A legrosszabb kortárs magyar regény, amit olvastál, mi volt?

On Sai: Apa, ​randizhatok egy lovaggal?

Leiner Laura könyv szintúgy

Van pár elég silány, amit az elmúlt 4-5 évben olvastam

Katie Francoise: Egy igaz szerelem története

Melissa Moretti: Az álmok háza

Knizner B. Sylvia: Daniella - A zene szárnyán

Mail Karolin: Lopott boldogság

Mörk Leonóra: Az utolérhetetlen Mr. Yorke

Az első 4re kb. ugyanazok a dolgok jellemzők:

- bűnrossz nyelvezet (főleg a "tehetségtelen emberek megpróbálnak választékosan írni"-jellegűen suta és magyartalan mondatokra gondolok itt, de pl. a párbeszédek sem életszerűek)

- szappanoperaszerű cselekmény ("ha nem tudunk több oldalnyit kihozni, dobjunk bele egy újabb tragédiát")

- idegesítő szereplők

- ritka káros gondolatok normálisként való bemutatása ( k...s öltözködés csinosnak való leírása... a birtokló féltékenykedés mint az igaz szerelem jele... hogy aki kövér, az tuti fogatlan és zsíros hajú is mellette... hogy az az igaz szerelem, ha megismerkedés után 1 héttel lánykérés, utána 3 héttel esküvő, 2 évvel később meg már ott gőgicsél a 2 gyerek...)

- amikor az illető egy adott témáról ír, és látszik, hogy nem nézett utána (zeneiskolában a főszereplő lány hisztik miatt minden 2. kötelező feladat alól kivonja magát, és még csak be sem lengetik a szeme előtt azt, hogy eltanácsolják)

Az utolsó teljesen más szinten felháborító. Ott az írás oké, bár néha elég idegesítő, ahogy a főszereplő a saját seggét nyalja, hogy ő mekkora ász mindenben (hogy ő mennyire vagány anyuka, mennyire okos, mennyire művelt, mennyire csinos). De a nagyobb gáz az az, hogy mint kiderült számomra, a nevek megváltoztatásával az írónő leírt egy megtörtént sztorit vele mint újságírónővel és pár brit színésszel... ami sztem ritka tahó dolog, mert vagy legyen olyan vagány és mondja el nevestül, vagy kussoljon. De úgy, hogy leírja más nevekkel, hogy ne lehessen beperelni, közben meg úgy ír, hogy 1-2 szereplő bárki számára, aki kicsit is ismeri a sztárvilágot, tök beazonosítható (pl. Paris Hiltont London Waldorfként írja le mint partimániás hotelörökösnőt... kicsit sem beazonosíthatatlan, tényleg)... a legdurvább, hogy olyan színészekről, akik vele semmi rosszat nem tettek, olyan paraszt módon ír... az egyikről azt, hogy úgy néz ki, mint vmi perverz kéjenc. És akkor ezután még visszatetszőbb, ahogy a főszereplő újságírónő magát ajnározza... merthogy így meg Mörk Leonóra ajnározza SAJÁT MAGÁT. Sőt magát hercegnőnek írja le, akit a kőszívű király elküld a francba (ami történt, mindössze annyi volt, hogy történt egy félreértés az egyik színész menedzsmentje és őközte, és be lett ígérve nki egy interjú, amiből nem lett semmi).

Hát, lehet, hogy engem is megkéselnek, de a Szent Johanna Gimi. Főleg az első pár kötet. Annak idején tetszett, de mára már néhol kissé erőltetettnek és klisésnek érzem. De Lura többi könyvével semmi bajom, a Bexit kifejezettem szeretem, és az új könyvét, az Ég veledet is.

A többi rossz külföldi, kevés kortárs magyar írótól olvasok.

Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója.

Életre szóló trauma volt. Magánkiadáson keresztül a polcokon landoló firkálmány, amiben a szereplőknek nincs egyénisége, a helyzetek nem életszerűek, és szókincs zéró. A legegyedibb az egészben a betűtípus volt. Aki nekem nem hisz, az olvassa el a Molyos értékeléseket. :D