Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Párkapcsolatok » Hogy vigasztaljam meg a baratom?

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy vigasztaljam meg a baratom?

Figyelt kérdés
Tehát a baratommal nemrég jöttünk össze és azt tudni kell róla hogy tenniszezik, és elég jól csinálja ezért már magasabb szintekre is eljutott. Nemrégiben volt egy nagyobb versenye, sajnos a döntő előtt kiesett, így már esélye se volt az aranyéremre. Ez eléggé megviselte őt és én próbáltam vigasztalni, meg folyamatosam mondtam neki, hogy szerintem csodásan játszott és a veresége nem azt jelenti hogy gyenge vagy béna lenne. De sajnos nem nagyon hallgatott rám. Rendszeresen láttam rajta hogy így rátörnek ugymond az emlékek, ezek után pedig konkrétan csak a szobájában szeretne lenni. A verseny óta pedig szinte rosszul van a tenisztől. Nem jár edzésekre, nem is lehet vele a teniszról beszélni, mert annyira elszomorodik. Nyilván mindent megpróbáltam, de ugy őszintén megmondom számomra soha nem ment annyira a vigasztalás, viszont darabra törik a szivem hogy így kell látnom. Hajlandó vagyok bármit megtenni, ezért gondoltam megkérdezem, hogy ti mit szoktatok mondani vagy csinálni, amikor a párotok veszít a sportjában, hogy ne érezze rosszul magát? Előre köszönöm a válaszokat.

2023. aug. 30. 23:42
 1/8 anonim ***** válasza:
19%
Pszichológus. Vidd el.
2023. aug. 30. 23:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
78%

semmit xd

komoly szintekre eljut de fejben olyan mint egy idióta, akkor semmit, majd eldönti mit akar csinálni xd

2023. aug. 31. 00:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
34%
Neked tényleg ilyen fiú kell, aki egy kib..ott teniszversenyt se tud megnyerni? Grand Slam torna volt legalább? Hogy fog majd téged eltartani? Szakíts vele, de rögtön.
2023. aug. 31. 00:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
30%
Szájjal!!!
2023. aug. 31. 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
88%

Kíváncsi lennék, hogy mit takarnak azok a komolyabb szintek, ahol nem tanult meg veszíteni. Ebből a sztoriból nekem csak az derült ki, hogy ő teljesen abban a hitben élt, hogy ő a legjobb, és mikor jött a valóság, és pofán csapta, akkor nem bírta feldolgozni. Ha egy vereség után az a reakciója, hogy bezárkózik, és nem hajlandó fejlődni, akkor fejben nagyon nincs kész arra, hogy magasabb szinten játsszon.

Mit tudsz tenni? Vagy megmondod neki az igazat, hogy nem ez a helyes viselkedés egy vereség után, és ha nyerni szeretne, akkor fejlődnie kell, vagy valami kamu dumával elhitetheted vele, hogy nem azért kapott ki, mert szarabb volt. Előbbiért lehet, hogy kicsit mérges lesz rád, utóbbi meg nem biztos, hogy sikerül

2023. aug. 31. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
97%

Hülye tippnek hangzik, de menj el vele teniszezni (még ha nem is vagy jó), hogy legyen egy jó élménye is a sportról. Esetleg kérd meg, hogy tanítson dolgokat, hátha egy-két ilyen apróság visszahozza a kedvét.

Egyébként sajnos az igaz, hogy magasabb szintre nem lehet eljutni ilyen mentális állapotban. Ha a Wimbledoni döntőt vesztené el, azután érthető lenne egy ekkora csalodottság, de egy sportember abból is fel tud állni.

2023. aug. 31. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%
Értem, hogy szereted és vigasztalni akarod de arra lenne szüksége, hogy valahogy a tudtára add, hogy nem jött el a világ vége csak mert vesztett és semmi oka hisztizni. Ha pedig akkora játékos akar lenni mint aminek gondolja magát, akkor fogja a teniszütőt és lemegy az edzésre. Emellett persze támogasd és bíztasd de tudatosulnia kell benne, hogy nem normális amit most csinál.
2023. aug. 31. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
100%
Mond neki hogy Djokovic is kikap neha. Meg Nadal, meg Alcaraz..
2023. aug. 31. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!