Linkin Park fanokhoz/kedvelőkhöz intézném kérdésemet: Hogy fogadtátok Chester halálhírét?

Nagy rajongójuk voltam, fiatalon mindig üvöltött a kocsiban sokak örömére. :D

Bár igazi albumuk csak az első kettő volt, a többi nagyon elcsúszott másik irányba, bár azokról is került le pár jó szám azért.

Nem nagyon hallgattam már vagy 10 éve, mert időközben felnőttem nem is kicsit, de most megint előkerült a lemez a hír hallatán. Nem állt hozzám közel, de azért rossz érzés, mert régen kedveltem őket, a zenét, a stílust, meghatározta az iskolás éveket. Utóbb pedig reméltük, hogy mégis kidobnak majd egy a régi stílusra épített albumot valamikor, de most már esély sincs rá. Az is csoda, ha az együttes egyben marad a jelenlegi formájában.

Úgyhogy a kocsiban bent a Hybrid Theory és a Meterora, üvöltsön míg tart a bánat. Ámen Chester.

Leírtam az imént egy nagyon hosszú és érzelgős szöveget, jól esett kiírni, de inkább megtartom magamnak a Wordben, mert rájöttem, hogy ide a GYK-ra ez nagyon hosszú, és sok embert untathat. Így csak röviden leírom a lényeget. Kb. 10-11 éves korom óta hallgatom őket, az egyik kedvenc zenekarom. Szeretem amúgy az összes albumukat, nagy szerepet játszottak abban is, hogy sokrétűbb legyen a zenei ízlésem. Chesterre mindig is felnéztem, hogy annak ellenére, hogy mennyi szörnyűségen ment keresztül, az első dolog ami eszembe jut róla, hogy mindig mosolyog. Nagyon sajnálom, hogy végül elvesztette a harcot a démonjaival szemben. Mikor megtudtam, hogy ő már nincs többé, órákon keresztül el sem hittem, nem akartam elfogadni. Majd mikor tudatosult bennem, hogy ez igaz, a padlóra rogyva kitört belőlem a sírás. Ezelőtt soha nem rázott meg ennyire olyan ember halála, akit nem is ismertem. Aznap éjjel nem is aludtam egyáltalán (mondjuk most sem tudok). Én is úgy érzem magam, mintha egy barátommal történt volna...

Sosem láttam őket élőben, és most már nincs is rá lehetőségem. Volt pénzem a Voltra, csak végül nem mentem el, mivel nem akartam egyedül menni, és várni a vonatra hajnalig... Gondoltam, majd legközelebb. Istenem, annyira haragszom magamra. De hát nem tudhattuk, hogy ez lesz. :(

Még mindig le vagyok sokkolva, és úgy érzem, mintha egy lyuk tátongana a mellkasom közepén, vele együtt belőlem is elveszett valami. De próbálok már inkább a jó dolgokra koncentrálni, hogy mennyi szép emléket köszönhetek neki, és az egész zenekarnak. Ha lehetek érzelgős (mintha eddig nem lettem volna az), a dalokban, az emlékeinkben és a szívünkben örökké élni fog. Remélem, a lelke most már békére talált.

28-as vagyok.

Igen, több zenésztársa is megemlítette, hogy mikor beszéltek hozzá, mindig éreztette, hogy tényleg érdekli, amit mondanak. Amennyi dolgon keresztül ment, nem akarta, hogy más bármennyire is rosszul érezze magát.

Az a riporter nagyon felidegesített, hogy Chester komolyan beszél a problémáiról, ő meg konkrétan kiröhögi... Szomorú, hogy ennyien nem veszik komolyan a depressziót, és más mentális betegségeket sem. :(

A Heavy-n én is eléggé meglepődtem, mikor kijött, de kis idő múltán már azon kaptam magam, hogy mindig azt éneklem, annyira fülbemászó. A jelentésével sajnos csak később kezdtem el foglalkozni én is, főleg ez az interjú után..

Azt a regényt, amit írtam, majd az este folyamán szerintem elküldöm, csak majd még kijavítgatok benne pár dolgot. :)