Mi a véleményetek Michael Jackson pedofil botrányával kapcsolatban?

Ez csak az én vélemény: nem volt pedofil. Mivel ha jól tudom az FBI is kivizsgálta az ügyet és míg egy politikusnál el tudom képzelni, hogy valahogy elintézik (khmm...Epstein...khmmm), addig szerintem egy popsztár nem elég befolyásos ahhoz, hogy ilyesmit megússzon. Kivéve ha valamiről nem tudunk, mint pl. Oprah esetében, aki egyértelműen kerítő volt a pedo Harry Weisteinnek.

Szóval az én teóriám annyi, hogy MJ nem igazán úgy gondolkodott, viselkedett, mint egy átlagos felnőtt, talán a második gyerekkorát élte felnőttként és nem értette, hogy mi a norma és határ egy felnőtt és gyerek között. Ezt pedig pénzéhes emberek felhasználták ellene és átforgatták pedofilba.

Viszont ha tényleg pedofil lett volna, akkor tuti nem hagyják csak úgy futni, illetve egy normális szülő sem ment volna bele a pénzbeli kárpótlásba, ami nekem azt sugallja, hogy tényleg csak a pénzére utaztak.

Ezzel nem mondom azt, hogy nem-pedofilként MJ-nek nulla felelőssége volt, ha esetleg valami "creepy" dolgot csinált, pl. egy ágyban aludt egy gyerekkel. Mert igen, mi is fiúkként aludtunk egy ágyban, amikor 10-12 évesek voltunk, nincs ebben semmi. Viszont ő hiába van egy 12 éves gyerek szintjén az élményben, tudatosítania kellene, hogy ő felnőtt és felelőssége van a fiatalabbal szemben. Egyszóval nem engedheti csak úgy el magát, nem lehet ennyire meggondolatlan.

Szóval összefoglalva: nem hiszem, hogy MJ pedofil volt, molesztált bárkit is, de volt egy mentális...állapota, amit szakemberrel kellett volna megoldania és nem szó szerint megélnie egy gyerekkort valódi gyerekekkel.

Valamennyire hibás és persze a szülők is, akik ehhez hozzájárultak.

Michael Jackson has been dehumanized for over three decades. It’s time to take the narrative back

Michael Jacksont már három évtized dehumanizálják. Ideje megfordítani a kockát.

A „Wacko Jacko” -tól a „gyermekmolesztálóig” a King of Pop a 1980-as évek közepe óta a média kedvenc célpontja. Most itt a tökéletes alkalom, hogy újraértékeljük életét és örökségét.

"Nem egyre bizarrabb az utóbbi időben Jackson?" - kérdezte Maureen Orth újságíró a 2003-as Vanity Fair cikk bevezető sorában, amely abszurd botrányokon kívül Michael Jacksont azzal is vádolják, hogy rontást (vodoo-t ) használ ellenségei legyőzésére, és, hogy mű orrhegye van.

Jackson természetesen nem használt rontást, és nem volt hamis orra (ez utóbbi állítása szerint széles körben elterjedt pletyka, amelyet boncolási jegyzőkönyv megcáfolt). Már akkoriban MJ már majdnem 20 éve a média könyörtelen zaklatásának áldozata volt.

De hogyan sikerült Orth ilyen nevetséges állításokat megjeleníteni egy fő médiában? Melyek voltak azok a körülmények, amelyek lehetővé tették az újságírónak, hogy bizonyíték nélkül gonoszul megtámadja Jackson, a bolygó leghíresebb emberének integritását, és amelyeket még mindig hinni lehet?

A „Michael Jackson gyermekmolesztáló” imázsának születése

A Michael Jackson nyilvános imázsával szembeni támadások évtizedekkel azelőtt kezdődtek, mielőtt Orth cikke megjelent. Az 1970-es évek elején egy fiatal Jackson látta magát kénytelennek foglalkozni a szerelmi életéről szóló véget nem érő pletykákkal. Az újságírók meg akarják tudni, ha randevúzik / kivet teszi ezt; megkérdezték, vajon meleg-e, és még ha változott ez-e.

Az évek múlásával személyes életének vizsgálata csak rosszabbá vált. A nyolcvanas évek közepére a hangsúly a szerelmi életétől az állítólagos excentricitások felé váltott. Körülbelül abban az időben alakult ki a bulvármédia a „Wacko Jacko” kifejezés, amelyet Jackson utált, és amely életének hátralévő részében kísérni fogja.

A nyolcvanas évek közepétől kezdve a történések kézbetarthatatlanná váltak: aludt egy oxigénkamrában, megvette az Elefánt ember csontjait, fehérebbé tette a bőrt. Mindannyian bizonyított hazugságok voltak, amelyek mindazonáltal a botrányra szomjas közönség számára egyre növekvő fogyasztói rést találtak.

Mint tudjuk, Jackson komplex alak volt, olyan ember, aki sok szempontból megelőzte korát. Látása és tehetsége a dalírásban, az éneklésben és a táncban már az elkövetkező generációk számára vált elérendő álom; a művészetét a társadalmi változások előmozdítására használta, és a világ egyik legnagyobb humanitáriusa volt.

De bármekkora kiváló személyiség volt, mégis csak egy ember volt, - olyan ember, aki különleges körülmények között nőtt fel, normális életre vágyott, és aki nem merészkedett nyilvánosan beszélni vagy másokkal kibeszélnie magát a saját gondjairól és a sorsa megpróbáltatásairól.

A kritikusai a félénk és diszkrét természetéből adódó hozzáállását erőteljesen kihasználták ahhoz, hogy elferdítse azt a kevés valós információt, amivel rendelkeztek és prédává bocsájtották azokat a médiáknak. A médiának pedig csak annyi kellett, csűrték-csavarták a szavait, csámcsogot a furcsa karakteréről, kérdéseket tett fel állandóan, de nem azok válaszok, amelyeket Jackson örömmel adott nekik nyertek napvilágot: hogy soha nem volt gyermekkora, hogy a megváltozott bőrszíne gyógyíthatatlan betegség eredménye. Szavai a siket fülekre estek.

1993-ra a pletykák olyan nagyra nőttek, hogy azzal a fenyegetéssel nézett szemben Jackson és csapata, hogy ezek a pletykák erőteljesen árnyékolják a karrierét, felismerve, hogy a média mennyire sikeresen dehumanizálta őt. Akkor a Jackson PR-támadásra indult, interjút készített a Daytime nevezetű TV műsornak, amelynek Oprah Winfrey volt a házigazdája. Az énekes itt beszélt először nyíltan a különböző kérdésekről, köztük vitiligo-járól is.

Ez az erőfeszítés, néhányan szerint, túl későn jött. Hónapokkal később, amikor futótűzként terjedt a hír, hogy Jacksont egy 13 éves fiú, Jordan Chandler molesztálásával vádolják kevés média vitatta az állításokat. Sokak számára úgy tűnt, mintha a kártyák végre a helyére kerültek volna a Jackson „excentrikuságát” körülvevő megválaszolatlan kérdések.

Így született a „Michael Jackson, a gyermekmolesztáló” imázs. Bár a fiú apja, notórius csalónak ismerték, és ő az a fogorvos Beverly Hills-ben aki nem a praxisából jutott bevételből élt (pedig hírességeket tudott volna sok pénzért kezelni), hanem azon hírességek illegális gyógyszer felírásából. Azzal senki sem foglalkozott, hogy azt nyilatkozott egy telefonos beszélgetés során, hogy tönkreteszi Jackson életét, ha nem kapja meg, amit akar, ugyanis Chandler család, Jackson vádlója a rendőrséghez folyamodott a panaszával, hanem a médiákhoz ment egyenesen, pénzt követett Jacksontól, és mikor megkapta, már itt sem volt, elmenekült a pénzzel.

Na, de attól sokan vérszemet kaptak.

2003-ban az Arvizos család megújította az állításokat, ez ugyanaz a család, amely korábban megpróbált olyan hírességeket lejáratni, mint Chris Tucker és Jay Leno. Azzal vádolták az énekest, hogy molesztálta a 13 éves Gavin Arvizot abban az időszakban (olaj a tűzre) miközben Jacksont a bűnüldözés nyomozás alatt volt, az ellentmondásos, „Michael Jacksonnal élni” dokumentumfilm csapása során. A vizsgálat magában foglalta a Neverland otthonában elkövetett házkutatást, de nem találtak nyomot a szabálysértések bizonyítékául.

Az énekes ellen folytatott per során 2005-ben a Bíróság ejtette az összes vádat. De a média, amelynek viselkedése már rég túllépte az etikai határokat, szégyenteljesen megkísértette az énekest azt kiállítva, hogy a bíróságon hozott ítélet hihetetlennek tűnik a nyilvánosság nagy része számára (vagyis, mint tudjuk, ilyen jellegű jó hírt nem lehet eladni).

A rosszindulatú szándék bizonyítéka az, hogy a 1993-as és a 2003-as esetekben a médiák hatalmasan csaptak. Szóval mi volt az, ami meggyőzte a társadalom nagy részét, hogy Jackson bűnös? Könnyű válasz: bármelyik eszköz működött ellene.

Az ismétlés miatti megszokás

Egy 2016. évi BBC cikkben, Tom Stafford pszichológus beszélt az „igazság illúziójáról”, amelyről a náci propaganda miniszterének, Joseph Goebbelsnek tulajdonított idézet foglalkozik: „ismételj meg egy hazugságot elég gyakran, és ez lesz az igazság”. Stafford a hatást egy közös pszichológiai kísérlettel magyarázza, amelyben az alanyokat felkérik, hogy értékeljék néhány aprósági tény valódiságát.

Szünet után a vizsgálati alanyokat megkérjük, hogy ismételjék meg az eljárást, de a régi és az új tények keverékével. A legfontosabb megállapítás az, hogy az emberek hajlamosak „a korábban látott elemeket valószínűleg valószínűbbnek értékelni, függetlenül attól, hogy valók-e vagy sem, és látszólag pusztán azért, mert jobban ismerik őket”.

Lehet, hogy ez a helyzet a nyilvánosság által Michael Jacksonról alkotott képpel?

Úgy tűnik! Ahol nincs bizonyíték, a torzított vagy teljesen összeállított történetek ismétlése az az eszköz, amelyet a média és a pénzhajszók arra használtak, hogy Michael Jacksont szörnyként fessék. Ez az ember olyan dehumanizált lett az emberi tulajdonságoktól, hogy a gyermek zavargása nemcsak hihetőnek tűnik, hanem valószínűnek is.

Ismételd meg az állításokat eléggé gyakran, és valósnak hiszik!

Az okok, amelyek miatt a média és a vádlók úgy döntöttek, hogy Jacksont lejáratják elérték a céljukat. Ha azonban közelebbről megnézzük, hogyan ábrázolják őt az elmúlt 30 évben, akkor észrevehetjük, hogy a történet megismétlődik: minden hamis történet olyan, mint egy réteg, amelyet az előző hazugságon támaszkodik, sokszor szóról szóra ismételve azt, miközben egyidejűleg megalapozzák a jövőbeli megtévesztések számára és hamis érzést keltenek a bűntudat valószínűségéről.

Más szavakkal, Jackson nyilvános képe annyira megsemmisült, hogy ezen a ponton szinte minden hazugságot lehet ráragasztani.

Ezért nem volt meglepő, amikor a Wade Robson és James Safechuck Jackson ellen a 2019. évi Leaving Neverland című dokumentumfilmben tett állításaik annyira gyorsan átfogták a társadalom egy részét, annak ellenére, hogy az elmesélt történetük jó pár ködös része nyilvánvaló következetlenságeket tartalmaz.

Mit várható Jackson imázsának a közel jövőben?

Robson és Safechuck valóban két legismertebb Jackson vádlottá válhat, bár nem az általuk előterjesztett sztori miatt - hanem azért, mert ők voltak az elsők, akiknek ellentmondásai valós időben mutatkoztak meg a közösségi médiában, igazi akadállyá válva, amellyel a korábbi vádaknak soha nem kellett szembenézniük , és ez a tény a közvélemény előtt elindíthatja Jackson életének és örökségének hosszú ideje váró újraértékelését.

Egyesek azt mondhatják, hogy ez nem elegendő az énekes hírnevének tisztázásához, hogy a nevét lejáratni szándékozó legutóbbi kísérlet megbuktatása csupán a vádlók hitelességén múlik.

Jackson közképének újjáépítése nem könnyű feladat, és bűntudatának valószínűségét, amit a társadalom jelentős részének kéne éreznie nem könnyű elérni.

A csatát azonban nem veszítették el. Az igazsághatás illúziójának értékelésekor Stafford arra a következtetésre jut, hogy az ismétlés és a megismerés nem az egyetlen szempont, amely befolyásolja meggyőződésünket - „ha tudással fegyverezzük magunkat, ellenállunk ennek az illúziónak”. Így a józan, racionális érvelés képességeinken keresztül ellensúlyozhatjuk azt az ösztönünket, hogy a szálló igéket és közhelyeket használjunk a véleményünk kialakításához. És ez nem csak Jackson esetében van így.

A közösségi média korszaka, ahol az elsődleges információk rendelkezésre állnak, és a közvélemény napról napra változhat, tökéletes környezetet teremt a régi narratívák megkérdőjelezéséhez, és végül az igazság világossá tételéhez. Ebben az értelemben az első lépés annak megértése, ami lehetővé tette Michael Jackson hírnevének folyamatos romlását.

A második lépés az, hogy humanizálja őt pontos, kontextualizált információkkal, amelyeknek a Jackson körül zajló nyilvánvalóan hangulatos, alaptalan pletykákkal ellentétben elegendőnek kell lennie a történetek kitalálásához, és megkérdőjelezik, mik azok valójában: sztorik, nem az igazság! Noha nem is fordíthatjuk vissza az időt és nem tudjuk helyreállítani a megszenvedett károkat, de az igazságot kikutatva fordíthatjuk a narratívát, fordíthatjuk a kockát".