Van itt olyan aki az idő teltével megutálta az olvasást?

Én nem szerettem, az iskolai kényszer miatt, úgy szint. Azokat sem olvastam el, amik kötelezőek voltak... Szégyen, vagy nem, de a Pál utcai fiúkon kívül az összes kötelező kimaradt az életemből. Az én áttörésemet egy John Green könyv hozta meg, mikor olyaaan... 18 éves voltam, azt hiszem. Egy barátnőm mesélt róla, és úgy gondoltam, hogy tök jó dolog lenne együtt olvasni. Akkor egymás után vettük a John Green könyveket, mellette én próbálkoztam még ezzel - azzal, de nem érdekeltek annyira. Ennek ellenére igyekeztem birka lenni, és menni a nyáj után. Beléptem egy-két facebook-os könyves csoportban, ahol útjára indult egy könyv-kihívás, egy év alatt el kellett olvasni az adott pontoknak megfelelő könyveket. Amekkora hévvel neki álltam ennek, olyan hévvel kukáztam is. Egyszerűen nem ment, nem csúszott, és a barátnőm ajánlásait sem tudtam tovább fogadni. Egyszerűen herótom lett attól a számtalan olyan történettől, olyan karaktertől, olyan gondolatoktól, eseményektől, pároktól, akik engem úgy igazából nem is érdekeltek. Úgyhogy egy időre kizártam a könyveket az életemből, és máig sem sikerült visszaszédelegniük. Már előzőleg is, amikor jött az én "könyv-mániám", akkor is szerettem, és máig szeretem is a japán rock bandákat, és a férfiak közötti viszony is szimpatikussá vált számomra. Néhány banda elég ismert, és kedvelt is magyar körökben, így adott, hogy beindul a fantázia, és az ember leírja róluk a gondolatait egy - egy történet formájában. Tehát hála nekik, megismerkedtem a fanfic-kek csodálatos világával. Ebben is volt egy kis hullámzás, mert elsőre nem éppen olyan írásokon rágtam végig magamat, amik olyan hű de jól sikerültek. Vagy a sztori, vagy a karakterek, vagy maga az írás stílusa nem fogott meg. Egy időben ezzel is leálltam, aztán valahogy még is csak visszakanyarodtam, ebben a kanyarban pedig rátaláltam a mára már kedvenc fanfic-írómra. Tőle bármit elolvasok! Nem csakhogy a fogalmazási stílusát érzem nagyon magaménak, de a történeteit is nagyon szeretem, mert nagyon bátran nyúl bizonyos témákhoz, és ügyesen dolgozik velük. Az még külön plusz, hogy évek óta aktív történetíró a hölgyemény. (Nem egy szépirodalmi kategória, de emellett a japán képregényeket is nagyon szeretem. Én is szeretek, valamennyire tudok is rajzolni, írni, a kettő együtt pedig fantasztikus. )

Röviden - tömören: Akkor szerettem meg igazán az olvasást, amikor már letisztázódott bennem, hogy pontosan mire is vagyok kíváncsi. És ha csak rövid fanfickek, és képregények formájában is, én akkor is nagyon örülök, hogy rájuk találtam. Az olvasás egy rettenetesen izgalmas dolog! (Meg is jött hozzá a kedvem :D ) Ha neked most a szakkönyvek csúsznak, akkor használd ki a vágyat, és "egyél meg" belőlük minél többet! Veszíteni nem fogsz velük. Nem csak, hogy érdekesek, de azok is kitudnak kapcsolni! Lehet a kezedbe kerül olyan, ami elvezet egy teljesen új műfajhoz, ami még a szakkönyveknél is nagyobb örömet fog okozni.

Ne aggodj, a kotelezok nagyresze borzaszto. nem mai emberek, irtak nem mai embereknek. raadasul olyanokat adnak amik a fiatal korosztalyt kisse sem erdeklik. a kotelezoknek azt a celt kene szolgalniuk hogy a fiatalok megszeressek az olvasast, de sokkal tobben utaljak meg miattuk. kene egy igazan nagy verfrissites a kotelezo olvasmanyok teren. (meg amugy az egesz magyar kozoktatasi rendszert meg kene reformalni, de ezt most hagyjuk, nem idevalo tema)

a verselemzeahez en ugy gondolom 3 dolog szuksegeltetik:

-jozan paraszti esz

-bizonyos szintu erzek

-tudas es muveltseg

(mivel a kerdes nem erre iranyul nem irok rola tobbet feleslegesen)

egyebkent meg szerintem ha elvezni szeretned az olvasast, ne szepirodalommal probalkozz. kicsit olyanok, mint napjaink muveszfilmjei, egy reteg szereti oket, de nem a tobbsegnek valo.

Rühelltem az olvasást. A családom kitalálta egy nyáron, talán 2. 3. osztályos voltam, hogy megtanítanak folyékonyan olvasni. Úgyhogy az Egri Csillagok első fejezetét annyiszor elolvastam már, hogy szinte fejből idézem. És ezt a könyvet olyan szinten utálom, hogy soha nem olvastam ki, még irodalom órára sem, és később amikor magamtól álltam neki, akkor sem mentem vele messzire.

A helyzet egy könyvtári pályázattal kezdődött. Kisvárosunkban a városi könyvtár minden évben vetélkedőt szervezett. Meg volt adva egy könyvlista, amiből szemezgettél, elolvastál pár könyvet, kitöltöttél hozzá egy kérdőívet, írtál egy fogalmazást és díjaztak. Nos a versenyből nem lett semmi, de akkor találkoztam először a Harry Potter könyvekkel. 12-13 éves voltam. Csak a második rész volt szabad, de az nem fogott meg igazán. Abba is hagytam. Kicsit később az irodalomtanárunk olyan feladatott adott, hogy a számunkra legkedvesebb könyvet kellett bemutatni és elmondani a véleményünk róla, illetve kifejteni miért szeretjük. Nem volt megkötés, lehetett az sci-fi, fantasy, krimi, ifjúsági irodalom, verses kötet... akkor több csoporttársam is a Harry Pottert választottam. Akkor megint neki ugrottam, ezúttal az első résztől kezdtem. Teljesen magába szippantott a világa, szinte függő lettem. Úgy kellett az asztalhoz ráncigálni, hogy egyek, alig bírtam ki nélküle a napot. Fájt minden perc amit olvasása nélkül töltöttem. Még éjszaka is, takarodó után a paplan alatt titokban azt olvastam. Akkor kezdődött a függőségem, és imádatom. Ahogy serdültem úgy kezdtem nyitni más irodalmak felé. Anyám szép kis Vavyen Fable gyűjteménye, J. Goldenlane-től is volt pár könyve. Nagyon megszerettem ezt a műfajt, és megszoktam a tökös főhősnőket (de ha csak egy szerencse csomag az illető, akkor is legalább van szarkazmusa), később célirányosan romantikus regények felé terelődött az érdeklődésem (hormonok meg minden), pl. Júlia regényeket olvastam, de mivel talán előbb ismertem meg Fable féle női karaktereket, így a legtöbb hősnő csak picsogó kislány volt a szemeben. Hamar kiábrándultam a romantikus irodalomból. Az angolszász alapokra épült az összes koncepció. Mintha Mr Darcy szintetikusan felhígított másai jelenének meg és Elizabetth karaktere is forog a sírjába.

Az egyetemi éveim alatt csak a szakmai irodalomra volt időm, energiám. Utána rácsodálkoztam az addig megjelent könyvekre, és lelkesen naivan, esetem nekik. A JA kategória még az én fiatal koromban nem létezett. Így letudtam pár kötelező klasszikust, mint az éhezők viadala, beavatott, ami hagyott némi kívánni valót maga után.

Úgy érezem a könyvpiac felhígult. Sok olyan könyv került ki, ami alapjaiban nagyon jó ötlet, de nem volt rendesen kidolgozva.

De a rajongásom az olvasás iránt töretlen. A jó könyveket beszerzem a könyvespolcra, a rosszakat pedig elfelejtem. (kivéve amin nagyon felháborodtam pl. Csontváros, Gyönyörű sorscsapás... stb)

Nekem semmi bajom a költészettel, de én nem érzek pl. semmit a versektől. Nem szeretem őket (a dalszövegek kivételek). Mindig ha megkérdeztem valakit, hogy ír-e és igen volt a válasz, 90%-ban verseket. Ez még nem is lenne baj, csak hogy elkezdi mutogatni, meg írni nekem én meg nem merek semmit mondani, mert megbántani se akarom, egyszerűen nem fekszik nekem. :D

De ezeket az agyonnyáladzott YA könyveket én se díjazom (egyedül a Cassandra Clare könyveket szeretem). Már ötödikben is inkább az Egy gésa emlékiratait lapozgattam, mikor a Szent Johanna gimi nagyon "menő" volt.

Bár régen én is nagyon sokat olvastam. De mostanában képtelen vagyok neki ülni és elolvasni egyet egy nap alatt (régen se ment, de heti 1 könyv talán meg volt). Pedig kismillió rám váró könyvem van már, mert csak halmozom, de sose olvasok.

Komolyabb regényeken gondolkozol? Akkor alapvetően a legtöbb japán, de itt is megjelent könyvet tudom ajánlani (Murokami Haruki zseniális például), vagy a Katedrálist, Vladimir Nabokov - Lolita, Ali és Ramazán (ezen nagyon-nagyon sokat sírtam), vagy valamilyen komolyabb életrajzi könyvek (pl.: Senki fia) Ezek eléggé messze vannak az átlag lerágott csont témáktól. Igaz elég komolyak és nehezebben emészthetőek.

Visszatérve:

Én régen nem igazán szerettem olvasni, de tényleg. Vagy ha olvastam, akkor ilyen extrém vékony könyveket. Úgy 11-12 éves koromban az Auchanban nézegettünk könyveket apámmal, mert ő nagy könyvmoly és kérdezte, szeretnék-e valamit. Végül Devlin Haynes - Vérvonalak 3 könyvecskéjével távoztunk (szimpatikus volt, vékony és 500 forint darabja :D) Illetve két Narnia farabbal. Én ezekkel szerettem meg az olvasást, bár a Vérvonalak eléggé unalmas lerágott tiniszarság mai fejjel. Meg akkor is szerettem volna elolvasni a kedvenc filmjeimet könyvben (Gyűrűk ura, Eragon, Harry Potter, stb)

17/L