Egy alább leírt párkapcsolat utópisztikus?

Nálam mondjuk a heti 2-3 találkozás lenne az ideális. Inkább 3.

Az én indokom pedig épp az lenne, ami neked az előnyöd.

Működhet, ha azonosak az igények mindkét fél részéről.

Speciel nekem sem lenne ez igazi kapcsolat, nem is találkozás sűrűsége, vagy az oka miatt (éltem távkapcsolatban is), hanem a hozzáállásod miatt. Alapvetően ha mindennap együtt lennék a párommal, 0-24-ben, akkor sem érezném azt, hogy kényszerből vagyok vele, mert szeretem, és mindig tudunk miről beszélgetni. Ha épp nem is másokról tudnánk akkor (ugye, ha folyton kettesben lennénk elzárva a külvilágtól, viszonylag kevés külső inger érne minket), akkor is csinálnánk valamit együtt. Ha pedig ez a valami esetleg másokkal is közös program, máris "van miről beszélgetni". Ezen kívül, ha jól értem, hétköznap beszélgetni sem SZERETNÉL vele, mert ráértek majd hétvégén, de ez számomra már tényleg nem lenne túl elfogadható. A páromnak kíváncsi vagyok a mindennapjaira, ahogy ő is az enyéimre, és nem csak századikként valamikor hétvégén, hanem azon nyomban, amint történik valami. Ezen kívül még úgy is, hogy nap mint nap találkozunk, annyi minden megosztanivalóm van mindig, hogy elfelejtem, mire odajutunk... Ha hetente egyszer beszélnénk, annyit tudnék csak mondani, hogy nincs semmi különös. Mert annyira nem fontos dolgok, csak szeretem megosztani őket vele.

Viszont szerencsére nem vagyunk ugyanolyanok, és nyilvánvalóan van olyan lány, aki pont ilyen kapcsolatot szeretne, mint amilyet te, hiszen te is létezel, és ilyet szeretnél. Például az egyik volt osztálytársamnak sincsenek olyan igényei mint nekem, ő sem akar minden nap találkozni a barátjával.

Van olyan, aki ilyet szeretne, az élt élete mellett... Tehát szeretőkkel szoktak ilyen rendszerességgel találkozni nagyjából.

Párkapcsolatként számomra utopisztikusnak tűnik. Vagyis ez nem az.