Van más megoldás szakításon kívül? 17/l

Az az igazság hogy én 4 hónapja szakítottam az exemmel, és már 2 hónapja nem is nagyon gondoltam rá, nem éreztem magam rosszul ha felhozták, jól voltam, boldog voltam. Pszichológushoz jártam, és ő segített, és mivel tényleg nem éreztem már a gyász-folyamat velejáró érzelmeit, azt hittem mostmár rendben vagyok.

Volt egy fiú, akivel nagyon jól éreztem magam, megvolt a szikra, éreztem iránta és vele akartam lenni, azon rég túl voltam hogy egyedül vagyok és azért. Ennek tökéletes bizonyítéka az, hogy vele szakításom óta beszélgettem de sosem akartam tőle kapcsolatot mert tudtam hogy akkor az csak azért lenne mert egyedül érzem magam ráadásul ő nem az exem és úgy úgyse lehetnék boldog.

Tehát, megvolt a boldogságom, folyamatosan vigyorogtam, mindenki észrevette a látványos változást rajtam de én is magamon. Jobban passzoltunk kezdetekben, mint az exemmel, többet éreztem iránta kezdetekben, mint az exem iránt, úgy gondoltam na ez jó lesz. Aztán jöttek a gondok.

A fő problémánk az volt,hogy ha nekem valami nem esett túl jól (példának mondjuk azt mondom hogy mondjuk erőltetett valamit, amit én nem akartam, mert szimplán nem szerettem volna, mondjuk megtanulni valamit, és csak azért is erőltette és úgy éreztem hülyének néz mert közben le is cseszett hogy miért nem tudom) na szóval fent állt mondjuk ez a szituáció és ha én szerettem volna vele megbeszélni, hevesen reagált. Mindenképp magát akarta védeni és valahogy mindig elérte, hogy én érezzem magam rosszul, már csak azért, mert rosszul esik valami vagy mert ő jól van, nem érti én miért nem tudok a jóra fókuszálni. Nem erről volt szó természetesen, de valahogy mindig úgy alakította hogy én érezzem magam csak bűnösnek.

Egy idő után a barátnőimtől segítséget kértem, mert azt mondta kérjek ha megint bajom van, és a barátnőim világotottak rá hogy mi is folyik itt épp. Hogy nem vállal felelősséget semmiért és csak engem hibáztat mindenért. Ráadásul a konfliktuskezelésünk sem a legjobb. Nem érzem hogy közel akarna kerülni a lelkemhez, mert sosem kérdez rólam, csak magáról beszél, ha én mesélek, akkor meg mindenképp lesz valami amit ő hozzátesz de sosem reagál arra amit én mondok.

Úgy érzem nem figyel rám eléggé.

Nem érzem hogy mennyire szeret és amikor ezt elmondtam neki, azzal próbálja magát a felelősség alól kivonni, hogy nem tudja jól kifejezni.

Értem én, csak én úgy érzem, mintha ennél jobb már nem lehetne, hogy ebben a szar állapotban ragadtam.

Már vagy egy hete elkezdett iránta az érdeklődésem és minden érzésem elmenni, és azóta az exem jut eszembe mindig, hogy ő mennyivel jobb volt, pedig eddig nem volt erről szó.

Nem tudnám vele elképzelni a jövőmet, azonban ő mindenképp ragaszkodik hozzám és hogy oldjuk meg. Nem érzem helyesnek, a maradásom a kapcsolatban, tekintve mindezt és hogy folyamatosan csak magát védi és mindenkinek csak panaszkodik rólam meg azt Mondogatja hogy "mivel ilyen még nem volt velem, nem én vagyok a hibás.. Lehet, egoistának tűnök, de nem én vagyok szerintem."

Az a gondom, hogy hosszútávon a szakítás lenne a legjobb de szinte ellehetetleníti a kilépésem, mert sajnáltatja magát és mindenképp mindig meg akarja oldani abban a pillanatban a feszültséget mert már napok óta nem tudok vele nem semlegesen írni, tekintve hogy már nem érzek túl sokmindent.

Nyilván én is elkövettem hibákat a kapcsolatunkban, és ezeket hozza fel, hogy bocsássak meg neki mert én se vagyok tökéletes, és én ezt bevallom, hogy így van. De nem tudom innen van-e visszaút vagy az egyetlen megoldás a szakítás, esetleg vissza tudnak jönni az érzéseim, vagy jó érzem, és egyszerűen ez a kapcsolat nem jó együnknek sem, és már nem lehet jobb?

Sosem dobtam még el kapcsolatot csak úgy, főleg nem úgy, hogy a másik még szeretett, félek, hogy meg fogom bánni, de lehet hogy csak ez az egyetlen esélyem a boldogságra..