Miért van ez? Hogyan tudnék kikerülni ebből a helyzetből?

Hosszú lesz, na de kezdjük az elejéről.

Tehát, volt egy kb. 5 hónapig tartó kapcsolatom egy osztálytársammal. Az ő részéről elég érzelemmentes volt. Nem akart megölelni, kezemet sem akarta megfogni. Csókot sem akart. Verset is írtam neki, de le se khm... igen. Osztálytársaim mondták, hogy "kapjam már le", erre a lány azt mondta, hogy pofán is vágna. Na ott kezdett megingani abban a hitem, hogy szeretjük egymást. Egy hónapra rá, kiderült, hogy biszexuális, és egy közös (lány)barátunkba szerelmes. Akkor szakítottunk is. Aztán jött a barátnőkommandó, hogy én milyen sz*r alak vagyok. Aztán próbálkoztam más lányoknál, de nevetve utasítottak el. Amióta ez történt nem találom a helyem. Minden éjjel könnyezve alszom el, és úgy is ébredek. Egy párnát ölelek magamhoz, hogy úgy érezzem, hogy van itt velem valaki. Nem csinálok semmit egész nap, mert nincsenek barátaim egész egyszerű okokból, nem igénytelenkedek az utcán, nem dohányzom, nem alkoholizálok és nem megyek bele semmiféle hülyeségbe. Ezért lúzernek tartanak. Ismerkedni nem tudok senkivel, ez egy kisváros, pont akkora, hogy mindenki ismer mindenkit. Üresek a hétköznapjaim. Nincs senkim. Egész nap gépezek. A hobbimhoz meg nincs megfelelő hőmérséklet. Multkor elsírtam magam, hogy annyira nincs életem, hogy Szenteste egy elb*szott netes portálon nézelödök. Állandóan depressziós vagyok, de nem tudom miért.