Hogyan kell valakit kiverni a fejemből?

Egyáltalán nem komoly kapcsolatról van szó. Még szerelemnek sem nevezném, hiszen az adott illetőt valójában nem ismerem. Szóval egy srácról van szó. Ez a bizonyos srác egy időben érezhetően érdeklődni kezdett irántam, teljesen idegenek voltunk még egymás számára. Sajnos én éretlen és gyáva voltam, bezárkóztam előle. Szerintem még meg is bántottam kissé. Nem jártunk egy iskolába, hetente egyszer találkoztunk. Ennek hamar vége lett és útjaink újra kettéváltak, én pedig ott maradtam abban a tudatban, hogy "elüldöztem". Legalábbis így éltem meg. Két év eltelt, nem sokszor jutott eszembe ez idő alatt. Most egy iskolába járunk. Amikor az első napon megláttam összerezzentem és remegni kezdtem. Azonnal éreztem, hogy mi van a dolgok mögött, de próbáltam nem törődni vele. Ahogy besűrült, hogy látom annál inkább erősödött ez az érzés, nem múlt. Mostanra teljes mértékben megfogalmazódott bennem, hogy nagyonis tetszik nekem ez a srác. Nem nevezném szerelemnek, hiszen csak párszor beszéltem vele és valójában nem ismerem, de kicsit több már, mint egyszerű tetszés.. Elég sokat próbálkoztam, repestem az örömtől amikor megtudtam, hogy emlékszik rám. Az érzéseimet nem tudom jól takargatni, valószínűleg eléggé érezhető volt rajtam az egész.. Azonban ő már semmilyen szintű érdeklődést nem mutat irántam. Nem bírtam vele igazán kapcsolatot teremteni és ez fel fel ébreszti bennem azt az emléket amikor bezárkóztam előtte annak ellenére, hogy szimpatikus volt számomra. Nagyon érzékeny vagyok, nem könnyen nyomok el egy zavaró érzést, de gyötör a bűntudat. Gyötör a megbánás, hogy miért is kellett ezt csinálnom és mi lehetett volna ha nem teszem. Gyötör annak a tudata, hogy elrontottam egy szép dolgot, amit nem is szerettem volna elrontani igazából. Csak annyira hirtelen ért, hogy egy fiú érdeklődik és kíváncsi rám.. nem ehez voltam szokva, de már rögtön utána megbántam. Nagyon hiányzik így a karantén alatt, de nagyon elszomorít amikor rá gondolok, hiszen maximálisan magamat hibáztatom. Bárcsak elfeledhetném ezeket az emlékeket. Sajnos a figyelemelterelés nem használ, amikor alkotok a gondolataim csak úgy cikáznak és a nagy részük ezen pörög. Mi lett volna ha? Milyen lenne most? Miért csináltam egyáltalán? Miért nem tudok másra gondolni? Kezd nagyon megviselni, szeretném valahogy elfelejteni. Nem gondoltam volna, hogy ennyire magával ragad majd ez az egész.

Köszönöm ha végigolvastad, kicsit hosszú lett!

A válaszokat előre is köszönöm és bocsi, ha helyesírási/fogalmazási hibát találtok!