Kezdőoldal » Tudományok » Egyéb kérdések » Mi a véleményetek erről a...

Mi a véleményetek erről a feltételezésről?

Figyelt kérdés

Földön kívüli élet. Nem vagyok hozzáértő, így a megfelelő szaktudás hiányában csak érintőlegesen tudok feltételezésekbe bocsátkozni, emiatt ha túlságosan szakmaiatlanul fogalmazok, elnézést.


Az univerzum korát közel 14 milliárd évre becsülik. Az emberiség kb. 50 ezer éve kezdte az értelmes gondolkodás jeleit mutatni. A rádióhullámokat és annak vételét mindössze az elmúlt 150 évben ismertük meg. Pesszimista vagyok az emberiség jövőjét illetően, de tegyük fel, hogy még pár ezer évig elleszünk, itt a Földön.


Apropó Föld. Ahhoz, hogy ez a bolygó életre alkalmas legyen, rendkívül sok feltételnek kellett megvalósulnia. Nap-Föld távolság, hogy a Nap éppen életkora felénél jár, nem pedig egy duzzadó vörös óriás vagy egy kihaló fehér törpe. De a Hold is ideális távolságban van. Hogy az élet szárba szökkenhessen, ahhoz pedig víz kellett, ami szintén nem e világi környezetből származik.


Tehát nagyon csekély valószínűséggel, de itt vagyunk mi, emberek, és itt van nekünk az feltételezhető pár ezer év, amíg kapcsolatba léphetünk idegen létformákkal. Itt szembejön az a fájó tény, hogy a feltételezett idegenek is legalább a földi technológia szintjén vannak, hogy képesek legyenek az adás-vételre, ami kiegészül azzal, hogy ráadásul pont ebben a pár ezer évben kellene megtörténnie, amíg létezünk és foghatjuk a jelet. Aztán ott van az a dilemma, hogy mi van, ha az a feltételezett, létező és kommunikálni képes létforma éppen 8000 fényévre van tőlünk? Mire elér hozzájuk a jel és mire válaszolnak, a Föld csak egy Mars-szerű bolygó lesz, élettelenül. Érezzük, hogy a valószínűséget mutatni kívánó nulla után száguldó vessző megállíthatatlan. 14 milliárd év.


E gondolatok mentén arra a következtetésre jutottam, hogy a mi életünkben kvázi esélytelen, hogy bármilyen, Földön kívüli élettel, létformával kapcsolatba léphessünk. Az űrutazásra nem tértem ki, hisz az még hatványozottan több problémát vet fel, mint amennyit megválaszol.


Mit gondoltok?



2021. okt. 15. 19:03
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
68%

Azért kicsit koncentráltabban is tudjuk a témát vizsgálni, nem kell hozzá az egész univerzum. Száz fényéven belül több tíz, a földhöz hasonló bolygót regisztráltak eddig. Hogy élet van-e rajtuk, az kérdés. Azonban a távolság csak egy probléma, ennél is fontosabb az idő. Tegyük fel, a szomszéd bolygón (pár fényév) van élet. De milyen? Mondjuk ebből a néhány milliárd, általunk ismert évből ott tartank, mint mi ezer éve? Akkor nem tudják fogni az adásainkat. Mi ezer év alatt akkorát fejlődtünk, amit akkor csak néhány extrém gondolkodású ember próbált elképzelni, mindenki más hülyének tartotta őket. És mik leszünk ezer év múlva? Ráismerünk mai önmagunkra? Mert akkor meg az lesz a probléma, hogy nem hisszük el, az az ezer évvel korábbi értelmes lény. Ha tehát a "szomszédban nálunk pár száz évvel hátrébb tartanak, nem tudnak sem fogni, sem adni jelet, nem beszélhetünk. Ha ezer évvel fejlettebbek, eszükbe sem jut, hogy mi értelmes lények vagyunk. Tehát nemcsak közel kell lenni a másik életnek, hanem hozzánk (pár száz év eltéréssel) hasonló korúnak is. És ekkor még feltételeztük azt a kemény kritériumot, hogy amúgy emberszerűek. Ez nem feltétlenül van így, nemcsak szén alapú élet lehetséges.


Más oldalról vizsgálva a dolgot, a világban rengeteg életre alkalmas bolygó van. Teljesen valószínűtlen az a kitüntetett szerep, hogy a földön létre tudott jönn9i, másutt viszont nem az élet. Az életszerűbb, hogy számtalan élet lehetséges a világűrben, de vagy messze vannak térben és fejlettségben, vagy még nem találkozott a jelváltás, vagy volt, csak nem ismertük fel. A sok lehetőséghez képest az ember még nagyon rövid időt töltött az univerzumban, tehát az a reális, hogy még nem talált értelemre utaló jelet. Csak az ember rövid, 80-100 évnyi életében vágyik társat találni.

2021. okt. 16. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:
69%

#6

[link]


"Here’s the problem. Broadcast towers transmit their signals outward in a sphere, which falls under the inverse square law. The strength of the signal decreases massively over distance. By the time you’ve gone a few light years, the signal is almost non-existent."


Ennyit erről.

Urban legend, ostoba sci-fikbe való hülyeség.

2021. okt. 16. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:

Amig a fénysebesség tartományában végzünk kereséseket, addig a sikeres keresés esélye nagyon alacsony. Ha figyelembe vesszük, hogy a kvantumösszefonódás más lényekre is hatással van, akkor feltételezhetjük, hogy mások is keresik a kapcsolatot. A probléma a technológiai fejlődés irányának eltérében rejlik. Ugyanis azt feltételezzük, hogy a technikai fejlődés irány egyezik a mienkkel, pedig lehet, hogy olyan irányban fejlődött máshol a technologia, amit nem tudunk érzékelni. (Például lehetnek szerves alapu sejtszintű technológiák, vagy mágneses mezők manipulálásán alapuló technológiák)

Ezeket vagy nem érzékeljük, vagy érzékeljük de nem veszünk rola tudomást. Persze még azt sem tudjuk, hogy mekkora az esélye az intelligens élet kialakulásának.

2021. okt. 18. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:

A rádiójelek olyan rohamosan gyengülnek, hogy a naprendszeren kívül teljesen foghatatlanná válnak. Vannak megkerülhetetlen fizikai korlátok a jel/zaj viszonyt illetően. Minden elveszik a termikus zajban, ennek könnyű utánaszámolni.


Az egyetlen értelmes választ írót meg többször is lepontozták a rádiótechnika alapjait sem értő laikus dumagépek - szégyen!

2022. márc. 3. 00:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
54%

ehhez képset mésgis fogunk néha fura jeleket a naprendszernél távolabbról is.


valóban elgyengülnek a jelek, ráadásul a távolsággal négyzetesen gyengülnek, de mindig azt is figyelembe vesszük, hogy az univerzumban az információ állítólag soha nem veszik el, s egy elég fejlett technológia talán ki tudja szűrni a nagyon gyenge nagyon távoli jeleket is.


és mindig ott van alehetősége annak is, hogy a földönkívüli életet nem feltétlenül kell a velünk azonos "3 dimenziós" térben értelmezni. Ha vannak (márpedig úgy tűnik vannak) magasabb dimenziók, akkor lehetséges, hogy vannak olyan életformák, ami nem csak messze van tőlünk a mi terünkben, hanem eleve magasabb dimenzióban létezik, ők ránkláthatnak, mi rájuk meg nem.

már a görög ABC összes betűjét felhasználták ennek az absztrakciónak a leírására.


https://www.youtube.com/watch?v=azpUG2GUzFI

jan. 21. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!