Mi értelme a koncerteknek?
Megszeretek egy zeneszámot, tiszta stúdió körülmények közt felvéve, előadva. A legjobban sikerült verzió által, úgy hogy előtte napokig hetekig gyakorolták, magukból saját vélekedésük szerint is a legjobbat hozták ki az előadók.
Elmegyek egy koncertre és egy (sokkal) alacsonyabb szintű előadást hallok, ami zavar, mert stúdió verzióban szeretem azt a zenét. Ez nem kritika, hanem tény, és óhatatlan, hogy nem lehet egy koncerten 20 számot ugyanolyan *5 minőségben előadni egymás után.
Ha (részben) playback van akkor meg főleg mi értelme?
Ráadásul olyan számokat is előadnak (és meg kell hallgassak), amiket nem annyira szeretek egy előadótól. Mert nálam számok döntenek nem fenntartások nélkül szeretem valakinek a zenéjét.
Látványelemek - kiegészíthetik a zenei motívumot, de talán anélkül is működhet, mint a régebbi vagy kisebb koncerteknél (még ma) is. De önmagában látványelem szükségtelen sőt félreviheti a tényleges mondanivalót.
Tömegpszichózis- az emberek zöme többé-kevésbé abba kerül, ilyen érzelmi ráhatások jó vagy rossz értelembe vett manipulációk hatására. Nehéz ellenállni a tömeg több ezer ember irányított hullámzásának.
Lehetnek pozitív élmények is persze, pl. barátokkal kedveseddel vagy. Egy az egyben élőben hallhatod, ahogy kommunikál feléd az előadó (élőzene varázsa), az élmény, a környezet. De ezek inkább olyan körítések, amik a fenti érveket nehezen felülírandók.
válasza:"Stúdióban konkrétan mindent meg lehet csinálni tökéletesre. A mai hangfelvételek túlnyomó része egyszerűen hazugság, mert a végletekig ki van reszelve, javítva, pontosítva. Pont olyan, mint egy agyonfilterezett vagy photoshopolt fénykép. Szép, de hazug."
Na ezért is vagyok hajlamos kissé maradi lenni. Mert nem mindig volt ez így, hogy a studióban agyon lehetett javítani mindent, sőt bizonyos együttesek a legragyogóbb teljesítményüket pont, hogy élő koncerteken érték el (pl. Deep Purple).
válasza:Örülök, hogy ennyi tényleg érdemi hozzászólás érkezett. Nagyon megérte feltennem a kérdést. Felnyitotta sok szempontból a szemem. Ki mit keres a zenében, ki milyen élményre hajt.
Én pl. elmegyek egy koncertre azért az 5-7 számért amit szeretek az előadótól. Erre 1-2-öt játszik azokból mert inkább az új stúdióalbumát promózza játsza. És azt is vontatottan más hangszerelésben esetleg szétesve - ezek alapján elrontva.
Vagy hogy pl. élőben nincs is annyira jó hangja az énekesnek.
Nos ez határozottan zavaró kiábrándító számomra.
Itt van az a felfogás: a mű megszületett lebomlik az alkotóról és külön életet kezd élni. Sajnos nekem ez kell.
Ha stúdióban feldolgozzák modernizálják, vagy áthangszerelik, vagy Dj hozzányúlnak nagyon ritkán tetszik.
Nekem a pillanat szépsége akkor és ott keletkezett és az megismételhetetlen és javíthatatlan - se stúdióban se koncerten se máshol nem ismételhető.
Legjobb példa ismerősöm végigvásárolta az összes koncert és stúdiófelvételt egy kedvenc Beethoven szimfóniából és rátalált a számára legjobbra onnantól nem tud más változatot hallgatni.
Egyébként komolyzenében szerintem nincs akkora különbség koncert és stúdió között. Max a köhögést hallod, ha nem tompították el, vagy keverték ki belőle.
Kisebb koncerteknél vagy régebbi 50-60-70-es évek könnyűzenénél rock stb. szerintem nem volt ennyire szabados az előadási stílus, sokkal közelebb volt egy stúdiófelvételhez, nem voltak show-elemek szipi-szupi világítástechnika. Ezt is bőven túlzásba lehet vinni. És viszik is számomra. Amikor a zenéről átterelődik a figyelem. Ez épp olyan izzadságszagú és túl suvickolt mint egy agyondolgozott stúdiózene.
Aztán ott van a stúdióalbum amit írtatok hogy mesterséges.
Milyen stílusban? Lehet a stílus lényege hogy modulált hang és számítógépes alákeverés a zene fő motívuma. Szóval ez lehet stílus kérdése.
De ha a természetes hangzásra törekszik egy előadó azt még nem zárja ki a stúdiós munka. Ott is benne lehet hagyni kisebb hibákat a zenében, de megtalálhatod az ihletett pillanatot amikor azt mondod kész. Persze sosincs kész egy mű csak abba lehet hagyni, mert ahogy a lelked úton jár, úgy követi a zenéd is folyton.
Koncert élmény- ahogy írtam és írtátok. Valaki szinte csak ezért jár oda.
Olyan ismerős is van, hogy szinte mindegy milyen zene határok között, csak a koncert a fontos. Neki az hiányzik a közösségi élmény, hogy 10ezer torok üvölti ugyanazt a dalszöveget. Feloldódik a tömegben, nem számít honnan jöttél, hová tartasz. Most itt vagy. És ugyanazt érzed éled át. Mivel a tömeg nagyon hamar csürheként működik ezért én rossz történelmi tapasztalatok alapján is sajnos ódzkodom ezektől. Gerjesztett hamis boldogságnak szemfényvesztésnek, extázisnak élem meg. Amikor "hazakotródsz" akkor meg bumm szembetalálod magad a valósággal. Ha koncerten is vagyok megpróbálom kivonni magam a tömeg erejétől, mert látom mennyire felbomlik a saját akarat és lehet irányított csordaszellem. Persze ez tüntetésre meccsre és pol. rendezvényre is igaz sőt.
Fényképhez hasonlítottátok a zenét. Mész az utcán lekapsz egy élethelyzetet, spontán, tök jó. De utána photoshoppolod egy héten át elvész a varázsa. Ez a dalszerzésre lehet igazán igaz. Beüt valami leírod lejátszod és kész. És nem modulálod stb. hetekig. Megvan és a koncerten vagy feldolgozásban csak duplikálod, hozzáteszel, vagy jobb lesz vagy rosszabb. De már ugyanolyan nem tud lenni. Ez az eredetiség varázsa.
Aztán még egy szempont és kussolok, hogy milyen az előadó beállítottsága.
Jó rögtönző, és tényleg hozzáad a koncerten, a tömeg plusz inspirálja őt is, vagy szorongásos és elvesz belőle az élő előadás. Hol tudja maxra járatni magát. Így ha valaki stúdióban tud igazán önmaga lenni azt is megértem és nem tartom kisebb zenésznek. Mint ahogy ha egy színész nem tud rögtönözni attól még lehet zseniális színész más aspektusban. Ezt kollégák is elismerik egymásról.
válasza:"Legjobb példa ismerősöm végigvásárolta az összes koncert és stúdiófelvételt egy kedvenc Beethoven szimfóniából és rátalált a számára legjobbra onnantól nem tud más változatot hallgatni.
Egyébként komolyzenében szerintem nincs akkora különbség koncert és stúdió között. Max a köhögést hallod, ha nem tompították el, vagy keverték ki belőle."
A komolyzene más tészta, sokkal kötöttebb előadásmódja van. Bár egy jó szólóprodukcióban érzed az előadóművész egyéniségét, de alapvetően nem teheted meg, hogy "Beethoven után szabadon" alapon játszod a darabot. A könnyűzenében viszont ahány turné, annyiféle interpretáció, én gyakorlatilag külön feldolgozásnak tekintem őket, aztán mikor melyikhez van épp hangulatom.
"Kisebb koncerteknél vagy régebbi 50-60-70-es évek könnyűzenénél rock stb. szerintem nem volt ennyire szabados az előadási stílus, sokkal közelebb volt egy stúdiófelvételhez, nem voltak show-elemek szipi-szupi világítástechnika. Ezt is bőven túlzásba lehet vinni. És viszik is számomra. Amikor a zenéről átterelődik a figyelem. Ez épp olyan izzadságszagú és túl suvickolt mint egy agyondolgozott stúdiózene."
Egyéb show elemek kevésbé voltak, de zeneileg ugyanúgy szabados volt az előadási stílus és eltértek a stúdiófelvételtől. Sőt mivel akkoriban kevésbé volt elfogadott dolog a rockzene, ezért a zeneipar (kiadók, rádiók stb.) kedvéért a lemezeken gyakran eléggé visszafogták magukat az élő önmagukhoz képest, főleg a 60-as években.
válasza:"Kisebb koncerteknél vagy régebbi 50-60-70-es évek könnyűzenénél rock stb. szerintem nem volt ennyire szabados az előadási stílus, sokkal közelebb volt egy stúdiófelvételhez"
Ha már a Deep Purple-t említették: hallgass meg 1-2 koncertfelvételüket a 70-es évek elejéről! A leghíresebb a Made in Japan, az én személyes kedvencem a Scandinavian Nights. A stúdióban felvett 4-6 perces számokat gyakran nyújtották 10-20-30 (!) percesre, és közben egy pillanatra sem mentek át maszturbálásba*. Ráadásul még ha nem is nyújtottak el ennyire egy számot, akkor sem játszották el soha ugyanazt a dalt kétszer ugyanúgy.
*Maszturbálás: zenei szakszó, a hosszú, virtuóz, de dögunalmas szólókra mondják, mert csak az élvezi, aki csinálja.
válasza:Hm. Én is megvettem a kedvenc komolyzenei darabomat több változatban is. Na, szerintem meg nagyon komoly különbségek vannak köztük. Nekem is van "összességében" kedvencem, van olyan, amelyik ebben vagy abban jobban tetszik. Van olyan, amelyiket szörnyűnek tartok (bár kétségtelen, hogy a komolyzene népszerűsítéséért az előadó sokat tett azzal, hogy úgy adta elő, ahogy).
Nem vagyunk egyformák.
válasza:"Van olyan, amelyiket szörnyűnek tartok (bár kétségtelen, hogy a komolyzene népszerűsítéséért az előadó sokat tett azzal, hogy úgy adta elő, ahogy)."
Az a gyanúm, ezek a változatok már abba a kategóriába tartoznak, amit a komolyzene kedvelői nem igazán tartanak komolyzenének (maximum a megcsúfolásának).
Komoly zenei kritika szokta érni a komolyzenét abban, hogy lényegében egy tetszhalott műfaj, új szerzemények alig-alig íródnak, csak a régiek előadásából annak változatosságából áll a műfaj mára.
Milyen lenne ha nem születnének új rock dalok csak a régieket adná elő minden együttes saját értelmezésében?
válasza: válasza:Éppenséggel készülnek új komolyzenei szerzemények, csak nagyon-nagyon kevesen vevőek rá.
Amúgy a rockzene is erősen ebbe az irányba tart.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!