Nagyon nagyon kellene lenne a Harry Potter-bölcsek köve tartalma a 16-ik fejezet, nincs meg a gépem és telefonról pedig nem tölti be valaki nekem leírja?

Szia! Még mielőtt azt hinnéd teljesen hülye vagyok nem leírtma hane bemásoltam! :)

Tizenhatodik fejezet

A csapóajtón túl

Harry később maga sem értette, hogyan tudta letenni a vizsgákat - hiszen végig attól rettegett,

hogy egyszer csak nyílik az ajtó, és beront rajta Voldemort. A napok azonban teltek-múltak, és

Bolyhoska továbbra is kitartóan morgott odafent a harmadik emeleti folyosón.

Beköszöntött a kánikula. Tikkasztóan meleg volt abban a tágas osztályteremben is, ahol a diákok

az írásbeli vizsgafeladatokat körmölték puskázásgátló átokkal megbűvölt lúdtollaikkal.

Az írásbelik mellett gyakorlati vizsgáik is voltak. Flitwick professzor egyenként behívta őket

a bűbájtanterembe, hogy lássa, végig tudnak-e táncoltatni egy ananászt az asztalon. McGalagonynál

egeret kellett tubákosszelencévé változtatniuk - pluszpontokat ért, ha a szelence míves kivitelűre sikerült,

de pontlevonás járt érte, ha bajsza volt. Piton vizsgáján reszkettek, mint a kocsonya, mert a

professzor végig ott állt a hátuk mögött, miközben ők igyekeztek előkaparni emlékezetükből a felejtés

italának hozzávalóit.

Harry megpróbálta a legjobbat kihozni magából, nem törődve a homlokába nyilalló fájdalommal,

mely az erdei kaland óta szüntelenül kínozta. Neville azt hitte, Harry súlyos vizsgadrukkban

szenved, azért nem tud aludni éjszakánként - pedig az igazi ok az volt, hogy a fiút ismét gyötörte

régi lidérces álma, amelyben most már egy vértől csöpögő, csuklyás alak is szerepelt.

Ront és Hermionét látszólag nem izgatta annyira a varázserejű kő sorsa - talán mert nem látták,

amit Harry látott az erdőben, és égő sebhely sem volt a homlokuk közepén. Voldemorttól ők is

nagyon féltek, de nem álmodtak róla, és a tanulás egyébként is annyira lefoglalta őket, hogy nem

volt idejük Piton vagy akárki más gonosz tervein töprengeni.

Az utolsó vizsgájuk a mágiatörténet volt. Egy álló órán át kellett az önkeverő üst feltalálójának

és más, rég elfeledett, vén varázslónak a nevét és tetteit sorolniuk - de vigasztalta őket a tudat,

hogy utána egy hosszú, csodálatos hét vár rájuk, amikor nem lesz más dolguk, mint a vizsgák eredményeit

latolgatni. Mikor Binns professzor kísértete végre rájuk szólt, hogy tegyék le a pennát és

csavarják össze a pergament, Harry minden kínja ellenére együtt ujjongott a többiekkel.

- Ez könnyebb volt, mint hittem - szólt Hermione, mikor a vidám siserehaddal együtt kitódultak

a napfényben fürdő parkba. - Fölöslegesen tanultam meg a vérfarkasok 1637-es etikai kódexét

meg Eszelős Elfric felkelésének történetét.

Hermione a vizsgák után szeretett utánanézni a helyes megoldásnak, de ezúttal hagyta magát

lebeszélni róla. Helyette a három jó barát lesétált a tóhoz, és letelepedett egy fa alá. A Weasley ikrek

és Lee Jordan is a tónál múlatták az időt: a habok közt lubickoló óriási polip karjait csiklandozták.

- Isten veled, tanulás - sóhajtott Ron, és boldogan nyúlt el a puha pázsiton. - Te is lehetnél

egy kicsit vidámabb, Harry. Csak egy hét múlva tudjuk meg, milyen pocsékul sikerültek az írásbelik.

Addig nincs miért aggódnunk.

Harry megdörzsölte a homlokát.

- Csak tudnám, hogy mit jelent ez a fájdalom! - fakadt ki tanácstalanul. - Folyton sajog a

sebhelyem... Korábban is fájt néha, de nem ilyen sokáig.

- Mutasd meg Madam Pomfreynak - javasolta Hermione.

- Ez nem betegség - rázta a fejét Harry -, hanem figyelmeztetés. Azt jelenti, hogy veszély közeleg...

Ront lustává tette a nagy meleg.

- Nyugi, Harry - ásított. - Hermionének igaza van: amíg Dumbledore-t látod, nem kell féltened

a követ. Különben sincs rá bizonyítékunk, hogy Piton el tud bánni Bolyhoskával. A múltkori

kalandja majdnem a fél lábába került. Egyhamar nem mer újra próbálkozni. Egyébként meg, előbb

fog Neville bekerülni a kviddicsválogatottba, mint hogy Hagrid elárulja Dumbledore-t.

Harry rábólintott az érvelésre, de nem tudott szabadulni attól az érzéstől, hogy elfelejtett valamit

- valami nagyon fontos dolgot. Mikor ezt elmondta Hermionének, a lány így felelt:

- Ezt csak a vizsgák miatt érzed. Én például felriadtam tegnap éjszaka, és már majdnem nekiültem

az átváltoztatástant tanulni, amikor eszembe jutott, hogy azon a vizsgán már túl vagyunk.

Harry azonban biztos volt benne, hogy nyugtalanságának semmi köze a tanuláshoz. Felnézett

a tiszta kék égre, s elgondolkodva bámult egy postabagoly után, amely levéllel a csőrében repült

- 103 -

az iskola felé. Ő, Harry mindeddig csak Hagridtól kapott levelet... Hagrid sosem hagyná cserben

Dumbledore-t... Soha senkinek nem árulná el, hogyan lehet Bolyhoskát kijátszani. Soha... hacsak...

Harry hirtelen felpattant.

- Te meg hova mész? - kérdezte álmosan Ron.

- Eszembe jutott valami - hadarta Harry holtra váltan. - Most rögtön el kell mennünk Hagridhoz!

- Miért? - fintorgott Hermione, de azért feltápászkodott. Már felfelé haladtak a füves domboldalon,

mikor Harry válaszolt neki.

- Nem tartjátok egy kicsit furcsának, hogy Hagrid leghőbb vágya egy sárkány, és erre jön egy

idegen, akinek véletlenül épp egy sárkánytojás van a zsebében? Hányan sétálgatnak sárkánytojásokkal,

ha egyszer tiltja a törvény? Feltűnő véletlen, hogy az illető épp Hagridba botlott, nem gondoljátok?

Hogy ez eddig nem jutott eszembe!

- Mire akarsz kilyukadni? - csóválta a fejét Ron, de Harry válaszra sem méltatta, csak futott,

rohant az erdő széle felé.

Hagridot a háza előtt találták. Az óriás egy karosszékben üldögélt ingujjban, felhajtott nadrágszárral,

és egy nagy tál borsót tisztított.

- Szervusztok - mosolygott a gyerekekre. - Túl vagytok a vizsgákon? Nem vagytok szomjasak?

- De igen... - kezdte Ron, de Harry a szavába vágott.

- Nem, köszönjük, nagyon sietünk. Mondj meg nekem valamit, Hagrid. Aznap este, amikor

Norbertet nyerted... Hogy nézett ki az idegen, akivel kártyáztál?

- Nem t'om - vonta meg a vállát az óriás. - Végig rajta volt a csuklyája.

Mikor észrevette a gyerek arcán a döbbenetet, felvonta a szemöldökét.

- Nincs ebben semmi különös. Sok fura figura fordul meg a Szárnyas Vadkanban - úgy hívják

a kocsmát lenn a faluban. Lehet, hogy sárkánykupec volt, a fene se tudja. Nem láttam a képét attól

a kámzsától.

Harry rárogyott egy vödör borsóra.

- Miről beszélgettél vele, Hagrid? Szóba került a Roxfort?

- Lehet - felelte töprengve az óriás. - Igen... Kérdezte, mit csinálok, mondtam neki, hogy

vadőr vagyok idefent. Erre megkérdezte, hogy miféle vadakat őrzök... Azt is megmondtam... és elmeséltem

neki, hogy szeretnék egy sárkányt. És aztán... nem nagyon emlékszem, mert egy kicsit felöntöttem

a garatra. Tudniillik ő fizetett... Lássuk csak... igen, azt mondta, hogy van nála egy sárkánytojás,

és szívesen feltenné, ha lenne kedvem kártyázni... Kíváncsi volt rá, hogy tudok-e bánni

vele, mert, azt mondta, nem adhatja oda akármilyen kontárnak... Erre én mondtam, hogy Bolyhoska

után gyerekjáték lesz egy sárkányt felnevelni...

- És az idegent... érdekelte Bolyhoska? - kérdezte színlelt nyugalommal Harry.

- Igen... Hát persze. Nem mindennap találkozik az ember háromfejű kutyával, még itt, a

Roxfortban sem. Elmondtam neki, hogy Bolyhoska olyan, mint a kezesbárány, ha tudja az ember,

hogy mi kell neki: elég egy kis zeneszó, és már húzza is a lóbőrt...

Hagrid rémült arcot vágott.

- Elkotyogtam nektek! - kiáltott fel. - Azonnal felejtsétek el, amit mondtam!... Hé! Most meg

hova rohantok?

Harry, Ron és Hermione egy szót sem szóltak egymáshoz, amíg a bejárati csarnokba nem értek.

Az épület sötétnek és borzongatóan hidegnek tűnt a kinti verőfény után.

- Figyelmeztetnünk kell Dumbledore-t - jelentette ki Harry. - Hagrid elmondta az idegennek,

hogyan lehet ártalmatlanná tenni Bolyhoskát. Az alatt a csuklya alatt vagy Piton, vagy Voldemort

rejtőzött - biztosan nem volt nehéz dolga Hagriddal, miután leitatta. Remélem, Dumbledore hisz nekünk.

Firenze talán tanúskodik mellettünk. Hol van Dumbledore szobája?

Mindhárman körülnéztek, mintha abban reménykedtek volna, hogy megpillantanak egy útjelző

táblát. A tanév folyamán soha nem esett szó arról, hogy hol lakik Dumbledore, és nem ismertek

senkit, akit valaha is az igazgatóhoz küldtek volna.

- Nincs más hátra... - kezdte Harry, de ekkor egy éles hang a szavába vágott.

- Mit csináltok ti idebent?

McGalagony professzor közeledett feléjük, karjában egy halom könyvvel.

- 104 -

- Dumbledore professzort keressük - felelte bátran Hermione, kivívva barátai elismerő pillantását.

- Dumbledore professzort? - kérdezett vissza McGalagony, olyan arccal, mintha roppantul

furcsának találná az ötletet. - Mit akartok tőle?

Harry nyelt egyet. Erre meg mit mondjanak?

- Az... titok - felelte végül, de nyomban megbánta vakmerőségét.

McGalagony orrcimpái vészjóslóan remegni kezdtek.

- Dumbledore professzor tíz perce távozott - felelte hűvösen. - Sürgős baglyot kapott a Mágiaügyi

Minisztériumból, és azonnal elrepült Londonba.

- Elment? - hüledezett Harry. - Épp most?

- Dumbledore professzor nagyhírű varázsló, Potter, rengeteg kötelezettségnek kell eleget tennie...

- De ez most nagyon fontos.

- Úgy véli, hogy a maga mondanivalója fontosabb, mint a Mágiaügyi Minisztérium idézése?

- Tanárnő - sóhajtott Harry. Úgy döntött, félretesz minden óvatosságot. - A bölcsek kövéről

van szó...

McGalagony professzor sok mindenre számított, de erre a válaszra nem. A könyvek kipotyogtak

a kezei közül - nem is próbálta elkapni őket.

- Honnan tudtok ti... - hebegte.

- Tanárnő, az a gyanúnk... sőt, biztosan tudjuk, hogy Pit... hogy valaki el akarja lopni a követ.

Beszélnünk kell Dumbledore professzorral.

A tanárnő döbbenetébe gyanakvás vegyült.

- Dumbledore professzor holnap érkezik vissza - jelentette ki. - Nem tudom, ki beszélt maguknak

a kőről, de egy biztos: feleslegesen aggódnak, mert senki nem tudja ellopni.

- De tanárnő...

- Tudom, hogy mit beszélek, Potter - torkollta le McGalagony, és lehajolt, hogy összeszedje

a szétszóródott könyveket. - Azt ajánlom, felejtsék el a követ, és élvezzék inkább a napsütést.

A három jó barát nem fogadta meg a tanácsot.

- Ma éjjel megy el a kőért - szólalt meg Harry, mikor McGalagonyt végre hallótávolságon kívül

tudták. - Piton ma éjjel lemászik a csapóajtón. Megszerzett minden információt, és Dumbledoretól

is megszabadult. Lefogadom, hogy ő maga küldte a levelet. A Mágiaügyi Minisztériumban nagyot

fognak nézni, amikor Dumbledore beállít.

- De hát mit tehetünk? Mi nem...

Hermione felsikkantott. Harry és Ron megpördültek a tengelyük körül.

Piton állt előttük.

- Lám csak, a jómadarak - szólt a professzor furcsa, fanyar mosollyal.

A három gyerek rámeredt.

- Mit keresnek idebent egy ilyen szép napon?

- Mi csak... - kezdte Harry, de aztán rájött, hogy fogalma sincs, mit feleljen.

- Vigyázzanak - folytatta Piton -, még azt hiheti valaki, hogy újabb csintalanságra készülnek.

Márpedig a Griffendél nem engedheti meg magának, hogy még több pontot veszítsen, igaz?

Harry elpirult, és némán sarkon fordult. Barátaival együtt a kijárat felé indult, de Piton

visszahívta.

- Figyelmeztetem, Potter: még egy éjszakai séta, és magam intézem el, hogy kitegyék innen

a szűrét. Most már elmehet. - Azzal Piton elindult a tanári szoba felé.

Odakint a lépcsőn Harry a társaihoz fordult.

- Megmondom, mit kell tennünk - suttogta izgatottan. - Egyikünk szemmel tartja Pitont -

megvárja a tanári előtt, és követi, ha kijön. Hermione, ez neked való feladat.

- Miért?

- Pofonegyszerű - felelte Ron. - Mert te majd úgy teszel, mintha Flitwick professzort keresnéd.

- Nyafogó hangon folytatta: - "Oh, tanár úr, annyira félek, hogy félreértettem a tizennégy per bé

kérdést..."

- Hallgass már - intette le sértődötten Hermione. - Rendben, vállalom.

- Mi ketten pedig a harmadik emeleti folyosón állunk őrt - fordult Ronhoz Harry. - Gyerünk!

- 105 -

A terv második része azonban kudarcba fulladt. Alighogy elérték a lezárt folyosószakasz bejáratát,

felbukkant McGalagony professzor, s most már végképp elfogyott a türelme.

- Azt hiszitek, titeket nehezebb kikerülni, mint egy rakás varázslatot? - ripakodott rá a két fiúra.

- Elég volt ebből a badarságból! Ha meghallom, hogy még egyszer itt ólálkodtok, még ötven

pontot levonok a Griffendéltől! Igen, Weasley, a saját házamtól!

Harry és Ron visszakullogtak a klubhelyiségbe. Harry épp megjegyezte, hogy "legalább Hermione

Piton körmére néz", amikor egyszerre kitárult a portrélyuk, és bemászott rajta a lány.

- Ne haragudj, Harry! - siránkozott. - Piton kijött, és megkérdezte, mit keresek ott. Mondtam,

hogy Flitwickre várok, erre bement, és képzeld, kihívta nekem. Csak most szabadultam el... Piton

közben elment, nem tudom, hova.

- Akkor tényleg nincs más hátra... - sóhajtott Harry. Sápadt volt, de a szemében különös fény

csillant. - Este elindulok, és még Piton előtt megszerzem a követ.

- Neked elment az eszed! - kiáltott fel Ron.

- Nem mehetsz oda! - rémüldözött Hermione. - Azok után, amit McGalagony és Piton

mondtak? Rögtön repülsz a Roxfortból!

- Nem mindegy!? - kiabálta Harry. - Hát nem értitek? Ha Piton megkaparintja a követ, Voldemort

újra eljön! Nem hallottatok róla, hogy milyen világ volt itt, amikor a hatalomra tört? Ha

visszatér, nem lesz Roxfort, ahonnan kirúgjanak minket! Voldemort porig rombolja, vagy feketemágia-

iskolát csinál belőle! A pontok már rég nem érdekesek! Azt hiszitek, Voldemort békén hagy titeket

és a családotokat, ha a Griffendél megnyeri a házkupát? Ha elkapnak, mielőtt megszerezhetném

a követ, visszaküldenek Dursleyékhez, és várhatok majd, amíg Voldemort eljön értem. Akkor

egy kicsit később fog végezni velem, de előbb-utóbb megteszi, mert én soha nem fogok átállni a sötét

oldalra! Mondhattok, amit akartok, ma este lemászom azon a csapóajtón! Ha nem tudnátok, Voldemort

meggyilkolta a szüleimet!

Ron és Hermione tágra nyílt szemekkel meredtek rá.

- Igazad van - suttogta Hermione.

- Majd használom a köpönyeget - folytatta Harry. - Még szerencse, hogy visszakaptam.

- Be fogunk férni alá mind a hárman?

- Hogyhogy... mind a hárman?

- Térj magadhoz! Csak nem képzeled, hogy elengedünk egyedül?

- Még csak az kéne - toppantott Hermione. - Azt hiszed, meg tudod szerezni nélkülünk a követ?

Megyek, és átnézem a könyveimet, hátha találok bennük valami hasznosat...

- De ha elkapnak minket, titeket is kicsapnak!

- Engem aztán nem - vágta rá Hermione mogorván. - Flitwick megsúgta, hogy százhúsz százalékot

értem el a vizsgáján. Engem most már senki nem csaphat ki innen!

Vacsora után a három jó barát feszült izgalommal várakozott a klubhelyiségben. Senki nem

kérdezte, hogy mi ütött beléjük, hiszen a griffendéles diákok továbbra sem álltak szóba velük. Most

először ez nem is zavarta Harryt. Hermione a jegyzeteit lapozgatta, hátha olyan varázslattal lesz dolguk,

amiről tanultak a tanév folyamán. Harry és Ron csöndben üldögéltek. Mindkettőjüknek a rájuk

váró megpróbáltatások jártak a fejében.

Végül a diákok sorban szedelőzködni kezdtek, és a klub lassan kiürült.

- Indulhatsz a köpönyegért - suttogta Ron, mikor a sereghajtó Lee Jordan is felkelt a székéből,

és ásítva elvonult lefeküdni. Harry felszaladt a sötét hálószobába. Ahogy elővette a köpenyt,

pillantása a Hagridtól kapott furulyára tévedt. Bolyhoskára gondolt, és zsebre tette a hangszert. Nem

sok kedve volt énekelni.

Visszasietett a klubhelyiségbe.

- Legjobb lesz, ha már idebent belebújunk a köpönyegbe, hogy lássuk, eltakar-e mindnyájunkat.

Ha Frics meglátja, hogy a lábunk gazdátlanul kóborol a folyosón...

- Ti meg mit csináltok? - csendült egy hang a szoba sötétjében. Az egyik karosszék mögül

Neville mászott elő, kezében Trevorral. A fiú nyilván a béka újabb szökési kísérletét hiúsította meg.

- Semmit, Neville, semmit - hadarta Harry, és gyorsan a háta mögé rejtette a köpönyeget.

Neville-t azonban nem volt olyan könnyű becsapni. - Már megint ki akartok menni... - állapította

meg.

- Nem, nem, dehogyis - tiltakozott Hermione. - Még csak az kellene. Te meg miért nem vagy

már ágyban?

- 106 -

Harry az ajtó mellett álló ingaórára nézett. Nem késlekedhettek tovább, Piton talán már

álomba is zenélte Bolyhoskát. - Ne menjetek sehova - kérlelte őket Neville. - Megint elkapnak titeket,

és a Griffendél még jobban lemarad.

- Te ezt nem értheted - rázta a fejét Harry. - Ez most nagyon fontos.

Neville azonban szemmel láthatóan elhatározta, hogy ezúttal nem hagyja magát.

- Nem engedlek el titeket! - jelentette ki, és a portrélyuk elé ugrott. - Ha... ha megvertek, akkor

sem!

- Neville! - csattant fel türelmetlenül Ron. - Tűnj el az útból, és ne viselkedj úgy, mint egy

féleszű...

- Nem vagyok féleszű! - vágott vissza Neville. - Nem akarom, hogy megint megszegjétek a

szabályokat! Ti mondtátok nekem, hogy álljak a sarkamra!

- De ne velünk szemben! - mérgelődött Ron. - Neville, el se tudod képzelni, mibe avatkoztál.

Egy lépést tett Neville felé. A fiú elejtette Trevort, s a béka habozás nélkül kihasználta hirtelen

jött szabadságát.

- Gyerünk, üssél csak meg! - kakaskodott Neville, és felemelte mindkét öklét. - Készen állok!

Harry Hermionéhez fordult. - Csinálj valamit.

Hermione előrelépett.

- Neville - szólt -, bocsáss meg, de nincs más választásom. Azzal felemelte varázspálcáját.

- Petrificus totalus! - kiáltotta, és Neville-re szegezte a pálcát.

A fiú nyomban vigyázzállásba ugrott. Karja lehanyatlott, bokái összekoccantak, és egész teste

megmerevedett. A következő pillanatban megingott, és úgy bukott orra, mint egy kőszobor.

Hermione odasietett hozzá, hogy a hátára fordítsa. Neville-nek a szája is összezárult, így beszélni

sem tudott. Csak a szemei forogtak rémülten.

- Mit csináltál vele? - suttogta Harry.

- Sóbálványátokkal sújtottam - felelte bűntudatosan Hermione. - Jaj, Neville, ugye nem haragszol

nagyon?

- Később majd megérted, Neville - szólt Ron, miközben átlépett a fiú testén, és magára kanyarította

a köpönyeget. Akárhogy is, a megbénult Neville a hátuk mögött nem volt éppenséggel jó

előjel. A kővadászok nagy izgalmukban minden szobrot Fricsnek néztek, és minden fuvallatról azt

hitték, hogy Hóborc suhan el mellettük.

A legelső lépcső tetejéről Mrs Norris fénylő szeme pislogott le rájuk.

- Jaj istenem, rúgjunk bele, csak most az egyszer - könyörgött suttogva Ron, de Harry megrázta

a fejét. Mikor elhaladtak a macska mellett, az megfordult utánuk, de nem mozdult.

Senki mással nem találkoztak, amíg a harmadik emeletre vezető lépcsőhöz nem értek. Ott

megpillantották Hóborcot. A kopogószellem félúton lebegett a lépcső fölött, és a szőnyeget lazítgatta,

hogy az arra járók elbotoljanak benne.

- Ki vagy? - kérdezte hirtelen Hóborc, mikor a közelébe értek. Összehúzta gonosz kis fekete

szemét, úgy fürkészte a semmit. - Tudom, hogy itt vagy, akkor is, ha nem látlak. Mi vagy te, szellemecske,

kósza lelkecske vagy csúnya-rosszcsont nebulovacska?

Beszéd közben felemelkedett a magasba, és onnan pislogott le arra, ahol a jövevényeket sejtette.

- Szólnom kellene Fricsnek. Úgy bizony, szólnom kellene neki, hogy láttam valakit, akit

nem láttam.

Harrynek támadt egy ötlete.

- Hóborc - morogta rekedten -, a Véres Bárónak jó oka van rá, hogy láthatatlan maradjon.

A szellem kis híján a földre pottyant ijedtében. Mikor összeszedte magát, alázatosan leereszkedett

a lépcsőfokok fölé.

- Jaj, bocsánat, báró úr. Az én hibám, nem láttam fővérességedet... Hogy is láthattam volna,

hiszen láthatatlan! Bocsássa meg ezt a kis tréfát a vén Hóborcnak, kegyetlen uram...

- Dolgom van itt, Hóborc - recsegte Harry. - Kerüld el ezt a helyet ma éjjel.

- Hogyne, uram, messze elkerülöm - Hóborc gyorsan felemelkedett. - Remélem, jól megy

majd a dolga. Rám számíthat, én nem zavarom.

Azzal sietve elsuhant.

- Zseniális volt, Harry! - suttogta Ron.

- 107 -

Néhány másodperccel később megérkeztek a tiltott folyosó bejáratához - és az ajtót félig

nyitva találták.

- Na tessék - csóválta a fejét Harry. - Piton már kicselezte Bolyhoskát.

A nyitott ajtó láttán újra tudatosodott bennük, hogy mire is készülnek - és megriadtak a feladattól.

Harry a köpönyeg alatt két társához fordult.

- Ha vissza akartok fordulni, megértem. Elvihetitek a köpenyt, most már nem lesz rá szükségem.

- Szó se lehet róla - felelte Ron.

- Veled megyünk - bólintott Hermione. Harry belökte az ajtót.

A sarokvasak megcsikordultak, s szinte azonnal fenyegető, mély morgás hangzott fel. A kutya

ugyan nem látta őket, de összes orrlyuka kitágult, s mindhárom fejével vadul szimatolt feléjük.

- Mi az ott a lábánál? - suttogta Hermione.

- Hárfának tűnik - felelte Ron. - Biztos Piton hagyta el.

- Ezek szerint, rögtön felébred, amint elhallgat a zene mondta Harry. - Hát akkor kezdjük...

Szájához emelte Hagrid furulyáját, és belefújt. Nem sikerült igazi dallamot kicsalnia a hangszerből,

de a bestia már az első hangok után elkezdett laposakat pislogni. Harry egyre csak játszott,

levegőt is alig vett közben. A kutya lassan felhagyott a morgással. Végül megtántorodott, lábai megbicsaklottak,

és mély álomba merülve a földre rogyott.

- Játssz tovább - figyelmeztette Ron Harryt, miközben kibújtak a köpönyeg alól, és elindultak

a csapóajtó felé. Az óriási fejekhez érve orrukat megcsapta a kutya leheletének bűze.

- Úgy látom, az ajtót könnyű lesz kinyitni - szólt Ron, átpillantva az állat háta fölött. - Előremész,

Hermione?

- Dehogy megyek!

- Rendben.

Ron összeszorította a fogát. Óvatosan átlépett a kutya lába fölött, majd lehajolt, és a karikánál

fogva egyetlen rántással felnyitotta a csapóajtót.

- Mit látsz? - kérdezte félősen Hermione.

- Semmit - csak nagy feketeséget. Lemászni se lehet. Azt hiszem, le kell ugranunk.

Harry, aki még mindig furulyázott, szabad kezével megbökte Ront, majd önmagára mutogatott.

- Előre akarsz menni? - kérdezte Ron. - Biztos? Vigyázz, mert nem látni, milyen mély. Add

oda a furulyát Hermionének, hogy tovább fújhassa az altatót.

Harry átadta a hangszert. A néhány másodpercnyi csönd is elég volt ahhoz, hogy a kutya álmosan

felmorduljon - mikor azonban Hermione játszani kezdett, ismét elnyomta a buzgóság.

Harry átmászott a bestián, és lenézett a mélybe. Feneketlen sötétséget látott maga alatt.

Óvatosan leereszkedett a nyíláson, míg végül már csak az ujja hegyével kapaszkodott. Akkor

felnézett Ronra, és így szólt:

- Ha történik velem valami, ne gyertek utánam. Menjetek egyenesen a bagolyházba, és küldjétek

el Hedviget Dumbledore-hoz. Rendben?

- Rendben - bólintott Ron.

- Hamarosan találkozunk. Remélem...

Azzal elengedte a csapóajtó keretét. Nedves, hideg levegő csapott az arcába, ahogy zuhant és

zuhant, egyre mélyebbre, míg végül...

PLUPF. Furcsa, tompa puffanással landolt - valami puha dolgon. Felült, és körültapogatózott,

mert szeme még nem szokta meg a homályt. Úgy érezte, valamiféle növényen ül.

- Minden rendben! - kiáltott a csapóajtó felé, mely a nagy távolságból bélyeg nagyságúnak

tűnt. - Ugorhattok, puhára estem!

Ron nyomban követte, és nemsokára kitárt karokkal lehuppant mellé.

- Mi ez az izé? - kérdezte, miután felült.

- Nem tudom, valami növény. Biztos azért van itt, hogy rá lehessen ugrani. Jöhetsz, Hermione!

A távoli furulyaszó elhallgatott. A kutya szinte azonnal ugatni kezdett, de Hermione addigra

már a mélybe vetette magát, és néhány másodperc múlva ő is ott hevert Harry oldalán.

- Kilométerekkel az iskola alatt lehetünk - jegyezte meg.

- Még szerencse, hogy itt van ez a fura növény - szólt Ron.

- 108 -

- Szerencse!? - sikoltott fel Hermione. - Nézzetek magatokra!

A lány felpattant, és a dohos fal felé evickélt. Csak nagy nehezen jutott előre, mert amint földet

ért, a növény nyomban körülfonta kígyószerű indáival a bokáját. Harry és Ron lábát, anélkül

hogy észrevették volna, már combig benőtték a vendégmarasztaló kacsok.

Hermionénak sikerült kiszabadítania magát, s a fal mellől figyelte a két fiú kétségbeesett

küzdelmét a növénnyel. Kilátástalan harc volt: minél inkább kapálóztak, a burjánzó indák annál szorosabban

bilincselődtek a tagjaikra.

- Maradjatok nyugton! - kiáltott rájuk Hermione. - Tudom, hogy mi ez - ördöghurok!

- Örülök, hogy már a nevét is tudjuk - nyögött fel Ron, és hátradőlt, hogy kihúzza nyakát a

fojtogató indák közül. - Kösz a felvilágosítást!

- Fogd be a szád! - csattant fel Hermione. - Azon gondolkozom, hogy mivel lehet kiirtani!

- Gyorsan gondolkozz, mert már alig kapok levegőt - hörögte Harry a mellkasát körülfonó

indák szorításában.

- Ördöghurok, ördöghurok... Mit is mondott róla Bimba professzor? A sötét, nedves helyeket

kedveli...

- Akkor gyújts tüzet! - kiáltotta Harry.

- Jó... persze... de honnan vegyek hozzá fát? - tördelte a kezét Hermione.

- TELJESEN ELMENT AZ ESZED!? - üvöltötte Ron. - BOSZORKÁNY VAGY, TE SZERENCSÉTLEN!

- Tényleg! - sikkantott Hermione. Előkapta a varázspálcáját, meglengette, és egész nyalábra

valót szórt a növény felé abból a kék lángocskából, amivel Piton talárját is lángra lobbantotta. Alig

néhány másodperc múlva a fiúk érezték, hogy meglazulnak a tagjaikra fonódó indák. A növény láthatóan

menekült a fény és forróság elől: kígyózva letekeredett foglyairól, s a fiúk kiszabadultak.

- Még szerencse, hogy odafigyeltél gyom- és gyógynövénytanórán - zihálta Harry, és letörölte

homlokáról a verejtéket.

- És hogy Harry helyetted is gondolkodott - sopánkodott Ron. - "Honnan vegyek fát?" Te jó

ég, Hermione...

- Arra megyünk - szólt Harry, és az egyetlen kivezető út, egy kőpadlós járat felé mutatott.

Saját lépteiken kívül nem hallottak mást, csak a falakról csöpögő víz hangját. A járat enyhén

lejtett - Harrynek a Gringotts jutott róla az eszébe, a bankról pedig a kincseket őrző, tűzokádó sárkányok.

Ha most szembe találnák magukat egy kifejlett sárkánnyal... egy Norberttel a köbön...

- Ti is halljátok? - suttogta Ron.

Harry fülelt. Halk suhogást és fémes csörrenéseket vélt hallani.

- Talán egy kísértet?

- Nem tudom... nekem inkább szárnynak tűnik.

- Fényt látok... és mozog is valami.

A járat végéhez érve fényesen kivilágított terem bejáratánál találták magukat. A boltíves

mennyezetű helyiség telis-tele volt apró, gyémántfényű madarakkal, melyek sűrű rajokban röpködtek

a magas falak között. A terem túlsó végében súlyos faajtót pillantottak meg.

- Mit gondoltok, ránk támadnak, ha bemegyünk? - kérdezte Ron.

- Valószínűleg - bólintott Harry. - Nem tűnnek ugyan vérengzőnek, de ha egyesült erővel

ránk vetik magukat... Nincs más ötletem... átszaladok.

Vett egy nagy levegőt, karjával eltakarta az arcát, és rohanni kezdett a másik ajtó felé. Éles

csőrök és karmok záporára számított, de meglepő módon nem történt semmi. Sértetlenül érte el az

ajtót. Gyorsan lenyomta a kilincset, de az ajtó zárva volt.

Két társa követte, és hamarosan már együtt feszegették az ajtót, de az meg se mozdult. Még

Hermione Alohomora bűbája sem nyitotta ki.

- Most mi lesz? - kérdezte Ron.

- Ezek a madarak... biztos, hogy nem csak dísznek vannak itt - töprengett hangosan Hermione.

Most már figyelmesebben szemügyre vették a csillogó, szárnyas... csillogó?

- Ezek nem madarak! - kiáltott fel hirtelen Harry. - Hanem kulcsok! Szárnyas kulcsok - látjátok?

Ez azt jelenti, hogy... Körülnézett a teremben, míg társai a röpködő kulcsokat bámulták. - Ez

az! Ott vannak a seprűk! El kell kapnunk az ajtó kulcsát!

- De hiszen több száz van belőlük!

- 109 -

Ron megvizsgálta a zárat.

- Egy nagy, ódivatú kulcsot keresünk. Valószínűleg ezüstből van, mint a kilincs.

Felkaptak egy-egy seprűnyelet, és elrugaszkodtak a padlóról. A kulcsfelhő sűrűjét célozták

meg. Kapkodtak-markolásztak a levegőben, de a megbűvölt kulcsokat szinte lehetetlen volt nyakon

csípni.

Harry azonban nem véletlenül volt az évszázad legfiatalabb fogójátékosa. Értett hozzá, hogy

olyan dolgokat is észrevegyen, amit senki más. Még egy perce sem röpködött a tarka szárnyrengetegben,

amikor megpillantott egy jókora ezüstkulcsot, aminek görbe volt az egyik szárnya - mintha

egyszer már elkapták és durván a kulcslyukba gyömöszölték volna.

- Ott van! Az a nagy, ott... nem, ott, az a kékszárnyú... amelyik olyan gyűrött!

Ron sebesen elröppent abba az irányba, amerre Harry mutatott - majd nagyot koppant a

mennyezeten, és kis híján leesett a seprűről.

- Be kell kerítenünk! - kiáltotta Harry, s közben egy pillanatra sem vette le a szemét a szárnyaszegett

kulcsról. - Ron, te felülről közelíted meg. Hermione, alulról álld el az útját én pedig megpróbálom

elkapni. Indulás!

Ron lebukott, Hermione pedig kilőtt a magasba. A kulcs mindkettőjüket kikerülte, és a fal

felé repült. Harry üldözőbe vette, majd előrehajolt, és tenyerével a hideg kőhöz szorította a virgonc

fémdarabot. Ron és Hermione örömkiáltásai hosszan visszhangoztak a boltíves mennyezet alatt.

Gyors landolás után Harry az ajtóhoz szaladt, kezében az izgő-mozgó kulccsal. Bedugta a

zárba, és elfordította - működött. Abban a minutumban, hogy kattant a zár, a kulcs ismét szárnyra

kapott - immár igencsak megviselt állapotban.

- Készen álltok? - kérdezte társaitól Harry, és megfogta a kilincset. Ron és Hermione bólintottak,

mire Harry kitárta az ajtót.

A következő teremben vaksötét volt. Mikor azonban beléptek, egy csapásra kigyúltak a fények,

és bámulatra méltó látvány tárult a kővadászok szeme elé.

Egy hatalmas sakktábla szélén álltak, a sötét figurák háta mögött. A fekete kőből faragott bábuk

egytől egyig magasabbak voltak, mint ők. Szemben velük, a terem túlsó oldalán sorakoztak a

világos figurák. Harry, Ron és Hermione megborzongtak - a szoborszerű bábuknak nem volt arcuk.

- Itt mi lehet a feladat? - suttogta Harry.

- Egyértelmű - felelte Ron. - Sakkcsatában kell eljutnunk a túloldalra.

A fehér figurák mögött újabb ajtót pillantottak meg. - De hogyan? - kérdezte nyugtalanul

Hermione.

- Szerintem nekünk is sakkfigurákká kell válnunk.

Ron odalépett az egyik sötét huszárhoz, és megérintette a lovát. A kőszobor nyomban életre

kelt. A ló a földet kapálta, lovasa pedig Ron felé fordította sisakos fejét.

- Be kell állnunk közétek, hogy átjussunk a táblán? - A fekete harcos bólintott. Ron barátaihoz

fordult.

- Lássuk csak... Gondolom, el kell foglalnunk három sötét bábu helyét... Harry és Hermione

nem szóltak, hagyták, hogy Ron végiggondolja a teendőket.

- Ne sértődjetek meg, hogy kézbe veszem a dolgot - szólt a fiú -, de egyikőtök sem valami jó

sakkban...

- Nem sértődünk meg - felelte gyorsan Harry. - Csak mondd, hogy mit csináljunk.

- Nos, Harry, te annak a futónak a helyére állj be, te pedig, Hermione a mellette álló bástya

leszel.

- És te?

- Én az egyik huszárt váltom fel.

Úgy tűnt, a sakkfigurák hallják, amit mondanak, mert ezekre a szavakra egy huszár, egy futó

és egy bástya hátat fordítottak a világos bábuknak, és lesétáltak a tábláról. Harry, Ron és Hermione

elfoglalták a helyüket.

- A sakkban mindig a világos kezd - magyarázta Ron a tábla túlsó oldalát fürkészve. - Igen...

nézzétek...

Az egyik világos gyalog két kockát előrelépett.

Ron sorban hadba küldte a fekete figurákat, s azok némán teljesítették utasításait. Harrynek

remegett a térde. Mi lesz, ha veszítenek?

- Harry, menj négy kockát átlósan jobbra.

- 110 -

Akkor döbbentek meg először igazán, amikor levették a másik huszárukat. A világos vezér

egyetlen csapással leterítette a lovast, majd levonszolta a tábláról. A leütött figura arcra borulva,

mozdulatlanul hevert a földön.

- Nem volt más választásom - csóválta a fejét Ron. - De így Hermione leveheti azt a futót.

Menj, Hermione. Valahányszor védtelenül hagytak egy-egy figurát, a világos bábuk könyörtelenül

leütötték. A megbénult feketék egyre növekvő halomban hevertek a fal mentén. Kétszer is előfordult,

hogy Ronnak csak az utolsó pillanatban sikerült megmentenie Harryt és Hermionét. Ő maga

lóugrásban száguldozott keresztül-kasul a táblán, és szorgalmasan irtotta a világos bábukat.

- Közel vagyunk a célhoz - szólalt meg végül. - Lássuk csak... Hadd gondolkozzam...

A világos vezér feléje fordította üres arcát.

- Hát igen - szólt csendesen Ron. - Nincs más megoldás... Fel kell áldoznom magam.

- NE! - kiáltották kórusban barátai.

- A sakkban nincs kegyelem! - csattant fel Ron. - Valamit valamiért! Odalépek, és ő levesz

engem... de te, Harry, akkor mattot adhatsz a királynak!

- De hát...

- Meg akarod állítani Pitont, vagy sem?

- Ron...

- Ha nem sietsz, megszerzi a követ!

Mit volt mit tenni, bele kellett egyezniük.

- Készen álltok? - kérdezte Ron sápadtan, de eltökélten. - Indulok. Ha győztetek, azonnal

menjetek tovább!

Ron lépett egyet, s a világos vezér azonnal odaugrott hozzá. Kőkarjával fejbe suhintotta a

fiút, aki nyomban eldőlt, mint egy zsák. Hermione felsikoltott, de nem mozdult a kockájáról. A világos

vezér félrevonszolta barátjukat. Úgy tűnt, Ron elvesztette az eszméletét.

Harry remegve elindult, és három kockát lépett átlósan balra.

A világos király nyomban levette koronáját, és Harry lába elé dobta. A csatát megnyerték. A

világos figurák meghajoltak és félrevonultak, utat nyitva nekik az ajtó felé. Harry és Hermione egy

utolsó aggódó pillantást vetettek Ronra, azután kirohantak az ajtón, ahol újabb folyosó várta őket.

Hermione remegett az aggodalomtól.

- Mi van, ha szegény Ront...

- Magához fog térni - vágott a szavába Harry, és magában fohászkodott, hogy igaza legyen. -

Mit gondolsz, mi lesz a következő akadály?

- Túl vagyunk Bimba csapdáján, az volt az ördöghurok. A bűvös kulcsokat bizonyára Flitwick

készítette. McGalagony átváltoztatta a sakkfigurákat élő szobrokká... vagyis már csak Mógus

és Piton varázsa van hátra...

Újabb ajtó elé érkeztek.

- Mehet? - suttogta Harry.

- Mehet.

Harry kitárta az ajtót.

A helyiségben olyan szörnyű bűz terjengett, hogy az arcuk elé kellett emelniük talárjuk ujját.

Mikor könnyező szemmel körülnéztek, egy mozdulatlan, szürke testet pillantottak meg a padlón.

Egy hatalmas troll volt az - még nagyobb, mint az, amelyikkel mindenszentek előestéjén megküzdöttek.

A szörnyeteg fején jókora, véres púp éktelenkedett.

- Hála istennek ez már nem áll az utunkba - suttogta Harry, miközben átlépett a mostrum

lába fölött. - Menjünk innen, mert mindjárt megfulladok.

Azzal kinyitotta a következő ajtót, és óvatosan belesett rajta. Valami szörnyű, még a trollnál

is iszonyatosabb dologra számított, de félelme szerencsére alaptalannak bizonyult. A helyiségben

nem volt más, csak egy asztal, és rajta hét, különböző alakú kis palack, szépen sorba állítva.

- Ez Piton varázslata. Vajon itt mi a dolgunk?

Besiettek a helyiségbe, de nyomban meg is torpantak, és. hátrafordultak. A küszöbből bíborszín

tűz csapott ki, lángfüggönnyel zárva el a visszautat. Ugyanabban a pillanatban fekete tűz lobbant

a következő terembe vezető ajtó előtt is. Csapdába kerültek.

- Nézd!

Hermione egy papírtekercset fedezett fel az üvegek mellett. Kezébe vette, és olvasni kezdték

Harryvel:

- 111 -

Fordulj meg, s menekülj, vagy lépj be a vészbe;

Két üveg megsegít, azokat vedd kézbe.

Az egyik visszaküld, a másik előre:

Átkelhetsz a tűzön, ha iszol belőle.

Hétből két üvegben jámbor csalánbor van,

De három méreg is rejtőzik a sorban.

Válassz! Csak úgy vethetsz rabságodnak véget.

Segítségül kapsz, ím, jó tanácsot, négyet.

Egy: ravasz a méreg, de gondolj csak arra,

Mindkét bor mérget lát, ha elfordul balra.

Kettő: a két szélső más ízt rejt, meglátod,

De ha továbbmennél, egyik sem barátod.

Három: küllemében mindegyik palack más,

Tudd meg, nem rejt mérget se törpe, se óriás.

Négy: a két második balról s jobbról nézve

Hasonló nedűt rejt - vésd ezt, vándor, észbe.

Hermione megkönnyebbülten felsóhajtott, s Harry csodálkozva látta, hogy a lány mosolyog.

- Csodás! - lelkendezett Hermione. - Ez nem mágia, hanem logika. Egy egyszerű rejtvény!

Sok híres varázsló gyenge matekból, és a logikai feladványokhoz hozzá se tudnak szagolni. Ők aztán

itt álldogálnának ítéletnapig!

- Mi is itt fogunk, nem?

- Dehogyis fogunk - méltatlankodott Hermione. - Itt van a papíron minden információ, amire

szükségünk van. Hét üveggel van dolgunk - háromban méreg van, kettőben bor; egy átsegít a fekete

tűzön, egy pedig szabaddá teszi az utat visszafelé.

- De honnan tudjuk, melyiket kell meginnunk?

- Várj egy percet.

Hermione többször egymás után elolvasta a rímbe szedett sorokat. Fel és alá járkált a palackok

mentén, motyogott magában, és időnként rámutatott egy-egy üvegre. Végül összecsapta a tenyerét.

- Megvan! - kiáltott fel izgatottan. - A legkisebb fiola tartalma juttat át minket a fekete tűzön

túlra - ahol a követ találjuk.

Harry a parányi üvegre nézett.

- Ez csak egyikünknek elég - szólt. - Alig egy korty van benne.

A két barát egymásra pillantott.

- Melyikkel lehet átmenni a bíborszínű tűzön?

Hermione a sor jobb szélén álló, gömbölyded palackra mutatott.

- Te azt iszod meg - jelentette ki Harry. - Ébreszd fel Ront, és szálljatok fel egy-egy seprűre

a repülőkulcsos teremben. Úgy kijuttok a csapóajtón, és Bolyhoska sem tud elkapni titeket. Siessetek

a bagolyházba, és küldjétek Hedviget Dumbledore után. Szükségünk van rá. Egy ideig talán fel

tudom tartóztatni Pitont, de előbb-utóbb elbánik velem.

- De Harry... Lehet, hogy Tudodki is vele van.

- Egyszer már megúsztam - felelte Harry, és a villám alakú sebhelyre mutatott. - Talán ezúttal

is szerencsém lesz. Hermione ajka megremegett. Odaugrott Harryhez, és szorosan átölelte.

- Hermione!

- Harry... te nagyon nagy varázsló vagy.

- A nyomodba sem érek - szabadkozott zavartan Harry, miután kibontakozott az ölelésből.

- Ugyan már! - legyintett Hermione. - Könyvek és okoskodás! Ezeknél sokkal, de sokkal

fontosabb a barátság és a bátorság meg... Jaj, Harry, nagyon vigyázz magadra!

- Te idd ki először - szólt a fiú. - Biztos, hogy jól választottál?

- Holtbiztos - bólintott Hermione, és ajkához emelte a gömbölyded üveget. Mikor kiitta,

megborzongott.

- Ugye nem méreg?

- Nem... de olyan, mint a folyékony jég.

- 112 -

Indulj gyorsan, nehogy elmúljon a hatása.

- Sok szerencsét... és légy óvatos...

- MENJ!

Hermione sarkon fordult, és átsétált a bíborszínű lángfüggönyön.

Harry nagyot sóhajtott, kezébe vette a legkisebb üveget, és a fekete tűz felé fordult.

- Isten neki - szólt, és egy hajtásra kiitta a fiola tartalmát. Neki is olyan érzése támadt, mintha

jég áradna szét a testében. Letette az üveget, és elindult a tűz felé. Ahogy a lángfüggönybe lépett,

akaratlanul is összerezzent, látta, hogy a fekete lángok a testét nyalogatják, érezni azonban semmit

sem érzett. Egy másodpercig minden oldalról tűz vette körül - azután egyszerre ott találta magát az

utolsó teremben.

Már volt ott valaki - de nem Piton. Még csak nem is Voldemort.

Vége... :D