Ha a lúzernak tartott lányok is kiröhögtek, akkor tényleg nincs semmi esélyem?

"Mi van ha nincs lejjebb?"

Két dolog van.

1. Elfogadod a helyzeted.

2. Fejlődéssel szintet (szinteket) lépsz.

"Hallottam már, hogy mindenki a saját szintjén keressen párt."

Én meg azt is hallottam már, hogy a Föld lapos, meg azt is, hogy a Balaton nem létezik.

Ez a szintezgetős baromság arra jó, hogy akkor is problémát generálj, ha nincs. Tudod: nem szintek vannak, hanem személyek. Egyébként is: ki döntené el, hogy ki melyik "szintbe" tartozik? A helyi izomagyú h*lyegyerek? Az osztály legtöbb pélót fogott ribije? Vagy írjunk ki róla szavazást?

Tudod, mind a szépség, mind a személyiség milyensége szubjektív megítélés kérdése. Te pedig miért kötnéd magad mások által diktált határokhoz?

Nem vagyok már tini, a negyvenhez közeledvén így (sajnos) tisztes távolságból tudom már szemlélni a tizenéves (és huszonéves) életemet. Nekem is volt olyan időszakom, amikor évekig szó szerint semmi nem jött össze. Nem, hogy a "lúzer" lányok (egyébként nem szeretek senkit ilyennek kategórizálni) ne álltak volna velem szóba, de még a legigénytelenebb riboid is elutasított, aki pedig aztán tényleg minden random idegennel összeállt. Volt ilyen. Aztán meg volt olyan barátnőm 3 évig, akiről az összes ismerősöm érdeklődött, hogy hogyan sikerült már nekem ilyen bombázóval összejönnöm? Meg olyan is volt, amikor négyen is versengtek értem.

Nem szabad feladni. Csak legyél önmagad, és keresd azt, aki önmagadért szeret! Az, hogy van, aki kiröhög, az egy dolog. Más meg majd a fél életét odaadná érted. A boldogság kulcsa pedig az, hogy nem a negatívumokat nézed.