Miért foglalkozik a tudomány olyan kérdésekkel amelyek nem hatnak a mindennapi életünkre, de még csak arra sem amit földi életünknek nevezünk?

Ugye az is érdekes kérdés, hogy hol húzzuk meg a tudomány határvonalát, ami viszont annyira nem egyértelmű. Nyilván van valamiféle alapkutatás. Ez az, ami valós összefüggéseket tár fel, illetve alapvető tulajdonságokat mér. Az eredményei általában számszerűsített adatokban, egzakt képletekben fogalmazhatóak meg. Pl.: F=m*a, E=m*c², c=299 792 458 m/s stb…

Aztán van a tudománynak egy már jóval áttételesebb összefüggés keresése. Ide tartoznak az alkalmazott tudományok. Pl. hogy milyen vastagnak kell lennie egy 750 kV-os erősáramú vezetéknek a teljesítményt, mechanikai behatásokat, meg úgy mindent együttvéve. Itt gyakoriak a tapasztalati, és nem egzakt módon levezetett képletek. Ez ha nagyon szigorúan vesszük, már nem tudomány olyan szempontból, hogy nem a világ alapvető jelenségeit vizsgálja, hanem csak felhasználása a tudományos ismereteknek.

Egy szinttel megint távolabb van a tudománytól a feltalálás. Bár ez sem nélkülöz nyilván tudományos összefüggéseket, de még távolabb van a tudomány művelésétől, mint az alkalmazott tudomány. Hiszen a feltalálás produktuma nem összefüggés, hanem valamilyen konkrét gép tervrajza, vagy valamilyen szellemi termék (mondjuk ha egy rendezési algoritmus feltalálásáról beszélünk). Ezeknek az „alkatrészeiben” semmi új nincs, a tudomány által már jól ismer összefüggések alapján működik, az az új, ami ezekből összeáll. Ez már sokkal inkább ipari, gazdasági, esetleg társadalmi, politikai terület, mintsem a tudomány területe.

És az atombomba kérdése innen érdekes, mert az atombombában a tudomány szerepe nagyjából ott véget ér, hogy:

n¹ + U²³⁵ = Ba¹⁴¹ + Kr⁹² + 3n¹ + 3,24*10⁻¹¹ J

Az alkalmazott tudomány szerepe ott ér véget, hogy kiszámolja az Urán-235 kritikus tömegét.

Az meg már a feltalálás, hogy akkor ez alkalmas egy bomba készítésére, méghozzá úgy, hogy két kritikus tömegnél kisebb tömegű urándarabot ha egyesítünk, akkor abban elindul a láncreakció, ezt meg egy légnyomás detonátorral tudjuk elérni, amit így és így lehet beindítani, meg hogy az egészet ólommal kell szigetelni, bezárni egy hengerbe, szerelni kell rá stabilizáló szárnyakat stb…

Az atombomba ilyen megközelítésben alapvetően nem a tudomány terméke, még ha nyilván a feltalálásához kellettek a tudomány eredményei is. Az meg aztán végképp nem a tudomány terméke, hogy valaki egy ilyen elkészítésére embereket toborozott, finanszírozta az kifejlesztési és előállítási költségeket, aztán be is vetette az elkészült bombát. Az atombomba ezerszer inkább az USA politikusainak, katonai vezetésének, meg tudományos ismeretekkel rendelkező embereknek a terméke, mintsem magának a tudománynak.

Itt fontos kiemelni, hogy tudós ≠ tudomány. A tudós egy ember, aki nem csak tudományos kutatással foglalkozik, a tudomány meg a világ megismerésének módszertana, illetve a módszertannak megfelelő ismeretek rendszere. Attól, hogy az, aki egyébként tudós is – mint ember – mit tesz és mit nem, az attól az még nem tudomány. Azok a tudósok, akik részt vettek az atombomba kifejlesztésében, nem tudós, hanem maximum mérnök, vagy feltaláló minőségükben vettek részt. Ugyanígy nem tudós, hanem ember minőségükben tartották politikai szükségszerűségnek hogy egy ilyen fegyver terve demonstratív céllal elkészüljön, és nem tudód, hanem ember minőségükben intettek óva attól, hogy az általuk tervezett fegyvert valós fegyverként bármikor is bevessék. A tudomány maga az atombombáról nem mondja azt, hogy az jó, sem azt, hogy rossz, hanem maximum annyit, hogy ilyen és ilyen folyamatok zajlanak le benne. És igaza van, valóban a tudomány által leírt folyamatok zajlanak le egy atombomba felrobbanása során. Az, hogy ténylegesen lejátszódnak-e ezek a folyamatok mondjuk Hirosima városában, annak a megítélése meg már nem a tudomány, hanem az ember, az erkölcs feladata. A probléma nem a tudománnyal, hanem az emberrel, az emberek, illetve a vezetők, politikusok erkölcsi értékrendjében van.

Aki úgy gondolja, hogy van "értelmetlen" kutatás, annak nagyjából fogalma sincs a kutatásról mint foglalkozásról, semmi fogalma sincs a természetről és legfőképpen semmi fogalma sincs az emberről.

Az ember alaptermészete a kíváncsiság. Ez nem keverendő azzal a jelenséggel, hogy vannak emberek, akik (látszólag) nem kíváncsiak. Az embernek ez azért az alaptermészete, mert retteg az ismeretlentől. Úgy is mondhatjuk, minél kevesebbet tud valaki, annál többet retteg és fordítva. Ez azért van, mert akik keveset tud, egy csomó helyzetben fogalma sincs, hogyan reagáljon, és az zavarja.

A természetben törvények szerint zajlanak a folyamatok. És minden mindennel összefügg. Amikor valamit kutatunk, ez azt jelenti, hogy valami felkeltette az érdeklődésünket, és szeretnénk megérteni. Amikor ez megtörtént, és egyre több mindent értünk, akkor alakul ki az a helyzet, hogy valakinek eszébe jut a sok ismert jelenség összekapcsolása, ezáltal az ember számára való felhasználása. Ha az előbbiekből egy hiányozna, nem tudna eszébe jutni senkinek az utolsó lépés, hiszen nem érten egy részletet. Ezt röviden úgy mondjuk, hogy minden technológiai lépést megelőz egy sor gyakorlatik kutatás, és ezek mindegyikét egy sor alapkutatás. Az időbeliség alapvető. Amikor egy alapkutatást vége valaki, fogalma sincs esetleg, hogy az mire használható, mert az majd csak egy csomó más alapkutatás megismerése után válik világossá.

Óh bébi! Amikor az elektromosság azzal kezdődött, hogy borostyán darabokat dörzsölgettek, akkor te abban a korban elvetted volna tőlük a borostyánt, és elhajtottad volna őket kapálni, vagy más szerinted értelmes tevékenységet csinálni.

Ha következetes akarsz lenni önmagadhoz, akkor azonnal kihajigálod az elektromossággal kapcsolatos cuccaidat a villanyvilágítástól a számítógépig mindet - mert azok olyan mihaszna tevékenységből erednek, mint a borostyán dörzsölgetése, és csak több száz év alatt váltak a mindennapjaink részévé!

Csak reménykedem benne, hogy érted miről beszélek...