Ennyien szeretik a komolyzenét?

Persze, minden műfajban van jó, de Vivaldi zenéje azon kívül, hogy fenn maradt a neve, meg a sznobságon (de ők miért hallgatnának youtube-on zenét?) kívül nem ad túl sok okot a hallgatásra szerintem nem akkora nagy cucc, a zene rengeteget fejlődött azóta, sokkal kifejezőbb lett, az ő idejükben még gyerekcipőbe járt az egész, szóval nem azért rosszak mert régiek, hanem mert összehasonlítva egy Kashmir-ral, ég és föld a különbség, pedig az is már vagy 40 éves szám, de ekkorra jutott el a zene, mint művészet a csúcspontjára én úgy gondolom... hiába zeneileg magas teljesítmény jellemzi ezeket a dalokat, ha túlságosan merevek, szabályosak, egyszerűen nincs valódi mélységük, azok amiket én jónak tartok sallangmentesek és letisztultak, nem úgy mint ezek a zenék, de ez természetes is, a mozgókép is az 19. század vége fele kezdett kialakulni, a 30-as évekig nem is igazán voltak mai szemmel nézve jó filmek, az utána következő 30 évbe voltak már ma is jók, és én úgy gondolom, hogy a '60-as, '70-es évekbe már voltak olyan filmek, de a zenéknél is ez volt az-az időszak, ami már egy mai toplistába is az élre tudnak kerülni.

Szóval az igaz, hogy minden műfajban van jó, de a klasszikus zene, amúgy így tényleg jobb, azóta rengeteget fejlődött, csak úgy mint az egész zene és egy Lux Aeterna, egy The Fellowship vagy már a Carmina Burana éri el azt a szintet, főleg az első, hogy egy lapon tudom említeni, mondjuk a Kashmirral.

Midori amúgy kicsoda? :D

Azt, hogy érted, hogy is, amúgy te azokat szoktál, akiket soroltam és mellette szoktad ezeket? A Pet Shop Boys tényleg nagyon jó, a korai Queen is nagyszerű volt, nekem a We Will Rock You, Don't Stop Me Now-s világuk már nem igazán tetszik, persze nem rosszak azok se, de nagyon felszínesek és slágeresek lettek.

"Először is, a klasszikus zene jó" - Ilyen nincsen... ez egy hazugság. Minden műfajban van jó és rossz, de ezek a régi klasszikus zenék nagyrészt gyengék, egy-két gyöngyszem lehet van köztük, amik már egész hallgathatóak, de nagyrészt rosszak. Viszont, ha azt mondod, h amiket felsoroltam azok jók, akkor se gondolhatod komolyan, hogy bárki aki klasszikus zenét csinál, az már alapból jót csinál, vagy is, hogy az összes klasszikus az jó.

Az ízlés az döntő, de én nem zárok ki semmit, valami vagy jó, vagy nem jó számomra, tehát bármit tudok értékelni, és meg tudom mondani, hogy maga a zene miért nem tetszik. Nem azért nem tetszenek mert klasszikusok, nem az ízlésem ellen való a műfaj, de egyik műfaj se, csak vannak olyan műfajok legfeljebb, amibe tényleg csak sz*r születik, de a klasszikus nem ilyen.

Nekem nincs bajom azzal, ha hallgatják, csak furcsállom, ezt arra vonatkozóan mondom, hogy írtad, hogy akár tetszik, akár nem.

Nem az a lényeg, lehet kicsit h*lyén írtam az arányokat. Ezek a régi klasszikus zenék szinte mindig gyengék, talán százalékosan kifejezve valami parányi százalék az én értékrendembe közepesnél jobb. A modern zene, főleg ezek az iparban gyártott szerzemények tényleg nagyrészt gyengék, rosszak, de amúgy tök változatos, az utóbbi 10 évben voltak 10/10-es produkciók is, szép számmal, de nagyon gyakran, még híres produkciók is vannak, melyek 1,2 pontosak.

Ezzel azért vitatkoznék, hogy a jó kiállja, az állja ki, amit az emberek továbbvisznek, egy csomó mai jó zene, nagyon el fog süllyedni a távoli jövőben, mert most is alig vannak valahol, sajnos.

A fejletlenség például abban nyilvánul meg számomra, hogy míg ezekben a régi klasszikus zenékben csupán a klasszikus hangszerekkel zenéltek, míg ma nyúlhat az ember vissza ezekhez, de emellett nyúlhat rockban használatos hangszerekhez, elektronikai hangszerekhez, rappelhet, stb. Ugyanígy, akkor el se tudom képzelni, milyen szűk volt a tér, hogy csak klasszikus meg népzene volt... ma csinálhat az ember rock számot, amit elektronikus elemekkel, vagy épp hip-hop elemekkel ötvöz, de ugyanezt megteheti klasszikussal is. Egyszerűen sokkal tágabb lett az élettér. Ez ugyanúgy tartalmilag, érzelmileg, intellektuálisan is jelen van sztem, ma lelazult minden, sokkal tágabb érzelmi skálán mozognak a dalok, van punk, van Pink Floyd, van Apocalyptica, az előadók, meg úgy alapvetően a művészek, sokkal is lelazultak, bármely régi művészet mellyel eddig érintkeztem, mind modoros, merev, a maximailizmusra törekvő volt. Profik mind, de az a baj, hogy azért nem akarok jobban belemenni, mert ahhoz, hogy megmondjam ez miért volt így ismernem kéne pontosan a körülményeket, ahol régen ezeket felvették, de sajnos ez nincs meg... de sztem az biztos, hogy a módosabbak zenélhettek, és az is biztos, hogy a zene célja a profizmus és a komolyság volt... ma az a jó, hogy az ember bármit érez, ki tudja fejezni zenével, ezért hallani olyan számokat, melyek a szakítás után telesírt zsebkendő nézegetésével adnak egyenlő audiovizuális élményt, és vannak mellette olyanok mely a boldogságot, a legmélyebb depressziót, önmarcangolást, drogos látomást, bármit kifejeznek. Régen egyáltalán ezek a művészek nyúltak drogokhoz? :D Mert a nélkül tuti nem lenne ilyen jó a mostani zene se. A lényeg, a lényeg, azt már mondtam, hogy sztem mindennek van egy természetes fejlődése... Beethovenből is sokan merítkeztek, aztán a mai rockzene indulásával az első jelentős előadóból a Beatlesből is sokan merítkeztek és persze ők is merítkeztek maguk előtt mindenkiből, közvetve Mozartékból is, majd jöttek az újabb és újabb előadók. De a Beatles, meg az a rock hullám sokat tett a zene fejlődésének, mert szerintem ott lazult fel az egész, ott lett frontálisabb, kifejezőbb, aztán a punk is sokat tett. De mára már a Beatles is rég nincs a Top 200 zenekarba se, mert már a '70-es évekbe tízesével jöttek az olyan előadók akik egy sokkal mélyebb, összetettebb élményt tudtak szolgáltatni. Persze a Beatlest sokan tartják etalonnak mert onnan indult az egész, de mára már elég vicces ezen kívül azt gondolni, hogy a Hey Jude pld. a világ legjobb száma. Ettől még ők mai szemmel nézve is elég magasra tették a lécet, de ez a természetes fejlődés, ott indult meg valami, aminél tök természetes, hogy száz meg száz jobb lesz később. A heavy metal, amit említettél eléggé a csúcsra ért a 80-as években, pld. az Iron Maidennel. De erre is jó példa a Beatles, ők kezdték, még a Helter Skelterrel, de az mélységében és ez tényleg mindenhogyan, tartalmilag, érzelmileg, hangzásilag értve sehol sincs mondjuk egy simán jó, de nem a legjobb Iron Maiden dalhoz, mondjuk a Brave New Worldhöz képest.

De pld. már az előtt a Led Zeppelin is eléggé csúcsközelbe járt, de vannak műfajok amikbe nem lehet csúcsot elérni, mert lekorlátoz. Pld. a hard rock ilyen, de ők abban azóta is a csúcson ülnek.

Te a The Wall c. album az amin először azt érzem, hogy időtlen. Egyszerűen annak az albumnak a hallgatása közben nem tudnám megmondani, hogy milyen évjáratú... Úgy érzem, hogy lehetne mostani is, de simán lehetne 90-es évek is, közben meg '70-es évek legvége, de sztem ennyi erővel 60-as évek is lehetne, mert tényleg teljesen időtlen. De a Radiohead OK Computer is ugyanilyen, 97-es, de 1 évesnek sem érzem, annyira időtlen. Egyszerűen abba minden addigi tudást és tapasztalatot beletettek, míg egy Good Charlotte-on pld. érzem is, hogy tipikus 2000-es évek elejei divatirányzat, mellé még érzem is rajta, hogy már régi, poros zene, szinte érzeni, hogy olyan 10-15 éves lehet.