Most mi legyen?

Megpróbálom összeszedni az elmúlt hetek, illetve hónapok történéseit úgy, hogy érthető legyen számotokra a problémám, és lehetőleg használható választ tudjatok adni.

Tehát... Az egész én sem tudom pontosan, hogy mikor kezdődött, csak azt vettem észre egy idő után magamon, hogy tetszik egy fiú. Akkor még nem igazán foglalkoztam ezzel a vonzalommal, mivel egy olyan kialakult gondolkodásom volt, hogy az én érzéseimet biztos nem fogja viszonozni senki. Abszolút nem önsajnáltató jelleggel mondom, csupán az eddigi tapasztalataim beszélnek belőlem. (Ami nem túl sok, de elegendőek ahhoz, hogy így fogjam fel ezt a témát.) Na, de fogalmazzunk úgy, hogy elnyomtam magamban ezt az egészet. Így láttam jónak. Viszont, ahogy teltek a napok, úgy egyre több furcsa dolgot vettem észre a fiú viselkedésén, aki egyébként az osztálytársam. Olyan jeleket küldött felém, amik alapján azt a következtetést véltem levonni, hogy én is szimpatikus vagyok neki. Leírok pár ilyet pontokba szedve, hogy lássátok, nem beképzelem ezt az egészet:

1. Állandóan nézett. Nem is egyszer akadt össze a tekintetünk, ami általában legalább 3 másodpercig tartott. Ebből következik az a tény, hogy szerette tartani velem a szemkontaktust. Hogy őszinte legyek, nem igazán tudom, hogy ez pontosan minek a jele, de én élveztem.

2. Amikor a közelében voltam, akkor általában zavarosan viselkedett. Sokszor próbált viccelődni, mosolyogni, nevetgélni.

3. Többször is előfordult már olyan, hogy közel állt hozzám, ha egy társaságban voltunk. Kereste a helyzetet, amikor hozzám érhet.

4. Visszahallottam egy közös baráttól, hogy jó embernek, és csinosnak tart engem.

5. Facebook-on beszívezte az egyik tevékenységemet.

Hirtelen ennyit szedtem össze, mert ezek a legfontosabbak, de még számtalan van, amiről nem tettem említést.

Nyilván nagyon örültem ennek, mert ki ne örülne a viszonzott érzéseknek? Azokban a hetekben szó szerint szárnyaltam a boldogságtól, minden egyes percben rá gondoltam. Képtelen voltam kiverni a fejemből, mert annyira megfogott mindene. Nem csak az, ahogyan kinéz... Maga a viselkedése is. A kisugárzása. A beszéde. Az intelligenciája. A humora. Tényleg minden, ami Ő. El sem akartam hinni, hogy én valakinek tetszhetek. Teljesen szürreálisnak tűnt, mintha egy álomba cseppentem volna, és nem túlzok, bár annak tűnhet külső szemmel. (Ennek a nagy meglepettségnek az önbizalomhiányomhoz is köze van, de ennek most nem itt a helye, én úgy érzem.)

Ezek után én is próbáltam jeleket küldeni felé, bár nem hiszem, hogy sikerült. Az a helyzet, hogy én egy visszahúzódó, csendes, magában örlődő lány vagyok, aki nagyon nehezen mutatja ki az érzelmeit. Ez a gyökere mindennek. Nem az én asztalom a "flörtölés". Igazából, alapjáraton Ő is egy félénk srác, ezért értem, hogy miért nem tett konkrétabb lépéseket felém. (Például ezalatt azt értem, hogy elhív valahova iskolán kívül.)

A lényeg a lényeg, hogy nagyon semmi nem történt ezeken kívül, és raádásul vége a sulinak. Itt a nyár. Csak szeptemberben látom újra legközelebb, ha nem teszek az ügy érdekében. Nem szeretnék nélküle eltölteni közel három hónapot, ezért az a kérdésem, hogy most mit csináljak ebben a helyzetben? Valljam be neki teljesen őszintén az érzéseimet? Kezdeményezzek én? Ha igen, milyen módon? Ez a legfőbb kérdés, mert nincsen ötletem. Nem szeretnék besülni sem... Csak annyit tudok, hogy hiányzik, és nagyon szeretném magam mellé. :( Segítsetek. 15/L