imádja az apját, követi, hisz a szavának, hozzá hasonlatossá válik. De nem értem, miért akarja megtalálni az anyját (mivel kénytelen vagy legalább részben vele magyarázni a gyűlöletét), elvégre ő egy démonizált figura az apa-lánya kapcsolatban. Kivétel, ha le akat vele számolni, bár ez nekem valahol fura.


[Amúgy minimálisan intelligens ember nem kezd gyűlölködni egy régi kitagadás és emiatt vesztett vagyon miatt. A mi családunk pont ilyen, nem kevés vagyontól estünk el, mikor nagypapámat - szintén ellenzett házasság okán - kitagadta az apja. És ott tényleg milliókból a nyomorba estek nagymamámmal. Soha nem irigyeltük sem a család másik ágát, sem a pénzüket. A mi dolgunk, hogy abból gazdálkodjunk, ami nekünk adatott. Szóval a háttértörténet ezen részét meg tudom magyarázni, miért érzem rossznak.]

2015. jan. 14. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:

#8-as, imádlak! Irtó jó komment volt, ment is a zöld pacsi! <3

Nagyon érdekeseket írtál, mindenképpen át fogom gondolni a dolgokat. Mondjuk az az igazság, hogy ezenkívül még fogok pár karaktert megalkotni, de szerintem már nem lesz türelmem arra, hogy azokhoz is véleményt kérjek ezen az oldalon.


Alapvetően én nem vagyok író, ezért okoz egy kis nehézséget a karakter- és háttértörténet készítés, viszont a rajzoláshoz értek és szerettem volna képregényt csinálni.


Btw, lehet, igazad van, tényleg picit gyerekesen viselkedtem. De ez nem a ti hibátok, egyszerűen csak eleve sz@r napom volt és ro.hadt ideges voltam.

2015. jan. 14. 22:35
 10/10 anonim ***** válasza:
100%

"Második, a te kérdésedre válaszolni se fogok, mivel te sem válaszoltál az enyémre. Ha egy picit megerőlteted az agyad, rájöhetsz magadtól is a megoldásra."


Mivel kellett volna még infó ahhoz, hogy megmondjam, hiteles-e így egy karakter. "Imádom", amikor valaki így áll a dolgokhoz, el is veszi a kedvem a hasonló kérdések megválaszolásától.


Ha nem olyan hangulatban vagy, hogy normálisan tudj kommunikálni, akkor ne is próbálkozz vele.


Egyébként meg, ahogy a korábbiak írták, nem hiteles.

2015. jan. 15. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!