Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Párkapcsolatok » Valaki járt már így?

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Valaki járt már így?

Figyelt kérdés

huh, lehet kicsit hosszú lesz, de inkább bele kezdek

tehát, még tavaly télen, találkoztam egy lánnyal pesten, arra már nem is nagyon emlékszek mi célból voltam én ott, mindegy is....na és ott beszélgettem vele sokat, aztán haza térve facebookon is beszélgettünk SOKAT, és ezt a szokásunk a mai napig megtartottuk. na és én igazából be kellett vallanom magamnak hogy én btw nagyon szeretem ezt a valakit, és hát honestly, vele akarok lenni na és hát beszélgettünk is erről, mert nem akartam tovább húzni ezt, és azt mondta ő is benne lenne, ha OTT lennék/tudnék lenni. na és itt jönnek a problémák. Mivel egyszer találkoztunk még csak (az is az első amit már említettem), Ő balaton környékén lakik, én meg Debrecenben:) na és akkor erre mondta azt hogy benne lenne egy kapcsolatban, de mivel nem vagyok ott, ezért a távkapcsolat meg nem menő neki. és azt én meg is mondtam neki, hogy én rá éveket is tudnék várni, és ez tényleg így is van, de neki viszont ez alatt a bő fél év alatt még barátja is volt. és a legközelebbi alkalom amikor tudnánk találkozni, az mondjuk úgy kb tél lenne. Na és akkor itt jön a kérdés, hogyha valaki volt már hasonló helyzetben, mit tett? mert ennyire tanácstalan még sosem voltam, és nem tud érdemes e várnom rá, vagy inkább hagyjam, habár nagyon nehéz lenne elfelejteni


minden választ köszönök, sokat segítene most így a lelki állapotomon :3



2019. jún. 13. 13:02
 1/4 anonim ***** válasza:
Mennyi idősek vagytok ez attól is függ.
2019. jún. 13. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%
Honestly, ezt megszivtad. Btw csajozz be Debrecenben.
2019. jún. 13. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Voltam, hagytam a francba. A srác is, meg én is szenvedtünk, nem voltunk boldogok.
2019. jún. 13. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
100%
Honestly, ō nem tudna várni rád éveket? És fél év alatt már volt egy párkapcsolata? Szerintem hadjad, és tudom milyen tovább lépni valakin, de most lesz nyári szünet így ne írogass neki és el fogod felejteni hidd el. ❤️
2019. jún. 13. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!