Gyakran kinyírjátok a karaktereiteket?

Nem gyakran. Nem kell ahhoz halál, hogy cseppet sem legyen nyugodt, sőt: a halál eleve megnyugvás, a feszültség addig tart, amíg be nem következik. Utána már csak gyász van (ami lehet probléma, de akkor az már egy újabb probléma, egy újabb fejezet), majd az élet megy tovább.

Hepiendben sem szoktam gondolkodni, mert az egyről kettőre jutás katarzisában a szereplők már nem tudnak úgy boldogok lenni, ahogy korábban elképzelték a boldogságot. A cél elérésének ára volt, ezt pedig a szereplők nem felejtik el, máskülönben csak átmenetileg oldották meg a problémát, ami a feledékenységükből adódóan majd újra felüti a fejét.

"Volt már, hogy direkt azért raktatok be és szerettettetek meg egy karaktert, hogy legyen kit kinyírni?"

Nálam nem cél a kinyírás, hanem eszköz, ami azt a célt szolgálja, hogy az élőkre hatással legyen. Ha valaki meghal, akkor az ő története ott véget ér, a figyelem a többi szereplőre összpontosul, akik majd kezdenek valamit ezzel a halállal.

Hosszabb lélegzetvételű történetek esetében, én mindig 'megölök' valakit. Nem azért, mert perverz lennék, hanem mert szeretem felültetni az olvasóimat egy érzelmi hullámvasútra, amihez dukál a tragédia. Ugyanakkora mértékben csempészek humort a fejezetekbe, tehát, megvan a balance. Én képtelen vagyok szomorúan zárni, nálam rengeteg könnycsepp legördül, de a legvége mindig boldog.

Olykor, direkt beteszek egy mellékszereplőt, akit aztán a végletekig megkedveltetek, és végül, 'kiírom'. Így a főszereplők (romntikus történetnél a pár) életben maradhatnak, de mégis megvolt a sokk. Máskor, az egyik szereplő úgy tudja, a másik meghalt - az olvasó pedig elhiszi. Itt is megvan a sokk, de később kiderül, mégis él, és happy end...

Ha fantasy-t írok, nos... ott valóban meghal néha egy-egy főszereplő, de nem feltétlen örökre.

Egy halál rengeteg lehetőséget biztosít egy történetben, én majdnem mindig alkalmazom (regényekben). :)

Szerintem sem azon múlik egy történet hangulata, hogy hány szereplő hal meg benne. Én akkor szoktam megölni a karaktereimet, ha meg kell halniuk, mert ez viszi előre a történetet, ettől fejlődik egy másik karakterem jelleme, vagy esetleg ez adja meg a lezárást egy történetnek, és hasonló okokból.

Csak úgy nem nyírom ki egyik szereplőmet sem. És nem szoktam azért teremteni karaktereket, hogy legyen kit megölni.

Olyan szokott lenni, hogy már a történet elején tudom, hogy a karakternek meg kell majd halnia (valamelyik korábban említett okból), de akkor sem csak a halálukért teremtem őket, az csupán a szereplésük vége, amivel szintén hozzájárulnak a történet egészéhez.