Kezdőoldal » Szórakozás » Sztárok, bulvár » Szerintetek Zimány Lindának...

Szerintetek Zimány Lindának benőtt a feje lágya?

Figyelt kérdés

Ugyebár köztudott, hogy már jó ideje egyedül van, és már a harmincas éveit tapossa. Előszeretettel emlegetik őt az anyagias nő mintapéldányaként(Kedves Ferenccel is együtt élt), sőt, durvább jelzőket is aggattak már rá.


Mégis az utóbbi időben nagyon emberi hangvételű, érzelmes interjúkat adott, amelyekben kifejti, hogy nagyon magányosnak érzi magát, hiányzik neki a párkapcsolat, és ami a leginkább megragadhatta sokunk figyelmét: elmondása szerint abszolút nem számít neki a választottja anyagi helyzete, csak a szíve legyen a helyén és hasonlók. Valljuk be, ez azért szívet melengetően hangzik. Itt egy interjú a kisasszonnyal:


[link]


Mit gondoltok erről? Pálfordulást élhetett meg Linda az utóbbi években? Létezik, hogy ennyire megváltozott a személyisége? Az játszhat közre, hogy harmincasként "számot vetett" az eddigi életével, és rájött, hogy nem érte meg az anyagi javak hajszolása? (Amúgy Sarka Kata is nyilatkozott ilyet.) Vagy simán csak arról van szó, hogy mindvégig téves képet közölt róla a média, beállították valamilyennek, amilyen ő igazából sosem volt, közben pedig egy hagyományos értékeket valló nő és mindig csak a szerelmet kereste?


Szerintetek mi állhat ennek a pálfordulásnak látszó dolognak a hátterében? Lindát megváltoztatta az "öregedés" vagy csak a média aljas játéka volt, hogy mindvégig antipatikus(és anyagias) nőként láttatta velünk?



2018. nov. 24. 11:57
 1/4 anonim válasza:
95%
Sose értettem miért csak a nőket szapulják ilyen pontban,pasik is úgyan olyan nyomorultak
2018. nov. 24. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%
Nincs a világnak az a nője, aki beismerné, hogy a pénzéért van valakivel. És: teljesen őszintén mondják, mert maguknak se ismerik be. Félreértés ne essék, nem ítelem ezt el, természetes dolog.
2018. nov. 24. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
22%

Linda már tizenévesen is okosabb intelligensebb rátermettebb,valamint sokkal szebb volt mint a Magyar női átlag.

Namármost ha még sikereket is elér,akkor telik be a magyarnál a pohár,utat tör az irigység nem kis szinten.

Az,hogy hogyan kezeli a támadásokat,példaértékű.

Nekem ő a "női etalon"-ha szabad így fogalmazni.

Bár csak hasonló asszonykát találnék magamnak!😊

37/f

2018. dec. 2. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim válasza:
nem tudom, én dugnám.
2019. jan. 7. 00:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!