Nagyon nehezen igazodok ki rajta. Mi lehet a háttérben? Miért ennyire nehéz megértenem?

6 hónapja megismertem egy nagyon okos, talpraesett, gyönyörű, isteni lányt. Az interneten botlottunk egymásba. Az elejétől kezdve megvolt a szimpátia, de még csak simán beszélgettünk. Aztán valahogy elindult egy másik mederbe a beszélgetés. Kezdtünk egyre és egyre személyesebb témákról beszélgetni, nagyon - nagyon kezdeményező volt. Beleszerettem, nagyon rövid idő alatt eltudtam képzelni a társamnak. Nem azért, mert még sohasem volt senkim. Hanem, mert ettől függetlenül hihetetlenül biztos voltam / vagyok abban, hogy vele boldog tudnék lenni.

Elérkezett egy időszak amikor sokat tanult, és prioritásként inkább azt helyezte előtérbe. Ebben az időszakban kevésbé érzett olyan nagy szerelmet irántam, mint előtte. Sokáig nem beszéltünk.

Próbáltam beismerni, hogy ő nem az a lány lesz akivel összefog ez jönni. Azt hittem majd idővel jobb lesz ezt elfogadni.

Nem bírtam a hiányát. Újra akartam, hogy beszéljünk. Sokat agyaltam rajta mielőtt küldtem neki egy ajándékot (plüssmaci, szívecskés). Tetszett neki, írt is. Újra elkezdtünk beszélgetni, találkoztunk is már azóta többször.

Néha próbálok vele beszélgetni mélyebb érzésekről, de nem teljesen akar vagy tud megnyílni nekem. Nagyon keveset mond magáról. Hogy mit érez legbelül. Viszont azt elárulta, hogy az esetek többségében azt érzi mindenki más boldog, ő miért nem tud az lenni. Mindig ez jár a fejében és ez nekem is nagyon fáj. Őszintén szólva segíteni szeretnék neki, de nem tudom hogyan. Az előző kapcsolataiban kihasználták és ő mindig többet képzelt bele egy-egy kapcsolatba, mint azok a srácok. Talán még mindig bántja ez a dolog. Nagyon félek. Attól, hogy elveszítem ez miatt.

Én már lassan létezni nem tudok nélküle, mindig beszélgetnék vele. Amúgy messze lakik. Találkozni sem sokat tudunk. Én mindig mennék hozzá, de neki is van élete és nem minden hétvégéje szabad. Az utóbbi időben feltűnően keveset ír. Ez nagyon bánt. Nem feltétlen az, hogy úgy érzem, mintha kevesebbet beszélnénk (persze ez is), hanem hogy nem tudom mi az oka. Egyszerűen még segíteni sem tudok. Tisztában vagyok azzal, hogy valamilyen problémája biztos van, de soha nem beszél ilyenekről. De érzem.

Kevésszer érezteti velem, hogy mennyire fontos vagyok neki, vagy, hogy szeret. Vagy, hogy mennyire hiányzom. Lehet, hogy még nem bízik bennem?

Lehet, hogy nem tudja elképzelni, hogy valaki őszintén szeresse? Gőzöm sincs, de szétszakad a szívem, hogy halványlila fogalmam sincs arról, hogy mit érez.

Én pedig pont az ellentettje vagyok. Nagyon sokszor írom le neki, hogy mennyire fontos nekem. Sokszor egy egész regényt írok neki arról, mit érzek iránta. Viszont ezt nem azért csinálom, mert befolyásolni akarom, vagy bármi. Hanem, mert én őt tudom elképzelni magam mellé, társamnak, szerelmemnek, feleségemnek.

Remélem nem bolygatom meg túl sok embernek az agyát ezzel a hosszú szerelmes monológgal. Csak észrevételeket várok. Semmi többet.

Előre is köszönöm aki szán pár percet rám.