Szerintetek milyen a jó fantasy?

Nem követi a sablonokat, ha már fantázia, az író saját fantáziája. Nem baj, ha felszínes kaland (kis kikapcsolódást szolgáló olvasmány), de ha a fantáziavilág a befelé fordulás mélységeit szolgálja, az még jobb - persze ezt erőltetni nem szerencsés, az író koncentráljon a történetre, és ha talál mélyebb összefüggéseket, valószínűleg akaratlanul is el fogja rejteni benne (elvégre azért tudattalan a tudattalan, mert nem tudatos :) ). Viszont ehhez annyi tudatosság fontos, hogy a mű ne legyen öncélú. Oké, hogy a hős az író, aki szépen fejlődik, akár az isteni magaslatok szintjére, de legalább ne sablonosan tegye. Ha már ideált testesít meg, legyen egyedi, vállalja az író, hogy olyat tesz bele, ami a sajátja, és emiatt akár szokatlannak, érthetetlennek tűnhet a karakter viselkedése. Igen, inkább legyen elrugaszkodott. A világ, a szereplők is. Teljesen úgysem lehet elrugaszkodni, az író is ember. Vuk például hiába róka, mégis antropomorf a viselkedése.

A környezetleírásból annyit, amennyi szükséges a világ bemutatásához. Ha nem földbéli világ, lehet több, de akkor is érdemes a cselekmények közben bele-bele emelni. Az "előre mindent bemutatunk, aztán a nyolcvanhatodik oldalon el is kezdhetjük a cselekményt" az valóban dögunalom. Nem kell mindent előre ismertetni. Induljon mindjárt történettel, feszültséggel. De azért legyen környezet, egyfelől színesíti a történetet, másfelől a karakterek hangulatára is hatással van. Ha az ő szemszögükből írsz tájleírást, az szintén jó lehet, mert akkor már nem azt láttatod, amit a filmekben is láthatsz, hanem egyéni benyomásokat. Minden tapasztalás absztrakció, a szereplőid megtapasztalásai is azok.

Ez mind az én véleményem, nem reprezentatív.

- Nem szeretem a morálisan fekete-fehér karaktereket. Legyenek árnyalatok.

- Ha elrugaszkodottabb, azzal nagyon be lehet fürödni, mert a világod belső logikájának működnie kell. Ha nem vagy elég tapasztalt a felépítéséhez, akkor kegyetlen bugyuta és béna tud lenni.

- NE írd túl. Nagyon sokan belefutnak ebbe, hogy túl fennkölt, túl giccs lesz a prózájuk. Fennkölt szituációban lehet pár cifrább költői képet bedobni, de könyörgöm, ne írj a hajnali nap bíborszínű sugarainak játékáról a sejtelmes, orgona illatú kora tavaszi, lágy vízpárán, mikor mondjuk egy csapat brutális zsoldos piál a bordélyban a csata után.

- Nagyon, de NAGYON figyelj a helyes nyelvhasználatra. Szinte minden itt posztoló kezdő borzalmas ebben. Valahogy olyan nem jó stílusú szavakat használnak, nem értik az árnyalatokat (pl. egy csataló nem kocog csatába), valahogy olyan magyartalan az egész, mintha nem pontosan ismernék a nyelvet.

- Én nem vagyok odáig a túl sok leírástól. Nem szeretem, ha oldalakat írnak minden kis rétről, meg szobáról. Valahogy engem kizökkent, mert nem életszerű minden lépésednél egy órát mélázni minden kis gazon, meg kavicson. Nekem valahogy megtöri a ritmust.

- Gondold át a karaktereket. Ők emberek (vagy elfek, törpök... a lényeg, hogy jellemek, komplett személyek), akik valahonnan indulnak, valamilyen tulajdonságokkal, alapvető "beállításokkal". Valami felé tartanak. Az úton bizonyos befolyások érik őket, amik alakítanak rajtuk. Legyen életszerű ez a folyamat, ami érthető, átérezhető.

- Magának a könyvnek legyen ritmusa, kezdése, konfliktusai, megoldásai, legyen tetőpontja, legyen lezárása. Ne legyenek hatalmas üresjáratok. Viszont ne is akarj túl sokat belegyömöszölni, mert akkor nem lehet követni. Nyilván ebben a rutin segít.

Hirtelen ennyi jutott eszembe.